King Kong története a szörnyesfilmek alfája és omegája, nem csoda tehát, hogy időről időre jobb és rosszabb remake-eket, feldolgozásokat, folytatásokat és újragondolásokat kapunk belőle. A Skull Island vajon melyik csoportba tartozik, a jobbak vagy a rosszabbak közé? Megérte elkészíteni? Tudja überelni Peter Jackson 2005-ös mesterművét? Méltó az eredeti filmhez? Vajon Marvel-i mintára a Warner is univerzumépítésbe fog ezzel a filmel? Vajon Hiddleston lesz az új Jessica Lange? Megannyi kérdés…

Viet-Kong

Az eredeti filmforgatós-Ann Darrow-s ikonikus történetet teljesen kikukázták az írók, a Koponya-sziget csak tiszteletteljes homage-jelenetekben idézi fel az eredeti filmet. Helyette viszont tulajdonképpen egy háborús filmet kapunk, annak minden kellékével: őrült war daddy, békepárti haditudósító, pattanásos siheder túlméretes puskával, mustárgáz, vörös fejpántos hülyegyerek, a fia fényképét szorongató elsőáldozat, elesett bajtársak dögcéduláinak gyűjtése, egysoros aranyköpések a harc borzalmairól – épp csak az ellenség nem a Viet-Kong, csak simán Kong. Szerintem ez egyébként remek húzás, hiszen az eredeti történet egész egyszerűen elfáradt, és egyébként sem lett volna esélyük versenyezni Peter Jacksonnal. Ezzel a csavarral viszont Jorgan Vogt-Roberts rendező teljesen más dimenziót ad King Kongnak, még akkor is, ha a háborús tematikához nem ad különösebben újat. Úgy értem, a hatvanas évek óta ezt a történetet nézzük (mozivásznon és híradóban egyaránt): Amerika elmegy olajat keresni valahova, ahol eddig még nem próbálta, majd megpróbálja ingyen napalmmal megoldani a helyi konfliktusokat, amiből persze totál katasztrófa lesz.

A vietnámi háborús-hetvenes évekes életérzésre nagyon szépen játszik rá a zene, aki rajong a hetvenes évek dalaiért, annak olyan meglepetéseket is tartogat a film, mint Black Sabbath vagy Jefferson Airplane-nótákat. A kamerakezelés tudatosan hasonlít az Apokalipszis most-féle háborús filmekére, aki szereti a lemenő nap fényében és az ellenség vérében fürdő helikopterrotorokat, az imádni fogja.

Hiddleston

Itt ugrik a majom (haha) a vízbe, mert engem az egész jurassic-háborús-majompokolból kizökkent ez a fazon. Egész egyszerűen nem tud hiteles lenni, ahogy angol hidegvérrel és negyven kilójával izompólóban kommandózik a dzsungelben, miközben koponyaevő féregraptorok vadásznak rájuk (mindjárt kifejtem). Az ő szereplését egyedül akkor láttam volna indokoltnak, ha őt kötözik ki Ann Darrow helyére áldozati szűznek (logikus lett volna, végül is a szörnyes filmek elengedhetetlen kelléke a bajbajutott kortárs szexszimbólum, akit aztán meg kell menteni), de ez sajnos nem történt meg (pedig a nőnapra időzített premier ezt sugallta). Így viszont egész egyszerűen nem értem, hogy mit keresett a filmben.

Bestárium

De a szörnyes filmek szíve (szörprájz) a szörnyek, amiket viszont nagyon jól eltaláltak. King Kongnak ugyan nincs olyan összetett jelleme, mint Jacksonnál, de nem is kell neki, épp elég, hogy közel tízszer akkora, mint filmes előképei. A dzsungel lakói kellemesen hátborzongatóak, és nagyságrendekkel halálosabbak, mint bármi Ausztráliában. De az igazi sztárok a koponyaevő féregraptorok, amik pont olyanok, mintha a rémálmaidból gyúrták volna őket. Ugye az eredeti filmben és a lényegesebb feldolgozásokban Kong főellenségei T-rexek, ezt viszont a Jurassic World időbeli közelsége (és a copyright) miatt muszáj volt megváltoztatni, az új dizájn pedig még akkor is méltó a szörnyes filmek hagyományaihoz, ha egyelőre még nincs nevük az állatkáknak.

Nem csoda, hogy ennyi szörny bukkan fel, ugyanis már rég nem titok, hogy a Warner egy komplett szörny-univerzumot szeretne felépíteni Godzilla és Kong köré; és ebben olyannyira majmolja (haha) a Marvelt, hogy nem szégyelli még a post credit scene-ben belengetett folytatás koncepcióját is lenyúlni. A film elején megjelenik a Monarch nevű szervezet, aminek a szörnyek gyűjtése a feladata (vagy kiirtása, ez nem tisztázott) – minden jel szerint ez a szervezet lesz a középpontban a következő három évben, ugyanis 2020-ban jön a várva várt (…) Godzilla vs Kong. Személyes véleményem szerint az ötvenes években már megtapasztalta az emberiség, hogy hova vezet a szörnyes filmek folytatásainak mérték nélküli gyártása, de igyekszem pozitív maradni, és nem előre leírni a franchise-t. De egy biztos: akár epikus, akár borzalmas lesz a két titán összecsapása, mi itt leszünk, és megnézzük. Mert szörnyes filmet nézni jó.
Értékelés: 7/10

Annie