Következő darabom a Horrific Tales Publising köteteinek sorában egy folytatás, melynek első kötetét pont az év elején pótoltam. Ez, mint kiderült, nem volt feltétlenül szükséges, a Song of the Death God ugyanis nem a The Immortal Body folytatása. Egy előzménytrilógia első kötete, amely a Singularity-ciklus antagonistájára, az Ősi Istenekkel együttműködő Liche eredettörténetére koncentrál.

 

Liche, eredeti nevén Carsten Ernst egy 19. századi német nemes család legfiatalabb tagja. Anyja meghalt születésekor, a család pedig azóta fokozatosan egyre mélyebbre süllyed a dekadenciában. Apja életképtelen alkoholistává süllyedt, legidősebb bátyja Franciaországba menekült a német rendőrség elől, többi testvére városszerte hírhedt vérfertőző, szenvedélybeteg életstílust folytat. Carsten a fekete bárány, fiatal kora ellenére hihetetlenül komoly, éles elméjű, érett személyiség, akire fényes jövő vár. Egészen egy sorsfordító estig, amikor titokban követi züllött testvéreit egy szeánszra, és ott bizonyítékot szerez a természetfeletti létezéséről. Carsten életcélja ettől kezdve ennek a titokzatos területnek a megismerése, meghódítása. Ez a világ különböző pontjaira szólítja, ősi istenekkel és ügynökeikkel lép kapcsolatba, miközben tevékenysége tébolyt és pusztulást von maga után.

A Song of the Death God legfőbb hátránya szinte ugyanaz, mint a The Immortal Body-nak. Egy sorozat szellemében íródott, nyitott lehetőségek tucatjaival mind az általa indított előzménytrilógiában, mind az Immortal Body folytatásaiban. A különbség, hogy míg az előző kötetben a “lovecrafti horror” titulusnak is megkérdőjeleztem a létjogosultságát, a Death God képes önállóan helytállni. Erős, lovecrafti ihletettségű horrortörténet, Carsten/Liche képében egy erős antagonistával gyúr izmos lábakat az Immortal Body vázához. Carsten olyan, mintha a Hammer filmek Frankenstein doktora tudományok helyett a mágiában merült volna el – számító, rideg, szociapata lángelme. Kísérletei és kutatásai során bejárja a világot, egyre groteszkebb eredményekkel hatol át az élők és holtak világának határán. Ám figyelembe sem veszi munkája brutális mellékhatásait, és a megidézett ősi erők pontos természetét.

A kötet negyedénél a narratíva időről-időre kiszakad Carsten nézőpontjából, megpendítve a Lovecraft által is gyakran alkalmazott történetelemeket. Látomások ezercsápos, amorf istenségekről, öngyilkosságba menekülő művészek, titokban kilesett nekromanta szertartások. Sajnos nem érik el a borzalom magasabb fokait, hiszen végig Carsten a főhős, akinek előzménykötet révén már a világháborúkon át napjainkig folytatott tevékenysége és túlélése is ismert. Holloway azonban kiválóan merít a gótikus horror eszközeiből, jóval hátborzongatóbb eredményekkel, mint az előző kötet gyomorforgató oltárai és zombijai.

A tárva-nyitva hagyott lezárás ezúttal is kellemetlen, a Song of the Death God azonban ettől függetlenül egy igen kellemes kötet lett. Fokozatokkal jobb, mint a The Immortal Body, és kíváncsivá tett a közelgő folytatásokra mind Carsten eredettörténetében, mind a fő cselekményszálban.

értékelés: 9/10

Zoo_Lee

Upd.: sajnos a kritika publikálásakor tűnt fel, hogy a Horrific Tales Publishing a tervezett március végi / áprilisi megjelenés helyett még mindig nem adta ki a kötetet. Próbálunk információt szerezni tőlük, hogy mi lehet a gond (nagyon baljós, hogy a Facebook és hivatalos oldaluk sem frissült egy jó ideje).  Az embargó azonban rég lejárt, így az ismertetőt megjelentettük. Kérjük emiatt nézzétek el a mellékelt képek felbontását is – sajnos csak a mintapéldány borítótervét tudtuk nagyítani, ha végül meg is jelenik, nem biztos, hogy végül ez lesz a végleges.