Veres Attila jött, látott és a 88. könyvhéten óriásit tarolt frissen debütáló regényével. Az Odakint sötétebb című első műve a lovecrafti horror és a vandermeeri szürreál szerelemgyermeke, legalább is a könyv ajánlója szerint. A szavak ígéretesek, ahogy a borító és a cím is. A kérdés csak az, hogy valóban sikerült végre egy magyar írónak is papírra vetni azt a fajta rettenetet amit az említett “mentorok” megismertettek velünk, és túlmutatni rajtuk, avagy csak egy újabb ügyesen felépített középszerű könyv reklámkampányának áldozatai lettünk? A válasz alant található…

1983-ban egyik napról a másikra, egy eddig sosem látott életforma jelent meg Magyarországon. A lények csak nálunk tűntek fel, és csak egy adott zónán belül. Életműködésüket és egész lényüket senki sem érti. Nincs szükségük táplálékra, nem bírják a napfényt, és csak a feltűnésük területén képesek létezni. Ha elhagyják azt, akkor egyszerűen elpusztulnak. Jó emberi szokásunkhoz híven azonnal az irtásukba kezdtünk, főleg nyáluk végett, mely állítólag különleges gyógyhatással bír. A folyamat odáig jutott, hogy a fajt szinte teljesen mértékben kiirtottuk és a megmaradt példányok évtizedekkel később, napjainkban már csak speciális farmokon léteznek.

Gábor a történet főszereplője egy ilyen farmra utazik félresiklott élete elől menekülve, hogy a lények gondozója legyen. Munkába állása után számtalan különös, hátborzongató esemény szem és fültanúja lesz, ám nem is sejti, hogy érkezésével minden megváltozik, s élete csakhamar egy valós rémálommá változik.

A regény nyitánya kissé elüt a ma megszokott trendektől. Nem akarja egyből az események közepébe vágni az olvasót vérben tocsogó akcióval, nem veti magát ránk kiéhezett oroszlánként súlyos nyomasztó hangulatával, nem akar semmit. Lassan vezet minket előre, fokozatosan építi fel a könyv sajátos atmoszféráját, időt hagyva az olvasónak, hogy felkészülhessen arra ami a mű második felében vár rá. Kockázatos húzás volt ez a lassú felvezetés, mert a mai rohanó világunkban sok olvasó azonnali adrenalint várna egy ilyen regénytől, egyből a főfogással kezdené, nem pedig az előétellel felvezetett étvágygerjesztést. De megéri a várakozás, mert bizony az amit a második felvonásban kapunk az több mint tömény lesz, nehezen emészthető, nyugtalanító. Viszont bizton állíthatom, hogy nemcsak Lovecraft és Vandermeer rajongói, hanem mindenki más is szájtátva marad az utolsó negyed után. Nem kis fantáziával áldotta meg a jó ég Attilát, ami jó hatással volt könyvére. Még én is, mint Lovecraft nagy rajongója is elismerően bólintottam, “ez igen, ez nem semmi” jelzővel illetve azt amit olvastam. Nem hazudtak a fentebbi sorok, tényleg érezhető rajta a mesterek védjegye.

A könyv misztikuma fokozatosan csöpögtetve épül fel. A rejtélyek egymásra épülve sokasodnak előttünk. Parás részek pedig bár csak elvétve vannak, de nem is ezen van a hangsúly. Az igazi nyomasztó hangulat nem a  literszámra ömlő véresőben, szörcsögő bélhalmokban vagy förtelmes szörnyetegekben érhető igazán tetten, (azért kapunk néhány tényleg brutális részt) hanem magában a nyugtalanító érzésben, hogy milyen jelentéktelen, semmit mondó létformák is vagyunk valójában, azokkal szemben akik a “nagy világból” érkeztek, holott mi hisszük magunkat a világ urainak. Tehát a fenti állítás igaz, erős Lovecraft után érzete van a műnek, hiszen nem a jelenetek látványán és durvaságán van a hangsúly, hanem az atmoszférán amit teremt.

De nemcsak ezek miatt olyan nagyszerű a regény. A történet helyszíne amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. Egy  olyan tipikus vidéki kis falut kapunk, erdővel, mezővel, bulizó fiatalokkal, és bérelhető apartmanokkal amit szinte minden magyarnak volt már szerencséje saját maga is megismerni. A mű ezáltal hamar közel kerül az olvasóhoz, mivel nem egy látatlanban ismert külföldi helyszínt kapunk, hanem a jól ismert nagy magyar valóságot. Főszereplőnk Gábor bár elsőre olyan semmilyennek tűnik, nulla egyediséggel, és átlag jellemmel, még is tökéletesen illik a történetbe, és a helyszínhez. Hisz mi magunk is hétköznapi emberek vagyunk, hétköznapi dolgokkal, szokásokkal, problémákkal és vágyakkal. Pont mint Gábor, akinek ezen egyszerűségével könnyedén azonosul az olvasó, s teljes mértékben átéli azt amit ő.

Talán éppen ezen hétköznapiság miatt akadtam meg az egyetlen dolgon amit a regény negatívumaként tudok felhozni, az pedig az elején kissé túlzásba bulizós/ismerkedős/betépős/piálós/szerelmi vonal. Bár szerves része a regénynek, s aki a végére ér, megérti miért kapott ilyen hangsúlyt ez a szál, de még is pont emiatt a mű eleje picit tiniregény után érzetű volt számomra. Itt most kihangsúlyoznám, hogy ez ne rettentsen el senkit, mert nem egy nyálas, csöpögős, rózsaszín ködpamacsokkal tarkított vattacukor mázat kapunk, hosszan elnyúló unalmas oldalakon keresztül. Erről szó sincs, csak a mű ezen a ponton kicsit inkább a ma oly divatos young adult mérce felé billent, hogy aztán gyorsan észbe kapva azonnal átugorjon az igazi kozmikus iszonyattá, és szinte bocsánatkérően az elkövetett hibáért, olyan csavarral zárja a regényt, hogy egyből elfelejtsük félrelépését.

Említésre méltatnám még a könyv fejezetei elején szereplő röpke hírmorzsákat, tudományos okfejtéseket, politikai kinyilatkoztatásokat amiket én mindig pozitívan élek meg, hisz érdekes háttérinfókat tudhatunk meg így a világ hátteréből. Nem kell erőltetett, unalmas másodszálakból összerakni semmit sem. Nyílt kész tényeket tudhatunk így meg.

Veres Attila művére igazán büszke lehet minden magyar horror kedvelő. Hisz a fiatal író olyat tett le az asztalra, ami véleményem szerint nemzetközi szinten is kőkeményen megállná a helyét. Minden Lovecraft, Vandermmer rajongónak kötelező olvasmány! A szimpla horror kedvelőknek pedig erősen ajánlott az Odakint sötétebb. Mert ahogy az író nekünk adott interjújában is mondta: “Úgy gondolom, mindenkinek kellene legalább egy példányt tartani a regényből otthon. Javítja a közérzetet, elűzi az ártó szellemeket és illatosít.” 😀

(Wooltur)

10/10

A könyvért köszönet az Agave kiadónak, akiktől most akciósan, 25% kedvezménnyel megrendelhetitek Veres Attila művét!