Az ember imád félni. Mi másért nyitná meg irányultságtól függően minden nap az Indexet vagy az Origót, hogy megnézze, már megint mit műveltek ezek a… (tetszés szerint behelyettesíthető)? Mi másért ülne fel a hullámvasútra, mi másért nézné rongyossá a “10 legszörnyűbb hullámvasútbaleset” című Youtube-videót?

Mi másért nézne American Horror Story-t?

Most debütált az AHS hetedik évada, ami a Cult címre hallgat, és csak remélni mertük, hogy magasabb színvonalat hoz majd, mint az előző. A hatodik, Roanoke című évad a kétezres évek elején felfutó szellemházas dokumentumsorozatok hangulatából próbálta kihozni a maximumot, inkább kevesebb, mint több sikerrel, és sokan már temették is emiatt az egész szériát. A Cult ezek után egy nagyon is aktuális témához nyúlt – ami NEM az elnökválasztás, akármennyire is úgy tűnt a trailerekből.

Igen, valóban a választás az első rész nyitójelenete, ám ez csak átmeneti háttérként szolgál ahhoz, hogy Ryan Murphy megmutassa, mi az, amihez a legjobban ért. Mert az a zsenialitás, ahogy az első pár szezonban megtalálta, mi hozza rá az emberre a frászt, a hetedik évadnyitóra visszatért, és tűkön ülve várjuk, mekkorát fog ütni – az már most biztos, hogy köröket ver a Roanoke-ra.

Próbálok olyan spoilermentes lenni, amennyire csak lehet: az első rész főszereplője nem Sarah Paulson karaktere, nem is Evan Peters szexi felsőteste – hanem te és a te realitásérzéked. Mert az egy dolog, hogy Sara Paulsonnal játszik a saját elméje, vagy hogy a karakterek egymást is átverik – de játszanak veled is, mert te se tudod, ki mond igazat. Már akkor elkezdtek játszani veled, amikor beharangozták, hogy a választásokról fog szólni az évad, te pedig elhitted. Tudjuk, hogy a bohócok nincsenek ott, hiszen eleve csak álhírek voltak – vagy nem? Tudjuk, hogy a trypofóbia a lyukaktól való irreális félelem, hiszen a lyukak nem bántanak – és azt vajon tudjuk, hogy trypofóbia valójában nem létezik, csak egy médiahacknek indult, sokan pedig elhitték, és produkálják is a tüneteket?

Az első rész tele volt olyan utalásokkal, amik a felszínen kurrens félelmekre építenek, mélyebben pedig összeköti őket az, hogy valójában mindet csak hallomásból ismerjük, így soha nem lehetünk biztosak benne, hogy mi a valóság. Az igazság képlékeny, és bárki a saját képére formálhatja. A bizonytalan ember pedig csak arra vár, hogy valaki megmutassa neki, hogy mitől kell félnie.

Hát ettől.

Annie