John Cure (alias: Györffy-Kiss József) a magyar horror és thriller irodalom egyik lelkes művelője. Magánkiadásban megjelenő könyvei eddig felemás visszhangot keltenek az olvasók körében, akad aki odáig van regényeitől és van aki a legszívesebben a wc-n húzná le. Oldalunkon már mi is foglalkoztunk az író Hontalan lelkek című alkotásával, de most elhoztam nektek egy teljesen más témában íródott művét is: A fekete esernyős férfit.

 

Történetünk a megboldogult ’80-as években kezdődik, egy balatonalmádi nevelőotthonban. A tél közepén új lakos kerül az intézet falai közé, Simon a beszélni nem hajlandó kisfiú személyében. Simon a visszahúzódó, csendes fiú hamar belopja szívét az egyik gondozó Magyar András szívébe, aki furcsa, megmagyarázhatatlan dolgokat kezd tapasztalni a gyerekkörül. A különös esetekre mások is felfigyelnek, és Simon hamar elkerül az intézetből. András nem nyugodván a fiú váratlan és titokzatos elszállításában, saját szakállára a nyomába ered , ezzel elindítva egy életre szóló végeláthatatlan sötét nyomozást.

2015 év eleje. Szofi ifjú újságíró Nyíregyházán aki éppen egy abszolút érdektelen balesetről szóló riporthoz gyűjt képeket a helyszínen, amikor váratlanul szirénaszerű hangot hall az égből. A hátborzongató jelenség percekig tart, miközben Szofi mindezt rögzíti telefonjával. Miután barátjának: Marcellnak elmeséli az esetet, úgy döntenek nyomozni kezdenek a különös hang után, hogy aztán a lány riportot készíthessen belőle. Ám azzal nem számolnak, hogy a könnyed nyomozásnak induló kaland az egész életüket megváltoztatja, miközben lépten-nyomon egy különös, kalapos, fekete esernyős ember nyomaiba botlanak, akinek úgy tűnik köze van mindenhez.

John Cure regénye ügyesen táplálkozik a jelenleg futó és fénykorukat élő különféle urban legendákból és összeesküvés elméletekből, úgy mint pl. a végzet harsonái néven futó világszerte tapasztalt égi hangok, a különféle titkos állami szervezetek, vagy szimpla ufo észlelések. Az író szépen körbejárt minden témát, majd egyszerűen egybegyúrta őket, sztorit font köréjük és már kész is volt az éppen aktuális könyve. Hogy milyen lett az végeredmény? Nos emészthető, élvezhető, de közel sem kiváló.

Bár a különféle urban legendák, összeesküvés elméletek tényleg aprólékosan és szinte hihetően vannak bemutatva, emellett pedig egész jól passzolnak egymáshoz a cselekményben, hisz egyetlen kivételt leszámítva tényleg ügyesen fűzte őket össze. De nekem még is kicsit olyan érzésem volt az egész könyv alatt, mintha fogta volna magát írónk, és a netet felütve minden érdekesnek ható dolgot beledobált volna készülő művébe, ez is jó lesz, meg az is jó lesz alapon.

Szerencsére eme érzetemet szépen elnyomta a cselekmény abszolút élvezhető mivolta. A két szálon futó sztori bár nem hibátlan, de végig fent tudta tartani az érdeklődésemet. Sajnos még mindig érződik a Hontalan lelkek cikkben is megemlített hiányossága az írónak, miszerint látszik, hogy John Cure-nak van tehetsége az íráshoz, hisz a leírások jók, az akció dús jelenetek izgalmasak, a horrorisztikus részek hangulata is abszolút átjön, de nekem még mindig kissé összeszedetlen, kapkodós az egész. Mit értek ezalatt? Nos a mű később kibontakozó sztorijából adódóan eszméletlen sok lehetőség maradt kiaknázatlanul, ami nagyon ütős hátborzongató jeleneteket szülhetett volna. S bár kapunk is azért néhány tényleg klassz részt, de közel sem annyit mint amennyit lehetett volna. Mintha az író nem mert volna eljátszani a saját fantáziájával, nem mert volna merészebb, nagyravágyóbb lenni. Mint mikor valaki beül egy versenyautó volánja mögé, ami 300km/h-val is képes száguldani, de ő csak 100-ig nyomja a gázt.

A másik ok ami miatt kapkodósnak éltem meg az egészet, az-az volt amikor a kedves írónk gyakorlatilag a mű negyedénél szinte minden poént lelő, és utána ebből próbál építkezni (zárójelben megjegyezném, hogy azért itt rendesen közrejátszik a borító igen szerencsétlen megalkotása, ami dettó egy kib. nagy spoiler). Komolyan ilyet még regényben nem tapasztaltam, amikor egy teljesen jó ötletet, amiből tényleg ütős, izgalmas jelenetek százát hozhatta volna ki, egy igazán misztikus és sejtelemes cselekménnyel egyetemben, egyszerűen ellaposít azzal, hogy elmond majdnem mindent mielőtt ténylegesen történt volna valami! Persze azért nem olyan rossz a helyzet mint ahogy ezt itt most felvázoltam, mert szépen sikerül végül is kihoznia magát ebből a bakiból, de pontosan itt érzik meg még mindig az író tapasztalatlansága.

Nem esett még szó a könyv karaktereiről és helyszínéről. Cure a Hontalan lelkek Amerikája után a következő könyvét már itthoni helyszínekkel írta. Én ezt abszolút üdvözülve fogadtam, hisz bár ma nagy divatát éli a külföldi helyszínek és szereplők ábrázolása, de magyarként még is könnyebb egy átlagos honfitárs bőrébe bújnom és általam is ismert helyszíneken kalandoznom. Nemcsak, hogy jobban el tudom képzelni – főleg ha már én magam is voltam ott -, hanem pont emiatt jobban át is tudom élni. Hisz a könyv tulajdonképpen főként Budapesten és Nyíregyházán játszódik, de ellátogatunk más helyszínekre is egy-egy fejezet erejéig.

Szereplőink teljesen átlagos magyarok, akiket izgat a migráns válság, szörnyülködnek a mai fiatalságon és próbálják élni mindennapi gondokkal teli életüket. Könnyen megszerethető karakterek akikkel szerintem bárki tud azonosulni, de ha még sem akkor sem lesz velük semmi gondja, hisz egyikük sem egy egysíkú felszínes szereplő, mindenki megkapta a maga mélyebb rétegeit, amitől élőbbnek hatnak, de még sem giccsesen erőltetve teszik mindezt.

No, de most jön a fekete leves. Ugyanis a regény ha nem is hemzseg, de rendesen el lett látva, totál erőltetett a cselekményhez és az egész műhöz egyáltalán nem illő, hosszan kifejtett gondolatokkal, amik többek között a fentebb említett európát érő bevándorló áradatról, a kormány feletti ítélkezésről, a társadalom kritizálásáról és egyéb – a könyv szempontjából – teljesen felesleges dologról szólnak. Vélemény szerint az író próbált a regényében elrejteni valamilyen magasztosabb gondolatot, üzenetet, mögöttes tartalmat, amit végül a saját gondolataival és véleményeinek becsempészésével oldott meg. Nagyon, nagyon izzadságszagú ez az egész amit művelt ezen részek alatt, annyira de annyira érezhetően erőltetetten jön át az egész, hogy az szinte már fájt amikor már sokadjára olvastam az ilyen tartalmú sorokat. Az abszolút rendben van ha valaki próbál több réteget vinni a regényébe, hogy az többféleképpen is élvezhető és értelmezhető legyen és jelentsen valamit pluszt az olvasó számára, de ezt nem így ilyen formában kell megtenni. Itt is érezhető, hogy az Cure-nak van még mit tanulnia a nagyoktól.

Összességében azt kell mondanom, hogy hibái ellenére is élveztem A fekete esernyős férfit. Az összeesküvések és urban legendák hívőinek bátran javaslom. Mindenki más pedig úgy üljön neki mint egy egyszeri könnyed szórakozást nyújtó csipetnyi horrorral ötvözött kalandregénynek, s ne mint egy komolyan hideg rázós műnek, és akkor nem fog csalódni.

(Wooltur)

8/10