Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok! Jöjjenek közelebb bátran! Amit most látni fognak, azt szavakkal nem lehet leírni. Betekintést nyerhetnek az emberiség előtti korba, mikor még gyapjas elefántok járták a Föld fagyos pusztaságait és szörnyűségesebbnél szörnyűségesebb ragadozók lestek zsákmányukra a fogcsikorgatóan hideg, sötét éjszakákon. Acélozzák meg szívüket és készüljenek fel rá, hogy olyasmivel fognak most találkozni, amiről még unokáik is csak suttogva mernek beszélni sok év múltával is. Méltán világhírű menazsériánk büszkén mutatja be önöknek a rejtélyest, az egyedülálló szenzációt, a hiányzó láncszemet: íme a Jegesember!

Valószínűleg a fentiekhez hasonló ékes szavakkal hirdethették a vásári kikiáltók a minnesotai Jegesembert a hatvanas évek Amerikájában. A jégtömbbe fagyot, mintegy 180 centiméter magas, majomszerű alkati jegyekkel bíró, szőrös jószágot éveken keresztül hurcolták keresztül kasul az Államokon és mutatták be a lelkes publikumnak vásárokon, karneválokon és cirkuszokban. A különös lény eredetéről több verzió is született, köszönhetően – többek között – a lény tulajdonosának (saját bevallása szerint csupán kölcsönben volt nála) Frank Hansennek, kinek társulatával a lény utazott. Hansen maga is legalább kétféle sztorit kanyarított a szörnyeteg származását megmagyarázandó.

Az első verzió szerint a Jegesembert szovjet bálnavadászok találták meg egy jégtáblába fagyva Kamcsatka közelében a tengeren sodródva. A másik – heroikusabb – változat szerint Hansen maga lőtte a lényt egy minnesotai erdőben. Ez utóbbi látszólag közelebbinek tűnik a valósághoz, minthogy az amúgy hordószerű törzzsel és az emberinél hosszabb végtagokkal rendelkező, tetőtől talpig szőrrel borított lény egyik karja láthatóan eltörött, míg bal szeme egy puskalövéstől kifordult üregéből és a golyó letépte a koponya hátsó részét is. Népszerű volt az a verzió is, hogy az állatot valahol Vietnamban kapták puskavégre (ahonnan gyakorta érkeztek jelentések különös majomemberekről) és katonai hullazsákban csempészték vissza az országba. Ez utóbbi annyira valószínűnek tűnt abban az időben, hogy még az FBI érdeklődését is az ügyre terelte.

A tudományos sajtó is felkapta a “hiányzó láncszem” rejtélyét. Hansen – a legtöbb hasonló, rossz hírű mutatvány tulajdonosával ellentétben – lehetővé tette, hogy két kriptozoológus dr. Bernard Heuvelmans és T. Sanderson Minnesotába utazzon és ott egy Winonához közeli farmon alaposabban is szemügyre vehesse a Jegesembert. A két kutató ráadásul fényképeket is készíthetett a titokzatos állatról, melynek valódiságához – szerintük – nem fért kétség. A páros egyik tagja később felidézte, hogy a hűtött, üvegfedelű koporsóban fekvő lény közelében még a romló hús összetéveszthetetlen szagát is érezni vélték. A lény egyértelműen a Neander-völgyi emberek jegyeit viselte magán, annak ellenére, hogy a Neander-völgyieket mintegy 30 ezer évvel ezelőtt kihalt fajnak vélték. Heuvalmans annyira meg volt győződve a lény valódiságáról, hogy egy tudományos folyóiratban megjelent cikkében “Homo pongoides”-nek (majomszerű ember) nevezete el.

Mint említettem, az ügyet idővel az FBI is elkezdte komolyan venni. Nyomozást indítottak, hiszen a kiállított mintadarab kétséget kizárólag humanoid volt és látszólag puskalövés végzett vele. A Jegesember ekkor egy időre kilépett a rivaldafényből: Hansen beszüntette mutatványát. Mikor később újra előkerült, a mutatványos azt állította, hogy az “eredeti” jegesember csupán egy modell volt és amit most láthat a nagyérdemű, na az az igazi Jeges. Az “új” Jegesember valóban csak távolról emlékeztetett a korábbi verzióra. Ez a felemás taktika nyilván nem tett jót a lény valódiságába vetett bizalomnak, így a körülötte kialakult felhajtás is szép lassan lecsengett.

Ha félretesszük azt a tényt, hogy Hansen Jegesemberének valódiságába vetett hitet éppen gazdájának furcsa húzása ásta alá és változtatta az egész történetet egy jól kimunkált átveréssé, lehet-e bármiféle valóságalapja egy ilyen élő kövületnek? A világon mindenfelől, de különösen Ázsia ember által még fel nem térképezett dzsungeleiből és hegységeiből érkeznek igen gyakran beszámolók emberszerű, de mégis inkább majomra emlékeztető vonásokkal bíró lényekről. Kevesen gondolnák, de az egzotikus ázsiai kultúrák majomemberinél létezik egy hozzánk sokkal közelebbi kultúra, illetve mondakör, mely felveti annak lehetőségét, hogy nem is olyan régen európai őseink is szembe találkozhattak Neander-völgyiekkel.

Az ókori görög mitológiában megjelenő szatírokat legtöbben a szexuális szabadossággal azonosítjuk. Nem csoda, hisz a kecskefejű, szőrös, patás jószágokat gyakran ábrázolják álló – na hogy mondjam ezt szépen – farokkal, akkor is, ha éppen nem szexuális tevékenységet űznek. 1994-ben egy bizonyos Dr. Helmut Loofs-Wissowa ausztrál Ázsia-kutató azzal a nem mindennapi elmélettel állt elő, hogy a görög művészeti ábrázolásokon látható szatírok merev pénisze analóg azzal a fiziológiai állapottal (penis rectus), melyet jelenleg csupán a busmanoknál figyelhetünk meg, de a paleolitikus ábrázolásokon igen gyakran szerepelt szőrös, majomszerű emberalakoknál. Nevezetesen, hogy péniszük még nyugalmi állapotban is vízszintesen áll, mely a Neander-völgyi emberre is jellemző volt. Ez Loof-Wissowát arra engedte következtetni, hogy az ókori görögök valamilyen módon kapcsolatba kerülhettek Neander-völgyiekkel, és ezek a találkozások képezték aztán a szatírok idők során eltorzult előképét.

Az elvi lehetősége tehát megvan annak, hogy egy Neander-völgyi szerű élő kövület bolyong valahol a világban. Kérdés persze, hogy a minnesotai Jegesember kálváriája mennyire tekinthető hitelesnek. A történetet árnyalja, hogy egy bizonyos John Napier főemlőskutató a Smithsonian intézet felkérésére kicsit utánanézett Hansen viselt dolgainak. Kutakodásai során kiderítette, hogy 1967-ben Hansen rendelést adott le egy nyugati-parti cégnek, hogy készítsenek egy modellt latexből és szőrből. Napier ezzel arra a következtetésre jutott, hogy nem hogy kettő, de egy Jegesember sem létezett, a két kiállítási darab közti különbséget mindössze a “lény” kiolvasztása, átpozícionálása és visszafagyasztása okozta.

Érdekes adalék a történethez, hogy 2013-ban az Ebay-en árúba bocsájtották az “eredeti” Jegesembert. Az árverés leírásában az eladó világosan leírja, hogy Hansen részéről mindössze átverésről volt szó, a Jegesember nem más, mint a fent említett latexmodell. A kiállítási tárgyat végül Steve Busti vásárolta meg, aki a texasi Austinban található Furcsaságok Múzeumában állította ki a Jegest, ahol a mai napig megtekinthető. Létezett vajon egy valódi Jegesember is, vagy az egész csak átverés volt? Furcsa mód az első változat még az alaposabb szemrevételezés próbáját is kiállta. Vagy Hansen csupán megvásárolta volna a két kriptozoológus szakvéleményét? Mindez lassan a múlt ködébe olvad, ahogy a Jegesember is teszi egy-egy melegebb texasi napon.

Gabblack