A második évadra igencsak sokat kellett várni, először bejelentették a folytatást, aztán tologatták szezonról szezonra, de végül 2017-ben elindult a Shingeki no Kyojin 2. szériája. A sorozat nagyon gyorsan, csaknem két hónap alatt le is futott, ami számomra erős csalódás volt az előző 25 részhez képest, de úgyis sokan kritizálták a mangát olvasók közül, hogy nagyon el lett húzva a történet, így reménykedve kezdtem neki, hogy egyben lezavarjam az egészet. A Shingeki no Kyojin 2. évadjától elég sokat vártunk el, hiszen az előzmények egy olyan cliffhangerrel zárultak, amely előrevetítette, hogy több titokra is fény derülhet. Kérdés, hogy az élőszereplős förmedvények cselekménye mennyiben fog egyezni a mostani folytatással.

Ott hagytuk abba a sztorit, hogy a női titánt nem csak leleplezték, de sikerült elfogniuk is, elsősorban Eren segítségével, és persze rengeteg áldozat árán. Ami sajnos nem, hogy növelte volna a morált, de rá kellett ébredniük, hogy a titánok akár köztük is rejtőzhetnek. Nyilván az okosabbak Eren személyét megismerve már kezdtek gyanakodni, hogy a titok, ami az óriások eredetében lappang, valamiféle anomália eredménye lehet, de még korántsem egyértelmű, hogy művi, genetikai, avagy véletlenszerű eseményláncolatról van-e szó. Annyi bizonyos csupán, hogy az elfogott titánt a fénytől el kell zárni, hiszen éjjel nem képesek mozogni, viszont a sikeres akció folyományaként új információra is lelhetnek. Ami tovább is gördül egy huszárvágással, amikor is a zárójelenet után megpillantjuk a falon át kandikáló újabb titánt.

Innen veszi fel a fonalat a Shingeki no Kyojin 2. évada, és hőseink megpróbálják kideríteni, mit is keres ott egy újabb óriás, milyen kapcsolat van a falak, a renegát titánok, illetve a vallás és a birodalom között. Ehhez viszont nem csak több szálon fog elindulni a cselekmény, hanem néha bizony az időben is ugrálunk kicsit, amolyan élőszereplős sorozat módjára, hogy előbb a végkimenetelt ismerhessük meg, és csak később az odavezető utat, mely közben potenciálisan titkokra, vagy épp érdekes/értékes információkra derülhet fény. Annyiban minden ponton biztosak lehetünk, hogy nem bízhatunk meg senkiben sem, mert bárki lehet titán, legalábbis az első évad erősen ezt sugallta nekünk. Kérdés, hogy leleplezik-e a Colossus, illetve az Armored Titant, vagy majd meglepetésként fognak előtörni a soraik közül, hogy elárulják, lemészárolják őket.

A falon át kukucskáló titán egyértelműen előszele egy újabb támadásnak, ami rögtön az első részben ki is bontakozik a semmiből, így Erenéknek el kell indulniuk a saját küldetésük útján, miközben a Felderítők igyekeznek értesíteni a lakosságot, a Katonák pedig felvértezik magukat, hogy megvédhessék a gyengébbeket. Hogy milyen meglepetések várják őket a két utolsó fal közti területen, miféle új ellenségekkel kell szembenézniük, illetve sikerül-e eljutniuk Eren apjának titkos dokumentumaihoz, azt várnánk el elsődlegesen a Shingeki no Kyojin 2. évadának történetétől.

Hogy pontosan mit is tudunk meg, illetve mit kapunk, arról azt kell mondjam, hogy túlságosan kevés, illetve inkább a mellékszálakat bontották ki bővebben. Persze nem kell félnetek, mert ledöbbentő felfedezések azért lesznek, rengeteg helyen bámulunk magunk elé, mert a látvány továbbra is elég gyönyörű, bár szerintem a CGI-t kissé túltolták egyes jeleneteknél. Viszont a horror szerelmesei sem fognak unatkozni, mert megmaradt a véres hangulat, a titánok előszeretettel fogyasztanak el mindent, ami él, mozog, és lehetőleg ember. Lelepleződik néhány olyan pontja a történetnek, amire kíváncsiak voltunk, de olyasmire is fény derül, amit nem is sejthettünk (kivéve a mangát követők). Mindezek ellenére az a véleményem, hogy – nem szó szerint – vérszegényebb lett a második széria, és ügyetlenül, kapkodva vezették a fonalat. Gyakorlatilag a 2-3. évad egyben remélhetőleg többet fog mondani, mint a jelenlegi önmagában.
Ugyanezt mondhatom el az új Shinzō o Sasage yo! című nyitódalról, a Linked Horizon-tól, hiszen az előzményeknél jóval erősebbnek hatott a zene, a zárószám (Shinsei Kamattechan: Yūgure no Tori) pedig inkább egy Satoshi Kon animéhez illett volna. A rendezői széket Tetsuro Araki (Attack on Titan) irányítása alatt Masashi Koizuka vette át, a művészeti részen nagyobb változás nem történt.

Eléggé feladták a leckét az első 25 rész alkalmával, így nem volt könnyű dolguk az alkotóknak, mert számtalan kérdést hagytak nyitva, és belekezdtek rengeteg olyan eredet-, illetve előtörténetbe, amelyekre válaszokat kívánt a hype-ra szomjazó animések serege. Ezekben nem is kell csalódnunk, mert alaposan a lovak közé csapnak, egyetlen probléma, hogy csupán 12 epizód állt rendelkezésre, és ez sajnos kevésnek bizonyult. Pontosan annyi információval gazdagodunk, amennyit közölni szeretnének velünk, ahelyett, hogy a harmadik évadot is beleszuszakolták volna és egy normális cselekményhez jutnánk. Nem az a baj vele, hogy unalmas, vagy, hogy leül, inkább az, hogy túl sokat szeretne közölni, így nem igazán fért bele minden, amire áhítoztunk. Így maradt a várakozás, és 2018-ban folytatják. A cliffhanger mindenképpen megér egy misét!

Értékelés: 7/10

Smaragd Sárkány