A Netflixnek hála eljutnak hozzánk olyan filmek is, amelyekre egyébként sokat lehetne várni. A közelmúltban került bemutatásra a Tsutomu Nihei (Knights of Sidonia) mangájából képernyőre adaptált Blame! című anime, melyre gyorsan fel is hívták a figyelmemet, így most szeretném megismertetni azokkal, akiknek még nem volt szerencséjük hozzá.
Egy poszt-apokaliptikus jövőben az emberiség elvesztett valamit, amely lehetővé tette, hogy a teremtés koronája legyen. Hogy pontosan mi az, azt már régen elfeledték, így újra fel kell fedezniük, hogy visszaküzdhessék magukat a teljes kihalás széléről. A Blame! izgalmas és vérbeli science fiction Hiroyuki Seshita (Ajin, Godzilla: Kaijū Wakusei, Knights of Sidonia) rendezésében.

A humán faj eljutott a technikai fejlődés egy csúcspontjára, létrehozott egy olyan hálózati rendszert, mely irányítja a városokat, az építkezéseket, és olyannyira tökéletesre sikeredett, hogy immáron elég arra hagyatkoznia, hiszen a kezében van az irányítás. Kényelem, nyugalom, mégis örök változás jellemezte az utópiát, ám valami végül elromlott. Egy járvány hatására az emberek elkezdtek hullani, és a fertőzés eredményeként elvesztették képességüket, hogy kontrollálni tudják a robotizált városok működését, többé nincs, ami gátat szabjon az elszabadult Constructer-nek nevezett androidok tevékenységének. Az utolsó parancs szerint cselednek és folytatják feladatukat, de már nem ismerik fel alkotóikat, sőt számukra csupán a programjuk szerinti progresszív fejlődés akadályainak tekintik őket, így létrehozzák az Exterminators egységet, amelyek a kipusztulás szélére sodorják az emberiséget.

Kevesen maradtak csak életben, azok is szétszórtan, elhagyott földalatti városokban, falvakban keresnek menedéket, hogy megoldást találjanak a fennmaradásra. Az egyik legnagyobb problémát a táplálékszerzés okozza, hiszen a gépeknek nincsen szükségük ilyesmire, így minden sivár, kihalt, kiszáradt, a beton- és fémdzsungel lassan felemészti a szénalapú létformákat. Az új faj, amely egyeduralkodóvá válik, nem más, mint a szilikon szervezetek, melyek Watchtower-ökkel ellenőrzik a bolygó működését. Amennyiben ezek a figyelőegységek behatolót érzékelnek, kíméletlenül levadásszák a területükre tévedt humánokat. Hiszen egyértelműen a fejlődés és a programjuk útjában állnak, márpedig akkor válogatás és szűrés nélkül pusztulniuk kell. Anno jó ötletnek tűnt, hogy az emberiség megvédhesse magát, hogy ne legyen akadálya a terjeszkedésnek, a robitizációnak, az ellenségeket távol tudják tartani, arra azonban nem számoltak, hogy mi történik, ha elvesztik felettük a kontrollt.

Zuru, Tae és néhány fiatal úgy dönt, hogy megpróbálnak élelemhez jutni ebben az embertelen világban, hiszen a falu túlélése mindennél fontosabb. Ezért már tinédzserként készen kell, hogy álljanak a vadászatra, a kietlen, kopár, természettől megfosztott földön a felderítésre. Természetesen még nincsenek megfelelően kiképezve, így belebotlanak az Exterminators-be, akik kis híján megsemmisítik a kurta különítményt. Csupán hárman élik túl, de ők is a titokzatos idegennek, Killynek köszönhetik életüket, aki egy meglehetősen erős fegyverrel ártalmatlanítja a robotokat. Ráadásul valamilyen ismeretlen okból kifolyólag a jelenlétében a Watchtower-ök nem fújnak azonnali riadót. Így sikeresen megmenekülnek, és a faluba kísérik a férfit, aki egy génről érdeklődik a lányoktól. A településen felemás fogadtatásban részesülnek, a legnagyobb problémát nem is igazán az jelenti, hogy a társaság egy részét elvesztették, és nem tudtak élelmet szerezni – hiszen már megszokták a folyamatos éhezést –, hanem az, hogy az igencsak értékes ruhákat is elvesztették, melyekből nem áll rendelkezésükre sem utánpótlás, sem a technológiai fejlettség, hogy újakat tudjanak készíteni. Szerencséjükre az idegen nem csak táplálékot hozott nekik, hanem reménnyel kecsegtet, egy ősi legendát kutat, mely szerint egy Net Terminal Gene nevű valamit vesztett el egykor az emberiség, és az a kulcsa annak, hogy visszaszerezhessék az irányítást a Safeguard és a Builders felett, melyek a központi egységek. Ha ez sikerülne, akkor nem kellene tovább bujkálniuk, rettegniük, hanem visszatérhetnének az igazi városokba, ismét felvirágozhatna a humán faj.

Így némi segítséggel útra kel egy közepes méretű csapat, hogy behatoljanak az ősi városok mélyére, megtalálják a titkos és elfeledett technológiát, illetve a kulcsot a jövőhöz. Azonban a külvilág tele van veszélyekkel, az Exterminators számtalan egységet számlálnak, a Watchtower pedig mindenhol figyeli az illetéktelen behatolókat. Egyetlen esélyük az lehet, hogy eljutnak egy automatizált gyárba, ahol új Net Terminal Gene-t alkothatnak és megelőzhetik a totális annihilációt. Viszont egyikük sem tudja igazán, senki sem emlékszik rá, hogy pontosan mi is ez a dolog, mely elengedhetetlen az irányításhoz. Gyakorlatilag vakon bíznak meg az idegenben és követik őt, valamint váratlan segítőjüket, hogy eljussanak egy olyan helyszínre, ahol valószínűleg nyüzsögnek majd az Exterminator-ok.

A Blame! igencsak meglepő látványvilággal szolgál a nézők számára, nagyon részletesen kidolgozott környezettel, ahol a CGI szerencsére frappánsan bele van dolgozva az animációba, így csak a funkcióját látja el, nem akar egyeduralkodóvá válni. A története szerfelett izgalmas, folyamatosan érezzük, hogy a kapott információk hiányosak, és sokkal erősebb titok lappang a háttérben, valami nem stimmel a képpel, amelyet az alkotók elénk tárnak. Ettől lesz igazán egyedi a hangulata, mert ott motoszkál a fejünkben a kisördög, hogy meg kellene fejtenünk egy külön rejtvényt, de úgy tűnik, félrevezetnek bennünket. Persze azért akadnak nyomok, ha odafigyelünk, akkor elindulhatunk egy irányba, hogy észrevegyük a jeleket és összerakjuk a puzzle darabkáit. Ennek ellenére mégis számtalan meglepetés ér bennünket majd a science fiction anime megtekintése során.

Olyan kérdéseket érint a Blame!, melyeket nem tudok úgy megnevezni, hogy ne lőjek le poénokat, ne spoilerezzek el fordulatokat. Így csak azt tudom mondani, hogy érdemes megnézni, mert lenyűgöző ötleteket vázol fel a jövővel kapcsolatban. Bármennyire is képtelenségnek tűnhet, sajnos egy ilyen vízió nincs annyira elrugaszkodva a valóságtól. A központi felvetés, hogy az emberi technológiai fejlődés egykor olyan csúcspontra juthat, melyből nincs visszaút, de ugyanúgy elveszthetjük felette a kontrollt, így érdemes meggondolni, milyen céllal és milyen programokkal hozunk létre bármit is. A napokban fejeztem be a Person of Interest című sorozatot, és óhatatlanul asszociálok a benne szereplő Samaritanra, de még a Terminator Skynet-jére, és a Mátrixra is. Talán a Blame! üzenete nem tűnik ennyire pozitívnak, de a remény benne is pislákol, hogy az emberiség, miként a csótányok, képes túlélni, illetve a fennmaradás ősi ösztöne mindennél erősebb lehet. Bizonyára nem véletlen, hogy ezen alkotások jutnak eszembe az animéről, illetve az Ergo Proxy is, de ez utóbbi inkább látványvilágában hajaz erre a műre.

Nem olyan meglepő, hogy ennyire látványosra sikerült az anime, hiszen a dizájnon Yuki Moriyama, a művészeti projekten Hiroshi Takiguchi munkálkodott, akik az Ajin kapcsán is együtt dolgoztak a rendezővel. A zenéjét az a Yuugo Kanno szerezte, aki a Psycho-Pass-ekét, és az Ajin-okét is. A mű lezárásaként az angela (Knights of Sidonia, Jinki:Extend, Fafner, Corpse Princess, Ajin 2. évad) nevű duó calling you című száma hallható.

 

A Blame! egy frappáns science fiction adaptáció, nagyon tetszett és nem igazán találtam benne olyan hibát, amelybe bele lehetne kötni. Ettől eltekintve számtalan kérdést hagyott megválaszolatlanul, a rejtélyek nincsenek teljesen megfejtve, de a folytatás lehetősége mégsem tapintható annyira egyértelműen. Akik esetleg olvasták a mangát, valószínűleg bővebb felvilágosítást tudnak adni arról, hogy várhatunk-e még információkra a jövőben. Addig is mindenképpen ajánlani tudom a művet a műfaj rajongóinak, mert nem csak üres akciót kapunk az alkotóktól, hanem érdekes kérdéseket is boncolgatnak.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány