A gyilkos paradicsomok támadása (meg az azt követő 1, 2, 3 folytatás) után gyakorlatilag megnyílt a pálya mindenféle, ártatlannak tűnő élelmiszerből meg gyorséttermi kajából eredeztethető horrorkodásnak, így aztán sejthető volt, hogy előbb-utóbb a cukros nyalánkságok részlegét is eléri majd a hullám. Scott Wheeler (Avalanche Sharks) teljesen komolytalan produkciójában pedig a szlogen szerint: “eddig mi ettünk őket, most pedig rajtuk a sor!”

Johnny Wentworth egy jó nagy lúzer:  még mindig otthon él anyjával, akitől folyamatosan pénzt kunyerál, miközben a soha-nem-fogod-megkapni kategóriás szőke plázabitch Veronicára gerjed, akinek odaadja az összes lóvét, de az szóra se méltatja. Bezzeg a csinos Michelle tökre odavan érte, őt persze észre sem veszi, amikor minimálbérért dolgoznak együtt egy Dandy Donuts nevű fánk-shopban, ahova amúgy a kutya sem jár.  Csak csövik meg rendőrök, az ingyen fánk miatt.

Hogy valamerre azért haladjon is a felvázolt cselekmény, Johnny pincében kísérletezgető nagybátyja felfedez egy szert, amivel előbb halott állatokat kelt életre, később pedig a fánk-üzletben történő dulakodás közben az injekciós tű tartalma az éppen kisütésre váró fánkokon landol. Aztán már csak azon veszik észre magukat, hogy a megelevenedő fánkok tűéles fogaikkal rájuk és többi vendégre támadnak…

Mint már az elején is említettem, egyáltalán nem kell és nem is lehet komolyan venni ezt a filmet, ugyanis már elejétől az arcodba tolja, hogy ez bizony direkt módon trashnek készült! Bagatell szituációk, túljátszott alakítások, minimálisra butított párbeszédek, és persze sok-sok garázsos módon amatőr megvalósítás – viszont ezek mind-mind szerethetően bugyuták, főleg ha valaki értékeli e hulladékfilmes műfajt, haha! Maguk a címszereplő fánkok végig CGI-ként tűnnek fel a filmben, olykor pattogva vagy éppen gurulva – olyan is akad, amikor katonai alakzatba formálódnak –, de minden egyes alkalommal cuki mormogós hang kíséretében. Horror-jelenet szinte alig akad a filmben, ha mégis, akkor is ügyeltek rá, hogy csak a fröccsenő vért lássuk a falon.

Mikor az elején megláttam a pincében kísérletezgető nagybácsit, és hogy az injekciós tűje legalább kétszer akkora mint a halott plüssegér, amibe éppen bele akarja szúrni, majd amikor a hamvaiból feltámadt jószágot a nyakához fogja, mintha  támadna, kapásból felderengett előttem a zseniális Night of The Hell Hamsters c. elmebeteg baromság, talán nem véletlenül, haha! A rikító zöldes színű halottfeltámasztó szérum amúgy kísértetiesen hasonlít a Re-Animatorban használt anyaghoz, de találkozhatunk még a Psycho legendás zuhanyzós jelenetével is, amit gyakorlatilag újraforgattak, csak éppen egy ezoterikus guruval és mutáns fánkkal…

Továbbá láthatunk még hihetetlenül szarul, de élőnek láttatott más egyéb plüssfigurákat, magát a halálba fosó latinó csávót, idős rendőrként felbukkanó C. Thomas Howell B-filmkirályt, de mind közül a legemlékezetesebb talán a film végén a levegőben random módon lebegő-úszkáló-pattogó, képernyővédőkre emlékeztető kollektív fánkos támadás. Ha pedig ezen leírás után is kedvetek támadt megnézni ezt a jó képességű, ámde rohadt fárasztó hulladékot, akkor hajrá!

Értékelés: 6/10

eyescream