Jó nap ez a halálra! – hangzik fel a film első mondata, de mi történik a halál után? Nem csak a művészeket, filozófusokat foglalkoztatja e kérdés, hanem kivétel nélkül mindenkit. Valakit jobban van, akit kevésbé, de még a legéletigenlőbb ember is néha elgondolkodik azon, mi van odaát? Mi lesz velünk, ha bemegyünk ama híres fehér fénybe? Az Egyenesen át öt orvostanhallgatója ennek akar utána járni, de a túloldalt nem Szent Péter játszik kedves death metalt bájos líráján.

A nagy baj akkor történik, ha egy orvos az egészséges és alapvetően kötelező egója mellé istennek képzeli magát. Hőseink arrogáns mindenhatóként felváltva megölik önmagukat, hogy pár percet halottként eltöltve olyan tapasztalattal térjenek vissza, amiről senki nem beszél. A veszélyt nem az újraélesztések sikertelenségében látják, hanem az egyetemről való kirúgásban. De a túlvilág mókás kedvében van, és ismeri mindegyikük múltját, ezzel együtt sebezhetőségét is.

William Baldwin ekkor még sztár volt, Julia Roberts és Kiefer Sutherland pedig nem csak feltörekvő színészek voltak, hanem álompárként a bulvár is dolgozott azon, hogy még a moziba nem járó ember is ismerje őket. Joel Schumacher pedig úgy képes feszültséget teremteni, hogy a tipikus horrorfilmes kliséket mellőzi, már az első utazás is félelmetes, pedig csak pár gyerek fut egy kutya után.

 

Gótikus, sötét helyszínek, a found footage variálása és James Newton Howard scoreja hetven percig remek élvezetet nyújt ennyi idő után is (más kérdés, hogy gyerekként -10 éves lehettem kb – sokkal izgalmasabb volt), a vége viszont némi hiányérzetet hagy maga után, és talán nem árulok el nagy titkot, de nem kapunk választ, még csak tippet sem arra, mi van a halál után. Egyszerűen egy intelmet vihetünk magunkkal: próbáljunk meg büntetlenül élni, hogy nyugodt lélekkel halhassunk meg. Ebből a szempontból kíváncsian várom a remaket, hogy csak a horror/thriller elemeket használják fel, vagy tovább gondolják az alapanyagot.

Értékelés: 7/10

Miskei