Amennyire vártam a Horrific Tales Publishing idei, lovecrafti horrorokkal domináló felhozatalát, annyira lassan haladtam a kapott kötetekkel (mentségemre szóljon, egy diplomamunkát kellett befejeznem, és az ahhoz kapcsolódó államvizsgára felkészülnöm). Közülük idén az első Gary Fry “ Cthulhu haragja ” című novellája volt, amely egyszerre próbálta folytatni és modernizálni Lovecraft eredeti történetét.

 

George Cox egyetemi professzor, akit gyógyíthatatlan agytumorral diagnosztizálnak. Feleségével úgy döntenek, megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a hátralevő idejükből és régóta tervezett világkörüli útra indulnak. Ezt azonban fokozatosan beárnyékolják George egyre gyakoribb és erősebb rohamai, melyek során teljesen elveszíti a kontrollt indulatai és viselkedése fölött. Az angliai partvidéken bukkan egy borzalmasan lepusztult ködkürt épületére, amelynek sérülései soha nem látott erejű és típusú természeti katasztrófára utalnak. Puszta kíváncsiságból megpróbálja kideríteni a helyiektől, mi történt az 1975-ös vihar során.

A szűkszavú, riadt szemtanúk és érintettek mondanivalójából végül sikerül képet alkotnia az este eseményeiről. A parton megjelent óriási teremtményről, melynek pokoli hangját a helyiek eleinte a meghibásodott ködkürtnek hitték. Egy okkult tanulmányokat folytató dolgozóról, akinek kezébe került Gustaf Johansen eredeti beszámolója 1925-ös partraszállásáról R’lyeh városának felszínre vetett darabján. George ezt követően az útjuk során folyamatosan követni próbálja a Cthulhu-kultusz nyomait, bizonyságot szerezni arról, hogy a hatalmas, időn túli teremtmény vajon tényleg létezik. Felesége azonban egyre biztosabb abban, hogy a talált bizonyítékok nem többek a tumor által kiváltott hallucinációknál.

Fry meglehetősen borongós, pesszimista hangulattól súlyos történetet írt, a novellát azonban igen nehéz klasszikus, hagyományos weird fiction vagy lovecrafti darabként kezelni. Meglehetősen egyenetlen tempót követ, miután fejezeteken át időzik az angliai partvidéken, a cselekmény fejezetről-fejezetre rohan végig a világon, a fenyegető (és viszonylag korán kiszámítható) végkifejlett felé. Ezalatt George egyre biztosabb nyomaira bukkan a mai napig aktív Cthulhu-kultusznak – vagy csak egyre mélyebbre merül saját fokozatosan leépülő elméjének tévképzeteiben. A novella világa nem zárja ki Cthulhu létezésének lehetőségét a polipfejű teremtmény viszont sokkal inkább szimbolikus jelentéssel bír.

Alakja egyszerre testesíti meg az emberiségre nehezedő, fenyegető, elkerülhetetlen végzetet, fajunk (és George saját) reménytelen küzdelmét a sors könyörtelensége ellen. A háttérben fokozatosan romló nemzetközi konfliktusok, és az ébredésre váró Cthulhu alakja együttesen testesítik meg a végítéletet, sejtetik az emberi faj elérkezett bukását. Kettejük közül pedig ironikus módon még maga a Mérhetetlen Vén jelenti a kisebb, elfogadhatóbb fenyegetést. Egy megszemélyesíthető erő a saját fajunk inkompetenciájából és hibáiból eredő katasztrófákkal szemben.

A Cthulhu haragja végső soron nem azt nyújtotta, amire a cím, illetve az első fejezetek alapján számítottam. Ennek ellenére érdekes, lebilincselő és elgondolkodtató továbbgondolása, átértelmezése Lovecraft leghíresebb teremtményének. Kíváncsian várom a HTP további lovecrafti történetei hogyan szerepelnek majd, ez első fogásnak egészen kiváló volt.

 

értékelés: 9/10

 

Zoo_Lee