Az American Horror Story 2. évada óta az elmegyógyintézetes horroroknak egy új szintre kell emelkedniük, hogy minőségben felvehessék a harcot az Asylummal. Erre több próbálkozás is volt az elmúlt években, és bizony többségük megugrotta azt a bizonyos lécet. Elég, ha csak a Stonehearst Asylumra vagy a Cure for Wellnessre gondolunk. Ezúttal egy Detroit melletti, elhagyatott elmegyógyintézet felé vesszük az irányt, úti célunk az Eloise.

Nem is kell sokáig kutakodnunk, ha meg akarjuk ismerni a michigani bolondokházát, hiszen az Egyesült Államok egyik leghíresebb intézetéről van szó. Az 1832-ben épített, 78 épületből álló komplexum eleinte hajléktalanszállóként funkcionált, majd később elmegyógyintézetté alakították. Az Eloise olyan nagy volt, hogy saját irányítószáma és pályaudvara is volt. A ma már elhagyatott intézet – ahogy az lenni szokott – sok megmagyarázhatatlan esemény helyszíne. Egybehangzó beszámolók szerint szellemek kísértenek és noha senki nem lakja a még ma is álló négy épületből álló együttest, furcsa hangok szűrődnek ki onnan; nem is beszélve az “őrültek temetőjéről”.

A “táptalaj” tehát adva volt az Eloise-nek, hogy az átlagosnál jobban sikerüljön, ennek felelőse pedig az elsőfilmes rendező, a korábban vizuális effektekkel foglalkozó Roberto Legato volt. Érdekes, mert éppen nemrég értekeztem arról a Don’t Hang Up kapcsán, hogy mennyire nem jó ötlet, ha valaki hirtelen másba kóstol bele és a rendezői széket foglalja el a számítógépek előtti pozíciója helyett. De Legatónak ez nem okozott gondot, az Eloise pedig remekül sikerült.

A történetre olyan sok szót nem érdemes fecsérelni, kicsit talán illetheti is kritika azt, de ezen hamar túl lehet lendülni. Jacob (Chace Crawford) egy nagyobb összeget örökölt apjától, ám ahhoz, hogy ezt magáénak tudhassa, meg kell szereznie egy halotti anyakönyvi kivonatot a lezárt Eloise-ból. Ebben egy barátja, Dell (Brandon T. Jackson), az elmegyógyintézetet fanatikusan imádó Scott (P.J. Byrne), valamint az autista fiú húga, Pia (Eliza Dushku) van Jacob segítségére. Ám ahogyan ez lenni szokott kedvenc műfajunkban, a küldetés akadályokba ütközik, hőseinknek pedig nem e világi entitásokkal is meg kell küzdeniük a túlélésért.

A kissé furcsa első néhány perc után a film igencsak szórakoztatóvá válik. Ehhez vastagon hozzátesz az a tény is, hogy az igazi Eloise-ban forgatták a darabot. Hangulatában és néhány jelenetében erősen hajaz néhol az AHS: Asylumra, történetében pedig kicsit a Ház a kísértet hegyen című klasszikusra. Nehéz lenne például nem párhuzamot látni az 1959-es film Vannacutt dokija és az Eloise-ban Robert Patrick által a filmvászonra vitt őrült között. Apropó, Robert Patrick: ő nálam mindig automatikusan plusz egy pontot jelent, szereplése hatalmas bónusz minden filmben vagy sorozatban, jelezve, hogy azért csak nem egy low-budget kliséhalmazról lesz szó.

Összességében az első pár perc logikai bukfence és a kissé erőltetett rajt után az Eloise a végére kifejezetten szórakoztatóvá és szerethetővé válik. Nem különösebben ijesztő, nem is igazán véres, de bőven megfelel az ilyesmi horrorok kritériumainak. Mindenképpen ajánlott a megtekintése!

Értékelés: 7/10

(Varin)