Tod Browning az 1930-as évek elején végleg megváltoztatta a mozgókép műfaját, mikor két, korszakalkotó művet tett le az asztalra. Az egyik a hazánkfiával, Lugosi Bélával készült remekmű, a Drakula, míg a másik egy kevésbé horrorisztikus, azonban annál inkább meghökkentőbb és elgondolkodtatóbb alkotás, a Freaks, vagyis a Szörnyszülöttek volt. Ez egy olyan film, amelyre mind a mai napig utalnak, és máig benne él a köztudatban, legutóbb például a Simpson család Halloweeni különkiadásában.

A cirkuszokban közismerten alkalmaznak szörnyszülötteket, akikkel nem bánt kegyesen a sors, hiszen valamilyen születési rendellenességgel jöttek a világra. Egy kis amerikai cirkuszban is hasonlóan keresik a kenyeret, hiszen van itt karok és lábak nélküli néger, szakállas hölgy, egy olyan úr, akinek csak a kezei vannak meg, s kénytelen azokon járni, valamint itt van Hans(Harry Earles) és Frieda, a két felnőttgyermek, hiszen valamilyen oknál fogva nem fejlődtek tovább, még mindig aprók és gyerekhangjuk van. Hans azonban jegyese, Frieda figyelmeztetése ellenére beleszeret az akrobata Cleopatra-ba (Olga Baclanova).Cleopatra-nak tetszik ez a helyzet, hiszen jót mulathat a belé fülig szerelmes Hans-on, ráadásul az aprócska felnőtt rendkívül gazdag is, így hamarosan meg is tartják az esküvőt. A nászünnepségen azonban, a belé szintén szerelmes Hercules tanácsára a hölgy mérget tölt férje poharába, amivel nagyon felbőszíti az ünneplő szörnyszülött társaságot és elhatározzák, hogy hozzá hasonlóvá változtatják az akrobatát…

Browning filmje nem a mély története, vagy a zseniális színészi játék miatt döbbenetes és erős mű, hanem azért, mert a vizuális trükkök hajnalán képes volt ilyen szörnyszülötteket ábrázolni a vásznon. Hogy erre hogy volt képes? Úgy, hogy semmi vizuális trükköt nem használt! Minden felvételen, minden képkockán valódi embereket látunk, úgy, ahogy a kamera előtt álltak. Az egyik színésznek tényleg nem volt se karja, se lába és tényleg hason vonszolva magát a sárban kellett mozognia, a másiknak tényleg hiányzott a fél teste, és Hans-ék is valóban gyereknek néztek ki, mint a filmen. Habár az alkotás maga nem ijesztő, nem horrorisztikus, a tudat, hogy tényleg így néztek ki ezek az emberek, megható és szívszorító. Mai napig nem tudok elszakadni a csupán egy törzsből álló néger ember alakjától, nem véletlenül írok róla ilyen sokszor. Szinte meghasad az ember szíve, mikor látja, hogy hogyan kellett neki cigit gyújtania, vagy csak egyáltalán közlekednie az utcán. A filmnek természetesen az az egyértelmű, mára már elcsépeltnek tűnő üzenete van, hogy nem a külső, hanem a belső a fontos, azonban ne feledjük, a filmkészítés korszakának hajnalán született meg a mű. Ennek ellenére ez az üzenet talán néha kevésbé lesz szembeötlő, annyira elvonja az ember figyelmét ennek a sok-sok kevésbé szerencsés cirkuszi látványosságnak a sajnálata, vagy éppen a döbbenet. A színészeknek nem kellett, csupán magukat adni, azonban meg kell említeni, hogy a normális embereket alkotó művészek is hitelesen hozzák a szerepüket.

A filmnek sajnos hatalmas hibája, hogy végtelenül vontatott, így a mai ember számára könnyen unalmassá válhat. A bevezetés, a szereplők bemutatása nagyon hosszú, az egy órás játékidőből körülbelül 40 percet ez tesz ki, szinte semmi komolyabb esemény nem történik. Azonban nem szabad felednünk, hogy ez a mű a ’30-as években készült, így ilyen szemmel kell néznünk. Ennek ellenére sajnos ez mit sem változtat azon a tényen, hogy nagyon el van nyújtva a film első, kevésbé izgalmas része, és sokkal vontatottabb, mint más kortársa, például a Drakula, vagy  Frankenstein.

Összességében a Freaks egy döbbenetes, azonban kissé unalmas filmre sikeredett, amely a végén pörög fel kissé, bár ekkor sem közelíti meg a fent említett Universal filmek lezárásait. Mindezek ellenére egy gondolkodtató, és kemény mű, mely erős képi világával úgy érzem, még nagyon sokáig ki fogja állni az idők próbáját.

Értékelés: 8/10

Kele-man