Nem tudom, olvasóink között mennyien vannak, akik ismerik Neil Gaiman legendás képregénysorozatát, a Sandmant (négy kötetét magyarul is kiadták). Az álmok uráról szóló sorozat különböző, elvont fantasy koncepciókat, újraértelmezéseket vonultatott fel. Ennek számomra (és mások számára) egyik legérdekesebb pontja volt a “Season of Mists” történetvonal, melyben Gaiman egy igen érdekes vallásképet tárt az olvasók elé. Évekkel később ezt az értelmezést fejtette tovább egyik legismertebb és legsikeresebb kötetében is – ez volt az Amerikai Istenek.

Az értelmezésében ugyanis nem volt igaz vallás, vagy egyetlen igaz hit. Minden pantheon, minden hitvilág elemei léteztek az emberek beléjük vetett hitének köszönhetően. A történetben Lucifer elhagyta a Poklot, és annak kulcsát a Sandman főhősére, Morpheusra bízta. (Érdekesség, ebből a történetvonalból nőtte ki magát a Pokol egykori urának további történetét feldolgozó, időközben élőszereplős adaptációt kapott Lucifer is). A különböző hitvilágok alakjai ezután egyszerre jelentek meg az Álmok Birodalmában, hogy megszerezzék azt tőle. Felsorakoztak egymás mellett a keresztényi angyalok és démonok, a megtestesült Rend és Káosz képviselői, az északi, egyiptomi, shinto hitvilágok alakjai, mintha csak ugyanazt a foglalkozást űző vállalkozók lettek volna egy nemzetközi konferencián. Gaiman ezt az igen kaotikus és színes képet kiegészítette egy közös céllal, ösztönnel az istenségek számára. A túlélési vággyal, ugyanis ha a híveik száma elfogyott, elfelejtődtek az istenek fokozatosan veszítettek a hatalmukból, megöregedtek, majd elpusztultak.

Ebből, egy amerikai kisvárosi körútból és két idegen furcsa találkozásáról szóló ötletéből nőtte ki magát az Amerikai Istenek. A sorozatadaptáció kapcsán szereztem be a bővített kiadást – sajnos talán kicsit több elvárással a kelleténél.

Árnyék éppen több éves börtön büntetése után szabadulna, amikor néhány nappal korábban szabadon engedik, felesége, Laura ugyanis meghalt egy autóbalesetben. A helyzetet csak rontja, hogy Laura Árnyék egyik legjobb barátját elégítette ki vezetés közben, amikor egy kamion elé sodródtak. Miközben próbál megbirkózni a ténnyel, hogy újjáépítésre váró szabad élete megszűnt létezni, a repülőúton találkozik egy idős szélhámossal. A magát csak Szerdának nevező idegen állást ajánl neki, mint testőr és asszisztens egy hosszú, kockázatos, jól fizető vállalkozáshoz. Árnyék elvállalja a feladatot – ezzel pedig belecsöppen a hit, a mitológia és a mágia világába, az Amerikába települt különböző népek ősi istenei, lényei (Odin, Thoth, Csernobog, Ananszi, dzsinnek, koboldok, …) és a modern társadalom által létrehozott agresszív, új istenek (Internet, Globalizáció, drogok, Média, …) közötti harcba az emberek hitéért és saját túlélésükért.

A legnagyobb hiba, melyet a kötettel kapcsolatban elkövettem, hogy a sorozat bejelentése és annak promói után vettem a kezembe. Egyszerűen irreálisan magas elvárásokat támasztottam vele szemben. És bár alapvetően egy remek darabról van szó (Gaimant nem véletlenül tartják sokan az egyik legjobb modern fantasy szerzőnek), a hibái az első olvasás során így a sokszorosára nőttek a szememben.

Az Amerikai Istenek alapvetően útiregény. Szerda és Árnyék utazását mutatják be, miközben egyre több istent és mitológikus teremtményt próbálnak besorozni ügyükhöz. Az egyes fejezetek közé ékelve megismerhetjük ezeknek a történetét is, hogyan érkeztek a történelem különböző pontjain Amerikába, hogyan alkalmazkodtak az itteni élethez. Gaiman pedig még a Sandmanben bemutatott isten-koncepción is csavart néhányat, bemutatva a szent helyekként, erőfókuszként szolgáló turistalátványosságokat, ezek ellentéteit, az élhetetlen, kiégést árasztó negatív zónákat, valamint egy módosítást, miszerint az amerikai istenek, nem az eredeti, mítoszbeli istenségek, pusztán az istenekről az egykori amerikai telepesekben és leszármazottaikban élő koncepciók megtestesülései, egyfajta egregore-ok.

Ám a történet, főleg a félidőhöz közelítve, amikor Árnyék kénytelen rövid időre elrejtőzni egy idilli kisvárosban, furcsamód nem tart egyenletes tempót. Végig bennem motoszkált az igény, hogy ez mind szép és jó, de még több istent, még több úticélt, szürreális helyzetet akarok. Egyszerűen többet, mint amit Árnyék (illetve a többi ideiglenes főhős) lát és megismer ebből a világból. Zseniális a karakterkidolgozás (talán Árnyék passzív jellemétől eltekintve, melyre utólag Gaiman is kitért, miszerint addig még soha nem írt annyira szolgalelkű, szinte csak az árral sodródó főszereplőt, mint az Amerikai Istenek hősét), a párbeszédek, az őrültebbnél-őrültebb koncepciók és csavarok, melyekhez hasonlóval addig és jó eséllyel azóta sem találkozhatott a nagyérdemű. De tekintve a konfliktus méretét, végeredményben minden előnye és erénye ellenére egy kicsit soványnak éreztem a kötetet, lassúnak a tempót. Erre pedig Bryan Fuller adaptációja még rengeteget építhet is bővíthet, ahogy azt már az első évaddal is tette.

Az Amerikai Istenek összességében remek könyv, akárcsak Gaiman bibliográfiájának túlnyomó része. Viszont ajánlom, hogy még a sorozat előtt, és mindenképp kissé csekélyebb elvárásokkal, minimális előismeretekkel essetek neki.

értékelés: 9/10

Zoo_Lee