Klasszikus példája a 90-es évek gyöngyszemeinek? Túlértékelt, színvonaltalan film? Gyenge próbálkozás az eredetihez képest? Nagyjából ennek megfelelően oszlanak meg a vélemények a mostani választásomról. Hogy érdemes-e esélyt adni neki, vagy nosztalgiától fűtve újra megnézni, azt döntse el mindenki maga. Adok egy kis segítséget.

A történet eredeti változata pontosan negyven évvel előtte került bemutatásra. Annyira nagy sikert aratott akkoriban, hogy magát, Alfred Hitchcock-ot is megihlette: ezen felbuzdulván határozta el, hogy megalkotja saját, hasonló kategóriájú filmjét, a Psycho-t. 1959-ben a közönségre is nagyobb mértékben voltak hatással az ijesztőnek szánt jelenetek, így nem csoda, ha a két film más és más fogadtatásban részesült a maga megjelenésének idején.

De térjünk is vissza eredeti témánkhoz. A 99-es változat William Malone újragondolása, és stílszerűen egy halloweeni hétvégén dobták be a nagyközönség elé. Habár értékelését illetően az internetes források szerint inkább hideget, mint meleget kapott, mégis abba a kategóriába esik, amit a „megvan a maga bája” kifejezéssel illetnék. Alap sztorija ebben az esetben is Agatha Christie-re vezethető vissza: a Tíz kicsi néger című regény szemmel láthatóan sokakat megihletett, utoljára az Identity-vel hoztuk összefüggésbe, amelyről itt olvashattok.

Adott egy házigazda, ezúttal a milliomos Steven Price (Geoffrey Rush), aki a nem túl felhőtlen, vélhetően érdekből született házasságát kénytelen azzal színesíteni, hogy eleget tesz hasonlóan furcsa modorú felesége, Evelyn (Famke Janssen) kérésének és születésnapi partyt szervez neki egy olyan helyre, ahol egyébként nem sok ember fújná el szívesen a gyertyákat a tortán: egy elhagyatott elmegyógyintézetbe. Miután megérkezik az Evelyn által küldött vendéglista, az titokzatos módon teljesen magától íródik át a számítógépben, első látásra véletlenszerűen kiválasztott, idegen nevekre. Az említett elhagyatott kórházba meg is érkezik a vendégsereg annak rendje és módja szerint, azonban az hamar világossá válik mindenki számára, hogy nem volt jó ötlet egy „Terrifying But True” című oknyomozó műsorból választani a buli helyszínét.

A hátborzongató körülményekre való tekintettel házigazda milliomosunk egy 1 millió dolláros jutalmat ajánl fel annak, aki napkeltéig (élve) marad a házban. És a játék el is kezdődik!

A vizuális effektekért többek között ugyanaz a Greg Nicotero felelt, aki manapság a The Walking Dead-ben betöltött hasonló szerepéről lehet ismert: azért vegyük számításba, hogy 1999-ben sokkal kevésbé volt még kiforrott ez a szakma, megfelelő technika híján azzal dolgoztak, ami volt, így nyilván nem említhető a két alkotás összképe egy szinten. Kiemelt figyelmet szentelnék azonban a Dr. Richard B. Vannacutt szerepére válogatott Jeffrey Combsnak, aki, habár nem monológjaival tűnik ki a filmből, de tökéletesen alakítja a filmipar által túlmisztifikált, brutális 30-as évekbeli elmeorvost. Ha csak egy valami kelt rémisztő hatást a 93 perc alatt, akkor ő az.

Aki nem a tökéletesen megkonstruált CGI megszállottja, de szereti a már sok ízben feldolgozott elmegyógyintézetes irányt, annak kár lenne, ha ez a film kimaradna a repertoárjából.

Értékelés: 6,5/10

(grey tabby)