Technológiai szingularitás: az a jövőbeli esemény, amely során a mesterséges intelligencia egy hatalmas lökést ad a technológiai fejlődésnek és a társadalmi változásoknak, ez pedig egy mostani fejjel felfoghatatlan gyorsulást, és környezetváltozást eredményez. Ezt a fogalmat először az 1900-as évek közepén használták (már Neumann János is), a jövőkutatók pedig a XXI. század ötödik évtizedére tették az esetleges bekövetkezését.

Belegondoltál már abba, hogy milyen következményeket szülhet ez? Belegondoltál már abba, hogy milyen lenne egy olyan világban élni, ahol a gépek és az emberek értékének aránya megkérdőjelezhető? Nagy vonalakban minden visszavezethető az ipari forradalom időszakára, amikor is egy olyan nagy volumenű technológiai fejlődés ment végbe, ahol a gyárak és a közlekedés gépesítése elsöpörte az emberi erő fontosságát. Az emberek így már 200 évvel ezelőtt is lázadtak a gépek ellen, tehetetlennek érezték magukat a „technológia” hirtelen uralma miatt. Az androidok forradalmához képest azonban ez mind jelentéktelennek tűnik. A Humans pontosan ezt a világméretű változást jeleníti meg kiválóan felépített keretek között.

A látszat megtévesztő, ez a szcenárió nem a jövőben játszódik le, történetünk egy párhuzamos jelen esszenciáját adja át: egy jelen, amiben az emberek élete szinte elképzelhetetlen az úgynevezett szintetikusok nélkül, akik az élet bármely szegmensében hasznosíthatók. Külsőre szinte teljesen megegyeznek az emberekkel, de a robotikus mozgás és megnyilvánulás azonnal elárulja, hogy ki kicsoda. A történet egy teljes mértékben átlagos család bemutatásával nyit: anyuka, apuka, három gyermekük, családi és munkahelyi konfrontációk, az élet apró, jelentéktelennek tűnő gondjai. Joe, a családfő azt a hétköznapi döntést hozza meg felesége távollétében, hogy végre ő is vásárol egy androidot, egy úgynevezett szintetikust, aki segít a ház körül, elvégzi a tennivalókat, besegít a gyerekeknek, rá lehet bízni bármi házimunkát, ami nem igényel emberi figyelmességet és törődést. Anitának keresztelik az új jövevényt, aki életük megkönnyítésére szolgál, feltűnése azonban sok problémát szül. Laura nincs feldobva attól, hogy egy gép veszi át ház körüli feladatait, aki azon túl, hogy ingeket vasal és vacsorát főz, kisgyermeke mellett is mindig ott van és még a mesét is ő olvassa neki lefekvéskor.

Az ebből adódó konfliktusokon túl a családnak egy nagyobb felismeréssel kell szembenéznie: mi van, ha egyes szintetikusok mégis rendelkeznek öntudattal? Egy-egy elejtett szó vagy kifejezés, egy tett, ami nem egy beprogramozott személyiségre vall, rögtön elárulja, ha így van. Tovább haladván megismerjük „Anita” történetét, az úgynevezett testvéreit, akik szintén az átlagnál magasabb elvárások és igények kielégítésére készültek. Ezen a ponton kerül a képbe Leo, aki már önmagában is megkérdőjelezhető emberi mivoltában, a hozzá kötődő androidok pedig mind többek egyszerű cselédnél vagy gyári munkásnál: éreznek, szeretnek, akarattal bírnak, gondolkodnak. De vajon mi történik akkor, ha az öntudat utat nyit a szabad akaratnak? A legfontosabb szabályok között foglal helyet az emberek védelme és bármilyen módon való bántalmazásának tiltása. De ha szükség van rá, ha az igazságérzet úgy kívánja, képesek bántani? Igen, akár ölni is.

A Humans azon túl, hogy a tudományos fantasztikum izgalmas világát és kérdéseit tárja elénk és dráma köntösbe bújtat egy komoly, szárazabb témát, társadalmilag igen fontos kérdéseket feszeget. Vajon mi a fontosabb? A kemény munka és az önbecsülés, vagy a technológia által nyújtott lehetőségek? Mi a szeretet egyáltalán? Innátizmusról beszélünk, amikor az érzések elkülönülnek bennünk, vagy tanulható? A gépek egyszer el fogják értékteleníteni az emberi életet, vagy csupán teremtenek egy másik szemléletet? Ha egy kis százalékban is érdekelnek az előbb felvetett kérdések és dilemmák, mindenféleképpen ajánlom a figyelmedbe a Humans-t, az 1. évad garantáltan az „egy nap alatt megnézős” kategóriába esik.

Értékelés: 9/10

(grey tabby)