Nemrég volt szerencsém megnézni a Vörös halál álarca című filmet (mivel az angol cím Masque of the Red Death, nem pedig Mask, mint a novellának, inkább a Vörös halál álarcosbáljának fordítanám), ami Roger Corman Poe-adaptációs filmciklusából időrendben a hetedik, a főszerepben Vincent Price-szal.

A Vörös halál álarca/álarcosbálja hűen dolgozza fel az eredeti Poe-novellát, nem egy “losely based of” adaptáció, mint a szintén Vincent Price főszereplésével készült Fekete macska. Mellékszálnak pedig beemel egy másik Poe művet, a Bice-béka címűt, továbbá rengeteg motívumot kölcsönöz Poe más műveiből: például a herceg feleségét egy Holló öli meg, és a herceg nagy órájának az ingája a Kút és az inga mintájára egy lengőbárd.

 

Pár szó Vincent Price-ról

“Azt hiszem, minden szerepemmel az emberiség sötét, kollektív tudatalattiját játszom. Tudom, hogy ez elég betegen hangzik, de nagyon élvezem.”

Bár nem szól róla Bauhaus-nóta, mint Hollywood másik Sötét Hercegéről (de a Deep Purple-től azért csak kapott egy dalt), talán nincs olyan ember a földön, aki ne ismerné a munkásságát, vagy ne találkozott volna a popkultúrára tett hatásával.

A hatvanas-nyolcvanas évek amerikai horrorfilmek egyik legnagyobb alakja, több, mint kétszáz film köthető a nevéhez, többek között olyan klasszikusok, mint a House of Usher, a House of Wax, vagy a The Fly.

Tehetséges szakács lévén egy ideig saját főzőműsort vezetett, még azokban az időkben, amikor tényleg kellett szakácstudás ahhoz, hogy az ember ilyesmit csináljon (bár nem tudom, kiben volt annyi mersz, hogy megkóstolja, amit Mr. Price főz). A hangja felcsendül Michael Jackson Thrillerében és Alice Cooper Welcome to my nightmare című albumán, valamint az albumból készült The Nightmare című tévéjátékban ő játssza a Rémálom Szellemét. Szerepelt a Batman sorozatváltozatában, a Scooby-Doo és a 13 szellem című sorozatban pedig nem csak a hangját, de az arcát és a nevét is kölcsönzi a nagy varázslónak, Vincent van Gouhl-nak.

Továbbá róla mintázták a Marvel Dr. Strange nevű karakterét, aki 2016-ban kapott saját filmet, és a teljes neve, a színész tiszteletére Dr. Stephen Vincent Strange.

 

A vörös halál álarca

Mielőtt rátérünk a szinopszisra, még egy kicsi popkultúra: az a Jane Asher, aki Francescát játssza, a Beatles-ös Paul Mc Cartney barátnője volt, és néhány Beatles-dal hozzá szól, valamint az ő hálószobájában íródott.

 

Tehát a történet…

(SPOILERS AHEAD!)

Európában tombol a Vörös halál nevű járvány, ezért Prospero herceg, egy csapat válogatott arisztokrata társaságában bezárkózik a kastélyába, hogy ott vészeljék át a vészt. De az arisztokraták egy idő után beleunnak a végtelen bálokba és egymás kefélésébe, ezért egyéb szórakozás után néznek: terrorizálni kezdik a környék lakosságát. Ennek részeként hozat Prospero a várba egy fiatal parasztlányt, Francescát, valamint az apját és a vőlegényét, akiknek egy groteszk középkori gladiátorjáték keretében kéne végezniük egymással a lány szeme láttára. Egyszóval agóniájukkal mulattatnák a kastély népét. Közben a környező faluban fel-feltűnik egy vörös köpenyes alak, aki nem különösebben ellenszenves, mégis a halál jár a nyomában.

Persze nem mellékes, hogy Prospero herceg és vndégei “sátánisták” (Hollywood-i értelemben).. Ez a sátánimádás nagyrészt abból áll, hogy Prospero felesége néha halkan és meggyőzően imádkozik a Sátánhoz, inkább csak hangulatteremtésre van az egész, meg arra, hogy megmagyarázzák, miért érdemli meg Prospero a bukást (mintha az, hogy lelövet egy ártatlan, loknis kislányt, nem lenne elég hangsúlyos…), de nem ennek keretében kegyetlenkednek, hanem csak a kegyetlenkedés kedvéért.

Prospero egyre jobban belehabarodik Francescába, amit a felesége természetesen nem néz jó szemmel. Hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálja megszöktetni Francescát, a vőlegényét és az apját, de Prospero természetesen rájön a dologra. A feleség végül utolsó erőfeszítésként, hogy férje fölé kerekedjen, eladja a lelkét a Sátánnak, de a terve visszafelé sül el – a Sátán küldötte, egy Holló feltépi az asszony torkát.

Közben az arisztokraták között sincs minden rendben, az egyikük folyamatosan terrorizálja a törpenövésű udvari bolondját és annak a feleségét. Végül a bolond csodálatos módon áll bosszút: ráveszi a gazdáját, hogy a meghirdetett jelmezbálra orangutánnak öltözzön föl, ő pedig a cirkuszigazgatónak maszkírozná magát, aki láncon vezeti a majmot. A gazda belemegy, az udvari bolond pedig, láncon vezetve a saját gazdáját, csak az alkalomra vár – és amikor az alkalom eljön, a leeresztett csillárhoz kötözi a majomnak öltözött szerencsétlent, felhúzza a mennyezet közelébe, és felgyújtja. Az arisztokraták pedig tapsolnak a remek előadáshoz.

Az álarcosbálnak csak egy szabálya van – senki nem viselhet vöröset, mert, mint a herceg mondja, ez még az ő humorának is kicsit sok. A bálon mégis feltűnik egy vörös köpenyes alak, akit Prospero haragjában végigkerget a színes termeken. Amikor elkapja, az alak elárulja, hogy ő a Vörös halál, Prospero viszont ezt megkönnyebbüléssel fogadja – meggyőződése, hogy a Halál ugyanúgy a Sátánt szolgálja, mint ő, ezért hát ő biztonságban van. De azért biztos ami tuti alapon felajánlja a báli társaság életét ajándékul a Vörös halálnak.

Emberi gonosz

A film a rendező Poe-ciklusának legelvontabb darabja. Corman ismertebb filmjeihez képest (Attack of the Crab Monsters, It conquered the world, stb.) sokkal kevésbé fogott rajta az idő, és sokkal mélyebb, emberibb. A szenvedés, a kegyetlenség, a hatalom és a szadizmus ábrázolásában sok mai filmet is leköröz, és így még akkor is kellemes borzongással tölti el az embert, ha amúgy nem nagy rajongója a retrohorroroknak.

 

Értékelés: 10/10

Annie