Mivel a napokban lesz a Ghost in the Shell élőszereplős adaptációjának bemutatója, így logikusnak tűnt, hogy elővegyem egy régi tartozásomat az anime-rajongók felé. Az első egész estés mozgókép után 2002-ben visszatért az Őrnagy, hogy egyszerre szórakoztasson és elgondolkoztasson bennünket. Ezért nagy izgalommal kezdtem bele a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex című sorozatba, nem sejtve, hogy mennyi köze is lesz az 1995-ös animéhez. Egyáltalán nem csalódtam, mert a 25 perces epizódok pontosan azt hozták, amit elvártam tőlük. Egyedülálló kalandokat, bűnügyeket ismerhetünk meg, melyeken a Public Security Section 9 dolgozik, illetve egy háttérből lassan kirajzolódó kapcsolatot, mely bizonyos részeket összeköt. Erre utal a Stand Alone Complex elnevezés is.

Nem szeretnék rögtön előreszaladni, így kezdjük a legelején. Az ügyeken egyesével nem szándékozom végigmenni, mert akkor könnyen kiolvasható lenne a fő szál, azonban igyekszem összefoglalni az eseményeket, amelyekkel találkozhatunk. A Section 9 különleges egységének tagjait már megismerhettük a Ghost in the Shell kapcsán, így látszólag nem szükséges, hogy bemutassam őket. Mégis ezzel fogom kezdeni, mert a sorozat(ok) folyamán bővebb betekintést nyerhetünk a karakterek működésébe, tehát lelkébe, ghostjába, múltjába, képességeibe, illetve gyengeségébe.

Motoko Kusanagi őrnagy a főszereplőnk, aki gyermekkora óta mesterséges testben él (full body cyborg), gyakorlatilag csak az agya, ami szerves része az eredeti entitásának. Emiatt egy örökös vívódás van benne, hogy vajon teljes embernek számít-e, illetve egyáltalán hol van a határ ember, kiborg és android között. Mi az, ami már élőnek számít, mitől ember az ember? Vajon létezik-e lélek, és a ghost, mely a kiborgokban ébredezni látszik egyáltalán azonos-e azzal, vagy csupán illúzió? A ghost, mely leginkább ösztönnek tekinthető, vagy megérzésnek, tudatnak, valós, vagy csupán a fejlett programozási technikák teszik lehetővé a megnyilvánulásukat? (Itt gondolatban bátran párhuzamot vonhatunk a Mátrix déjà vu kérdéskörére, amit sajnos csak érintettek az alkotók) Az Őrnagynál a legvékonyabb a határ, hiszen olyan régen él kiborg testben, hogy már nem is biztos benne, hogy nem csak mesterségesen generált emlékeket idéz fel, amikor a múltjára gondol. Ezért igyekszik bizonyos rutinokat úgy elvégezni, mintha igazi ember volna. Emiatt hord például órát, amelyre természetesen semmi szüksége nincs, illetve aszexualitása ellenpontozásaként mindig női testet választ magának, habár megtehetné, hogy bármilyen egyéb megjelenést preferáljon. Nem véletlen, hogy főleg az ő gondolataival találkozunk, és bár jókat szórakozik másokon is, folyamatosan érezhető, hogy profizmusa ellenére gyakran elbizonytalanodik a helyében a világban.

Daisuke Aramaki a Section 9 alapítója és főnöke. Igyekszik magát távol tartani a politikától, olyan értelemben, hogy a nyomozásokat ne befolyásolhassák a mindennapi életben a háttérben húzódó lobbik. Ennek ellenére kitűnően tárgyal a különböző minisztériumokkal, zseniális diplomata képességekkel is rendelkezik, azon túl, hogy páratlan irányító és stratéga. Minden beosztottja vakon bízik benne akkor is, amikor látszólag lehetetlen, vagy értelmetlen küldetéseket ad nekik. Olyan típusú ember (ő nem kiborg, csupán kibernetikus aggyal rendelkezik, mint a legtöbben), akit könnyű követni, és ritkán hibázik. Ezért Aramaki a csoport hangja, illetve feje.

Batou természetesen a csapat izomembere. Teljesen felturbózott kiborg testtel, villámgyors reflexekkel, tuningolt optikával és hatalmas erővel rendelkezik. Igazi veterán harcos, aki nem csak késsel és lőfegyverekkel tud küzdeni, hanem puszta kézzel is bárkit legyűr. Gyakran túlkalkulálja saját képességeit, meglehetősen impulzív személyiség, így nem mindig úgy sülnek el a dolgok, hogy túszt is tudjanak ejteni, de ez korántsem von le Batou szerepéből. Motokoval régóta ismerik egymást, már katonakorukban egymás oldalán (Stand Alone Complex 2nd GIG) harcoltak. Habár folyton piszkálja az Őrnagyot, hogy próbáljon meg kevésbé ember lenni, hiszen így is olyan képességei vannak, amelyek társai felé emelik őt, így elhagyhatná a nevetséges női alakot, ha akarná. Ennek ellenére Batou is igyekszik emlékeztetni magát, hogy mi is valójában, így súlyokat és egyéb haszontalan eszközöket szerez be, hogy kondiban tartsa magát, amire természetesen a testének egyáltalán nincs szüksége.

Togusa a csapat másik emberi tagja, aki – a kibernetikus agyon kívül – semmilyen fejlesztéssel nem rendelkezik. Vérbeli zsaru, kitűnő ösztönökkel, és 9 mm-esével még tuningolt szemek nélkül is kiválóan céloz. No persze azt tudjuk, hogy a régi fegyverek az automatákkal szemben ritkán ragadhatnak be, de érezhető, hogy nem csak ezért preferálja őket. Hogy Motoko miért is választotta bele ebbe a csapatba, az a sorozatok (Ghost in the Shell: Arise) folyamán fokozatosan derül ki. Az viszont egyértelmű, hogy vitathatatlanul teljes jogú tagja a Section 9-nak. Egyáltalán nem idegenkedik a technológiától, egyszerűen csak nincs rá szüksége, szereti megőrizni teste úgymond szüzességét. Így Togusa a csoport szíve.

Ishikawa a számítógépzsonglőr. Ha valamit fel kell törni, vagy meg kell védeni, akkor őt hívják. Mivel az Őrnagy általában bízik saját képességeiben, így nagyrészt csak segíti a behatolásait a rendszerekbe, illetve asszisztál neki a keresésekben, kommunikációban. Azonban, ha komoly programokról van szó, valamint mélyre kell hatolni, akkor Ishikawa támogatása elengedhetetlen, hiszen, bár jóval lassabban dolgozik, mint Motoko, mégis professzionálisabb ebben a témában.

Saito a Section 9 szeme, mesterlövész. Kibernetikusan felturbózott teste gyakorlatilag nem csak a fegyverrel válik eggyé, hanem műholdhoz kapcsolódva képes lehetetlen távolságokból is kilőni a célpontot. Hogy őt hogyan szedte össze Motoko, az is kiderül a sorozatok (Stand Alone Complex 2nd GIG) folyamán.

Borma robbantási specialista, viszonylag keveset tudunk meg róla, viszont közelharcban is megállja a helyét, de a nagyobb fegyverekkel jobban boldogul.

Paz tipikus rosszfiú, így könnyedén beépül olyan csoportokba, ahonnan érdemes információt szerezni. Amolyan magányos farkas típus.

Ez a kis ütőképes specialista osztag alkotja a Public Security Section 9 kemény magját. A kisegítő személyzeten túl persze van még egy fontos különítmény, ami erősíti Motokoékat, de róluk kicsit később fogok szót ejteni. Tökéletesen összehangoltan működnek, félszavakból is megértik egymást, amely elengedhetetlen a munkájukhoz, hiszen gyakran túszokat kell kimenteniük, vagy terroristákat lefegyverezniük. Nem engedhetik meg maguknak, hogy hibázzanak, gyakran az utolsó mentsvárnak számítanak nemzetközi konfliktusok rendezésekor, mielőtt még a katonaság bevetésre kerülne. Emiatt tisztelet övezi őket, annak ellenére, hogy sok borsot törnek a korrupt politikusok, miniszterek, vállalatvezetők orra alá, mivel nekik bizony arra is van jogosítványuk, hogy ilyen ügyeket tisztázzanak. Ehhez természetesen elengedhetetlen Aramaki zseniális diplomata ösztöne. Minden akciót úgy kell megtervezniük, hogy ellenállás nélkül jussanak el a célszemélyhez, márpedig az immunitás visszavonásához bizony kőkemény bizonyítékokra van szükség, ha nem szeretnék megütni a bokájukat.

Nem titkolt tehát, hogy a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex elsődleges részei politikai és nagyvállalati krimik, ahol a szálak gyakran magas rangú vezetőkhöz is elérhetnek. Természetesen nem kizárólagosan ilyen esetek felderítésére kérik fel őket, viszont sosem lehet tudni, kinek a keze van benne az adott bonyodalomban. Szerencsére a Section 9 ügyei megfelelően izgalmasak, és a megoldásokhoz mindig kapcsolódik valamilyen morális kérdéskör is. Ezek nem mindig szúrják ki a szemünket, néha utólag gondolkodunk el, hogy milyen mögöttes tartalmat is érintettünk.

A huszonhat epizódból 12 érinti a fő szálat, ezek az úgynevezett Complex részek, míg a többi Stand Alone, különálló ügyekről szól. Ez korántsem jelenti azt, hogy bizonyos esetekben nem érezzük azt, hogy egy adott konfliktus alapja szerves része a Laughing Man aktának, pedig valójában csak érintőlegesen kapcsolódik hozzá. Ez a kettősség a lényege ennek az évadnak, ezt fejezi ki a cím is, ahogy erre már a legelején igyekeztem rámutatni.

A különböző bűnesetek során megismerhetjük a 2030-as évben aktuális politikai, etikai, filozófia problémákat, illetve a technika fejlődésével, a kibernetikus agyak mindennapiságával, és a mesterséges testek, testrészek elterjedésével kapcsolatban felmerülő új betegségeket, kérdésköröket. A két legfontosabb ilyen jelenség egyike a kibernetikus agy szklerózisa (cyberbrain sclerosis), mely nagyjából az agyér elmeszesedésnek megfeleltethető. Ez gyakorlatilag tekinthető egy olyan elméletnek, hogy az ember hiába próbálja ilyen úton meghosszabbítani az életét, illetve felturbózni az interneuronális adatátviteleit, hozzákapcsolódva a világhálóhoz, bizony egyes dolgoktól csak akkor lesz képes megvédeni magát, ha teljesen elveszti testének szerves részeit. Ehhez szorosan köthető az egész ember-kiborg-android kérdéskör, hogy meddig lehet elmenni a szövetek cseréjében, mikortól számítunk már „csak” gépnek. Ez a legérdekesebb és legnehezebb felvetés, amivel a Ghost in the Shell, és valamennyi kapcsolt mangája, illetve animéje foglalkozik. A mikroszkopikus méretű gépek (micromachines) ugyanis csak arra képesek, hogy a kapcsolatokat fenntartsák és gyorsítsák, automatizálják, de nem tudják helyrehozni az élő szervek károsodását.

A másik érdekes betegség, amely szintén egy analógiának tekinthető a Closed Shell Syndrome, mely az autizmushoz nagyon hasonló megnyilvánulási formával rendelkezik. A különbség csupán annyi, hogy az illető világhálóra kapcsolódva képes igazi, nyílt életet élni, és a külső ingerekre nem akar reagálni. Ez általában olyanokkal fordul elő, akik különösen fogékonyak a kibernetikus implantációra, illetve a kompatibilitásuk a technológiával olyan magas fokú, hogy gyakorlatilag túlszinkronizálják magukat a géppel. Nem olyan meglepő módon az ilyen egyénekből kitűnő hackerek lesznek, akik könnyedén izolálják magukat másoktól, de játszi könnyedséggel feltörhetik mások tűzfalait.

 

Ezt a problémakört a Ghost in the Shell igencsak lazán látszik kezelni, legalábbis első olvasatra sehol sincs arra utalás, hogy a kibernetikus agyak meghackelése, védelmének feltörése etikátlan, illetve nehézségekbe ütköző volna. Érintőlegesen persze, ha tudunk olvasni a sorok között, kiszúrhatjuk, hogy foglalkozik ezzel is, hiszen az illetéktelen behatolást a törvény is tiltja, bár inkább a második évadban vannak erre utaló nyomok. Számomra viszont ez egy olyan izgalmas rész, amely mellett nehéz nyugodt szívvel elmenni. Gondoljunk bele, hogy a kibernetikus agyak nem csak azt teszik lehetővé, hogy gyors és alapos kommunikáció valósulhasson meg több ember között, illetve a világhálóról bármilyen adat könnyen hozzáférhető legyen, hanem ez bizony az is eredményezi, hogy bármikor, bárki átveheti az irányítást más felett, illetve bátran beleleshetnek a gondolatainkba, tudatunkba, törölhetnek, vagy megváltoztathatnak olyan információkat, melyeket tárolunk. Nyilvánvalóan vannak olyan eszközök, melyekkel megvédhetjük magunkat a külső behatolással szemben, de emlékezzünk csak, milyen könnyű jelenleg is egy vírust beszerezni az interneten barangolva. A tűzfalakat meg kell venni, update-re szorulnak, és a vírusirtók sem nyújtanak védelmet minden károkozóval, trójaival, hijack programmal szemben. Márpedig, ha a saját agyunk fertőződik meg ilyesmivel, kicsivel bonyolultabb lehet az adott rendszerlemez helyreállítása. A Ghost in the Shell már a legelején megmutatta, mennyire egyszerű az adatok manipulálása, illetve minél nagyobb százalékban adjuk fel szerves részeinket és közelítünk a teljes test kiborg állapot felé, annál inkább kitesszük magunkat a veszélyeknek. Persze valamit valamiért, ez volt mindig is a világ egyik legfontosabb alapelve.

Látszólag kilógnak a sorból a rövid komikus jelenetek, amelyek két epizód között a DVD-kre kerültek. Ezek a Tachikomatic Days és a fentebb emlegetett fontos különítmény, a Tachikomák mindennapjairól szólnak. Persze ezt elsősorban virtuálisan kell értelmezni több szempontból is. Egyrészt a rövid szösszenetek tényleg csak könnyed jeleneteknek tűnnek, másrészt viszont érdemes megtekinteni őket, mert a kis taktikai gondolkodó tankok bizony szintén olyan kérdéseket boncolgatnak a maguk naivnak tűnő módján, melyek eléggé szervesen kapcsolódnak a Ghost in the Shell mondanivalójához. A Tachikomák A.I.-ok (mesterséges intelligenciák), bár mára már ezt a kifejezést idejét múltnak tekintjük. Ettől függetlenül olyan programokról van szó, melyek adaptálódnak a környezethez, ergo fejlődnek, illetve saját magukat folyamatosan alakítják a tapasztalat eseményeknek megfelelően. Bármennyire is naiv kisgyermeknek tűnnek számunkra, ahogyan az alkotók is igyekeznek ábrázolni őket, nem szabad, hogy átverjenek bennünket, hiszen ezek fejlett, „intelligenciával” rendelkező, halálos gépezetek. Pontosan ezért érdemes őket több szemszögből is megvizsgálni, mert csak az avatatlan szem számára egysíkúak.

Gyakorlatilag bármelyik epizódba pillantunk bele, elsőre az tűnik fel nekünk, hogy megjelenésüket tekintve nem mondanánk őket túlságosan veszélyesnek. Azonban ott az ellenpont, miszerint a Tachikomák nehéz tüzérséggel és gépfegyverekkel felszerelt taktikai tankok. Nem csupán önmagukban harcolnak, hanem szállítani is tudják az egység tagjait, valamint folyamatos kapcsolatban vannak egymással, és akciók után szinkronizálnak, ami felveti a hive mind (kollektív tudat) gondolatát is. Nem egészen úgy kell ezt elképzelni, mint a Psycho-Pass-ben, bár nem szeretnék ebbe túlságosan belemerülni, hagyom, hogy ti fedezzétek fel a hasonlóságokat és a különbségeket a két sorozat között. Mert párhuzamok bizony vannak, így nem meglepő, ha azt mondom, hogy ami igaz volt a Psycho-Pass-re, miszerint a 2010 utáni cyberpunk animék királya, az itt is megállja a helyét: a Ghost in the Shell: Stand Alone Complexek messze a legerősebbek ebben a műfajban, a 2000-es éveket tekintve.

A Production I.G egészen fantasztikusat alkotott a maga nemében, amely méltó a Ghost in the Shell filmjeihez. Kenji Kamiyama (Eden of the East, Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG, Ghost in the Shell S.A.C. Solid State Society) rendező igazán frappánsan megoldotta, hogy elnyerje Masamune Shirow bizalmát és a karakterek elő- illetve utóéletébe is betekintést nyerhessünk. Makoto Shimomura (GitS SAC) karakterdizájnja ugyan nem teljesen azonos Hiroyuki Okiuráéval, azonban az apró újragondolások, így élvezhetővé tették a sorozatot. A Tachikomák Kouji Takamorinak köszönhetik végleges animációjukat, gyermekien veszélyes külsejüket. A zenét pedig egy igazi ikon, Yoko Kanno szolgáltatta a műhöz. Emiatt nem is olyan meglepő, hogy az általa írt főcímdalt, az Inner Universe-t Origa adja elő, illetve a végeken Scott Matthew énekeli a Lithium Flowert, amely szintén Yoko Kanno műve. Az első évadhoz összesen három OST-t adtak a limitált kiadások mellé, illetve jó néhány ajándékkal meglepték a gyűjtőket, köztük egy Laughing Man logós pólóval és egy fémdobozzal, melybe mindegyik lemez belefér.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindegyik epizód remekbe szabott kiber-krimi, a cyberpunk minden alaptulajdonságát hordozva. Így az alapszituáció, a Laughing Man incidens is egy klasszikus és meghökkentő szituációt vázol fel, mely napjainkban is érvényes morális problémát boncolgat. Azon túl, hogy az összeesküvés elméletek korszakát éljük, nem szándékozom elspoilerezni, hogy pontosan milyen kérdéskör kerül elő a Ghost in the Shell: Stand Alone Complexében. Egyértelműen kötelező darab, mind a sci-fi, mind az anime rajongók számára.

Értékelés: 10/10

 

Ghost in the Shell: Stand Alone Complex – The Laughing Man (OAV)

Nem hinném, hogy érdemes volna külön cikket nyitnom az OVA-nak, mely a fentiekben említett 12 epizódnyi Complex történetet meséli el, összevágva és újraszinkronizálva. Itt természetesen arra kell gondolni, hogy összedolgozták a szálakat, illetve az ide illő részeket, hogy egy hosszú filmet hozzanak létre, mely a Laughing Man köré épül, illetve csupán erre az egy ügyre koncentrál. Így egy viszonylag sűrű, sallangoktól és kitekintésektől mentes nyomozás bontakozik ki belőle, mely 160 percnyire lett megvágva.
Újdonságokkal ugyan nem szolgál, viszont tényleg jóval összeszedettebb, így azoknak ajánlom, akik esetleg nem követték rendesen az elrejtett információkat, vagy nem emlékeztek kritikus mozzanatokra a sorozat megtekintése alatt.

Érdekesség, hogy a jelenség, illetve a szlogen, amelyet kivehetünk a Laughing Man logón, nem kitalált dolog, hanem valós alapokra épül. J.D. Salinger Zabhegyezőjében olvashatóak a következő sorok:

„I thought what I’d do was, I’d pretend I was one of those deaf-mutes. That way I wouldn’t have to have any goddam stupid useless conversations with anybody. If anybody wanted to tell me something, they’d have to write it on a piece of paper and shove it over to me. They’d get bored as hell doing that after a while, and then I’d be through with having conversations for the rest of my life. Everybody’d think I was just a poor deaf-mute bastard and they’d leave me alone”

„Elképzeltem, mit csinálnék. Egyszerűen megjátszanám a süketnémát. Akkor nem kellene hülye, felesleges beszélgetéseket folytatni senkivel. Ha meg nekem akarnak valamit mondani, akkor felírják egy darab papírra, és odaadják. Egy idő után ezt halálosan megunják, és akkor a hátralevő életemben már nem kell beszélgetni. Mindenki azt fogja hinni, hogy én egy szegény süketnéma alak vagyok, és békén hagynak.”
(Gyepes Judit fordítása)

Ugyancsak J.D. Salinger műve az A nevető ember, mely egy novelláskötetében található. Ha e két irodalmi kapcsolatot is hozzátesszük, kicsivel jobban megérthetjük a történetet, illetve helyére kerülnek a Stand Alone Complexben megjelenő szimbólumok is.

Olyan elmélkedésre is akadtam a témának utána olvasva, hogy a logó a kibernetikus agy interfészre hasonlít leginkább, amelyet ugyan alátámaszt a Tachikomák eszmefuttatása is, de a fentiek tükrében ezt inkább tréfának, gag-nek gondolnám, nem komoly felvetésnek.

Értékelés: 9/10

Smaragd Sárkány

Ghost in the Shell: Stand Alone Complex 2nd GIG

Ghost in the Shell: Stand Alone Complex – Solid State Society

Ghost in the Shell: Arise – Alternative Architecture

Ghost in the Shell: The New Movie

Ghost in the Shell

Ghost in the Shell 2: Innocence