A nemrégiben napvilágot látott, Eloise címet viselő horror valós eseményekhez nyúl vissza – legalábbis ami a helyszínt illeti. Az elmegyógyintézet különös, hátborzongató részletekkel tarkított története nem csoda, hogy megihlette a film készítőit, rovatunkban pedig most ti  is olvashattok róla…

A Michigan államban található Eloise  története egészen 1839-ig nyúlik vissza. A kezdetben szegényházként funkcionáló intézmény – amely akkoriban még a Wayne County Poorhouse nevet viselte – az idők során fokozatos gyarapodásnak indult, később pedig egy 3,6 négyzetkilométeren elterülő, 76 különálló épülettel rendelkező komplexummá nőtte ki magát. Az Eloise többek közt külön rendőrőrssel, tűzoltósággal, postahivatallal, mezőgazdasági hálózattal rendelkezett, és voltak idők, hogy területén több, mint 10.000 pácienst szállásoltak el, akiknek csupán egy része volt pszichiátriai gondozást igénylő beteg. A rohamos tempóban dübörgő fejlődéssel járt a technológiai felkészültség szintjének emelkedése, ennek köszönhetően Michigan államban először itt hajtottak végre vesedialízist, ezek mellett pedig forradalmian új, a TBC-ben szenvedő páciensek számára állapotjavulást előidéző módszereket is alkalmaztak az Eloise területén.

Az Eloise azonban valószínűleg nem szerepelne oldalunkon, ha története az orvostudomány fejlődésének egy ékes példája lenne, amely az emberiség modernizálódásának pozitív oldalait illusztrálná. Aki egy kicsit is járatos a XIX-XX. századi elmegyógyintézetek témakörében, sejtheti, hogy itt sem tér el a várható papírformától a helyzet. Elektrosokk, inzulin sokk-terápia, és egyéb eljárások alkalmazásában ugyanis nem volt hiány, a gyógykezelés helyett inkább kínzásra hasonlító módszerek ugyanis az Eloise-ban is széleskörűen elterjedtek voltak.

Az Európát és az Egyesült Államokat feje tetejére állító gazdasági világválság hatásai természetesen – csakúgy, mint szinte minden állami intézményt – az Eloise-t is elérték. A ’30-as évek első esztendőire az itt elszállásolandó pszichiátriai zavarokkal küzdők száma kétszeresére nőtt, akiket természetesen az intézet infrastruktúrája már nem tudott zökkenőmentesen ellátni. 1932-ben már barakkokat kellet felhúzni, hogy a hatalmas embertömeget fedél alá tereljék, ’34-ben pedig átlagosan több, mint 8300 beteg zsúfolódott össze az épületkomplexum területén belül, akiknek közel az 50%-a pszichiátriai gondozást igényelt. Tovább olvasva az Eloise történetét láthatjuk, hogy a gazdasági világválság hatásainak lecsengése után sem lett jobb a helyzet.

A ’30-as évek végére az állapot tarthatatlanná vált: a foglalkozás, és felügyelet nélkül maradó betegek ide-oda lézengtek jobb esetben az elmegyógyintézet falai közt, rosszabb esetben pedig azokon kívül; a korabeli média is természetesen felkapta az esetet, hiszen az áldatlan állapotok immár a környéken lakók életét is befolyásolták. Nem volt ritka, hogy a sok esetben magánterületre is tévedő pácienseket a rendőrség hurcolta el, vagy regulázta kétesnek mondható módszerekkel. Ekkorra már a személyzet embertelen, brutális eljárási procedúráiról, visszaéléseiről is egyre többet beszélt a közvélemény, aminek köszönhetően az Eloise egyre inkább kezdett elnéptelenedni. A fokozatos hanyatlási folyamat végül 1984-ben zárult le teljesen, amikor az intézmény végérvényesen bezárta kapuit.

A történetnek azonban nincs vége. A ’80-as években a kalandvágyó, horror-kedvelő önkéntesek elárasztották az akkorra már igencsak bizonytalan renoméval rendelkező, elhagyott épületet, és érdekesebbnél érdekesebb sztorikkal tértek haza. Bizarr emberkísérletek el nem takarított nyomai, különös, az éjszakát megtöltő sikolyok, ordítások, furcsa fényjelenségek, magukra maradt, a romok közt bujkáló betegek. Ilyen, és ehhez hasonló mendemondákról olvashatunk az internetet böngészve, amelyeknek bőven elég, ha csupán egy  kis hányada  igaz. A YouTube-on is jócskán találhatunk önjelölt parakutatók, vagy épp kihívásokat, borzongást kereső fiatalok által készített felvételeket, amelyeken az Eloise romjait igyekeznek bejárni.

Parajelenségek ide, vagy oda, 2015-ben az addig csupán helyi legendának minősülő szóbeszédből hirtelen kézzel fogható valóság vált. Ahogyan arról sokan beszámoltak, az Eloise környékén sírok találhatók, ahol az intézet egykori lakói nyugszanak – nem éppen rendezett körülmények között.

Ezek száma minden előzetes becslést felülmúlt: vélhetően több, mint hétezer ember földi maradványai hevernek itt, mindössze számsorokkal megjelölt helyeken, napjainkban pedig önkéntesek munkája révén igyekeznek a lehető legjobb állapotba hozni ezeket a sírokat, illetőleg a ma élő hozzátartozók számára valamiféle nyilvántartást felállítani.

(Absvrd)