Mint előző cikkemben megjegyzem, a két évvel ezelőtti, hatfüzetes képregény vége eléggé befejezetlennek tűnt, ami nyilván nem volt véletlen. Ugyanis már akkor betervezték a folytatást, mely nagyjából arról szól, hogy az USA kormányzata a Necronomicon alapú természetfeletti erőkkel akarja megvédeni az országot, de a kiszabadított Freddy ennek pont ellenkezőjében gondolkodik, miközben Jason és Ash is belekeveredik a cselekménybe, csakúgy mint a speciális képességekkel megáldott álomharcosok alakulata.

A Freddy vs. Jason vs. Ash végén ugye Freddy átkerül a Necronomicon sötét és kietlen dimenziójába, Jason és a Necronomicon pedig a Kristály-tó jegében fagy. De nem sokáig, ugyanis kormányügynökök bizonyos szupertitkos projekt keretében kiolvasztják a Holtak Könyvét, hogy azt felhasználva egy legyőzhetetlen entitásokból álló sötét hadsereget teremtsenek az USA védelmére – legalábbis ez a céljuk.

Jason nem sokra rá kikászálódik a jég alól, és Freddy megint csak az édesanyja képében arra kéri, hogy ugyan már keresse meg Asht-t, aki barátnőjével Michiganbe éli az békés (előrehozott) nyugdíjas éveit. Miután hokimaszkos barátunk kinyírja a csajt, és a gyilkosság miatt Ash is menekülni kényszerül, felkeresi Maggie Burroughs és Neil Gordon duója által alkotott kis csapatot. Ők olyan embereket verbuváltak össze, akik már a múltban egyszer harcoltak Freddy-vel vagy Jason-nel, de valamely speciális képességüknél fogva mégis túlélték. (Ők lesznek az rémálom-harcosok, innen a cím.) Miközben tehát Jason Ash nyomában lohol, a kormány ügynökei a Necronomicon segítségével sikeresen kiszabadítják a másik dimenzióban ragadt Freddy-t, de arra azonban nem számítanak, hogy az úgy felszívja magát, hogy bármit megtehet, amit akar, így a Sötétség Seregének válogatott démonjait és csontváz-harcosait simán Washington DC-re szabadítja…

A történetet ezúttal is Jeff Katz és James Kuhoric írta, a vizualitásért pedig az előző részhez hasonlóan szintén Jason Craig felelt, szóval olyan hatalmas változás nem történt az előző epizódhoz képest. Értsd ezalatt: megmaradt a komor, sötét tónusú színezés, helyenként egészen formabontó panelezés, de a brutális és vérben tocsogó kivégzések is ugyanúgy előkerülnek, mint Ash véget nem érő humoros hasonlatai, hányaveti szleng benyögései.

Viszont egy csomó olyan dologgal találtam magam szemben, ami sajnos lehúzza. Ilyen például, hogy a Freddy fifikás attitűdje mellett Jason ezúttal is csak a mogorva mészáros szerepét tölti be, a történet szempontjából még jelentéktelenebbé zsugorodva, de még ennél is fájóbb pont, hogy a történet utolsó harmadában Ash is éppen hogy csak érezteti a jelenlétét az álomharcosok mellett.

Apropó, álomharcosok: nekem kissé túl sok volt a három címszereplő mellett, ilyen-olyan indokokkal mozgatott karakterek kesze-kuszasága, és a köztük éppen fennálló viszonyrendszer; érdemes volna előtte átnézni mind a Péntek 13, mind a Rémálom-mozik néhány részét, hogy tudjuk hova tenni őket. Mert ez számomra káosz volt, hogy akkor most ki-hol-hogyan, és jelentősen lecsökkentette az élvezeti faktort. Az előző FvsJvsA epizódhoz képest túllihegettnek, jócskán túlírtnak tartom, bár a címszereplő slasher-ikonokért rajongóknak ugyanúgy szórakoztató lehet, mint az első sorozat.

Értékelés: 6/10

eyescream