Amikor a magyar híroldalak első beharangozóit olvastam a Gracefield Incidenttel kapcsolatban, rögtön megjött a kedvem hozzá. ” Ha nem bírtad az Ideglelést, ne nézd meg az új ufós horror trailerét” – hirdette például a 24.hu. Noha az előzetes valóban hatásosra sikeredett, a “poénok” egy részét már ekkor ellőtték a készítők, vagyis azt már az elején kijelenthetjük gyorsan, hogy a GI távolról sem az a fosatós, ufós horror lett, amelyre vártunk. Ettől eltekintve azonban jóra, nézhetőre sikeredett.

A történet faék egyszerűségű, a szokásos x darab (ezúttal három) pár úgy dönt, eltöltenének egy hosszabb hétvégén egy erdő közepén lévő faházban. Egy kis italozás, egy kis bulika és máris jól érzik magukat a főszereplőink. Ám ezt az idilli képet csakhamar félbeszakítja egy égből előbukkanó meteorszerűség, amely a faház mellett csapódik be. Hőseinknek több sem kell, kutatni kezdenek a jövevény után. Vajh’ ez mennyire jó ötlet?

Nyugodtan leszögezhetjük, egy szempontból korszakalkotó lett a Gracefield, hiszen nem a klasszikus kézikamerás stílust veszi fel. Az író-rendező-főszereplő Matthew (Mathieu Ratthe) ugyanis a műszemébe épít be kamerát, ezáltal szószerint az ő szemszögéből kísérhetjük végig a cselekményt. Úgy vélem, ez kitűnő, kreatív ötlet volt, hiszen csökkenti a kézikamerás stílus gyermekbetegségeinek tünetét, egy szinttel élvezhetőbbre emelve a kép világot. A probléma persze az, hogy ezt a fegyvert nem lehet sokszor elsütni, így abban biztosak lehetünk, hogy nem jönnek majd futószalagon az ilyen filmek.

A mű további pozitívuma, hogy valóban megtartja egészen a végéig a kellő feszültséget és bár meglepően hirtelen csapunk bele az akciódús jelenetekbe és a jump scare-ekbe, az utolsó percekig kitart a lendület, ami erőssége a Gracefieldnek. Hogy aztán a befejezésre ki ad -2 és ki +2 pontot, az megítélés kérdése, de tény, hogy valami váratlant láthatunk az utolsó jelenetekben, amely villámgyorsan értékel át mindent.

Sajnos ez viszont még önmagában kevés, hogy ellensúlyozza a pocsék színészi teljesítményt. Ugye-ugye, hányszor is írtam már arról, hogy ez az író-rendező-színész dolog költségtakarékos bár, de ritkán sül el jól?! Az ismeretlen stáb nemigen képes normális játékot a filmvászonra vinni, ami ebben az esetben még a szokottnál is több mínuszpontot jelent nálam. Sajnos olykor a forgatókönyv sem érződött tökéletesnek, a befejezés nekem kicsit megalapozatlannak tűnik, nem volt kellően felépítve.

Őszintén nem értjuk Absvrd kollégával, hogy az elmúlt években – kis túlzással a Fourth Kind óta – miért nem készültek igazán jó, igazán rémisztő és erős ufós filmek, miként a nemrég bemutatott Phoenix Forgotten és a Gracefield Incident sem lett az. Nem rosszak ezek a kísérleti próbálkozások, de alighanem az ufófanatikus olvasóink megint kissé csalódottan állnak majd fel a fotelból, ugyanis az előzetes alapján a Gracefieldben is sokkal több volt, mint ami lett belőle. De még így is rendben van!

Értékelés: 5.5/10

(Varin)