A 2012-ben megjelent Éhezők viadala hatalmas siker lett a kasszáknál, ráadásul napjaink egyik legnépszerűbb tinédzser történetévé emelkedett, így természetesen nem kerülhette el a kiparodizálást. A mű kifigurázásra számos film készült, többek közt jelen cikkünk tárgya, a Starving Games, melyet Jason Friedberg rendezett.

Ismét megrendezik, immáron 75. alkalommal az Éhezők viadalát, melyben 18 évnél fiatalabb gyerekek harcolnak életre-halálra egy arénában. Habár megúszta a kiválasztást, Kantmiss Evershot (Maiara Walsh) önként jelentkezik a viadalra, hogy megvédje a viadaltól kishúgát. Példáját a belé plátóian szerelmes Peter (Cody Christian) is követi, így együtt utaznak a viadal helyszínére. A játékok során számos próbát kell kiállniuk, mint hallucinogén csípésű méheket, két-bal kezes, őket folyton követő stábot, valamint az ellenséges gyerekeket, akik ráadásul egymással szövetkeznek. A viadal végére a játékokat rendező Snowballs elnök úr (Diedrich Bader) kitalálja, hogy a két fiatalnak szerelembe kell esnie, még növelve a nézettséget. Így a két fiatalnak össze kell fognia, hogy a történelemben először, ketten is megnyerhessék a viadalt…

A történet ismertetéséből nem derül ki, de hatalmas idétlenségre sikerült ez a film. A történet hűen követi az eredeti művet, azonban szinte nem telik el pillanat, hogy ne esne utalás egy-egy, a 2010-es évek popkultúrájában oly népszerű filmre, emberre. Az alkotásban tiszteletét teszi például Lady Gaga, Taylor Swift, LMFAO, az Avatar, Harry Potter, a Szürke ötven árnyalata és  a Bosszúállók. Sőt mi több, az egyik szereplő saját arcszőrzetét! használja többek közt a McDonald’s és a Starbucks reklámozására. Ráadásul egész végig Siri-t használja iPhone-ján, aminek segítségével újabb és újabb csapdákat állít hőseinknek.  A karakterek mindvégig tudatában vannak annak, hogy ők egy nagyon sikeres 4-részes franchise részei, nem egyszer utalnak is erre. Szereplőink egytől-egyig a szélsőségekig kifigurázott verziói az eredeteiknek. Kantmiss egy talpra esett, önálló nő, aki minden helyzetet sikeresen megold, nem hiába kedveli meg az Éhezők viadalának nézőserege. Peter a végletekig gyáva és ügyetlen, mindenkivel összeáll, aki megvédheti. Marco, a főellenség ezzel szemben egy elszánt és kíméletlen, harcos szellemiségű fiatal. Itt van még ezenkívül Kantmiss valódi szerelme, Dale, aki teljesen odavan a lányért, a film végére pedig egyre féltékenyebb és féltékenyebb lesz. Az igazi gonosz természetesen az elnök úr, aki a saját szórakoztatására használja az embereket, ok nélkül megöli őket, ráadásul még nevet is rajta. Kedvenc szereplőim azonban a két kommentátor, akik a játékokat közvetítik. Mintha csak egy átlagos sportesemény lenne fiatalok mészárlása, úgy állnak hozzá, és hozzák az elemzéseket, a nap gyilkosságát, valamint a jóslatokat, hogy mennyi esélyt látnak egyes szereplők győzelmére. Emellett még fontos megemlíteni Ceaserman-t, aki nagyon jó paródiája az eredeti riporternek.

A speciális effektusok borzalmasan rosszul néznek ki, természetesen szándékosan, és illik is a film hangulatához, ami így egy kicsikét a trash művekre hajaz. A poénok, amik tulajdonképpen az alkotás esszenciáját alkotják, kissé igénytelenek, és különleges humorérzékre van szükség, hogy élvezhessük őket, mint például mikor Kantmiss húgának egy kitűzőt, mondván hogy majd ez megvédi, és abban a pillanatban átszúrja véletlenül vele a csuklóját. A legtöbb poén után tehát csak a fejünket fogjuk, annyira fárasztóak vagy fájdalmasak, azonban akik élvezik az ilyet, azoknak nem fog csalódást okozni a film.

Összességében a Starving Games nem egy pocsék film, amennyiben valaki vevő a kissé erőltetett, fanyar poénokra, amelyek görbe tükröt állítanak a mai popkultúrának. Ha valakinek bejönnek az ilyesféle filmek, az szinte végigfogja nevetni az egész művet, azonban aki ki nem állhatja az ilyet, jobb ha bele se kezd a megnézésébe.

Értékelés: 5/10

Kele-man