Minden idők egyik legismertebb megoldatlan gyilkossági esetei közé tartozik a Zodiákus ámokfutása. Hiába ölt meg több embert is, hiába kommunikált eközben a rendőrséggel, képtelenek voltak elkapni őt. Dél-Koreában is előfordult egy furcsa ügy, amely a mai napig megoldásra vár. Ennek a történetét dolgozza fel A gyilkos hangja.

Han Kyung-bae sikeres híradós, mindenki ismeri és szereti őt. Népszerűsége olyan fokú, hogy akár a következő választásokon is esélyesen indulhatna. Mindent kész megtenni, hogy a pontos és friss információkkal lássa el a népet, illetve gyakran oknyomozói tevékenységet is folytat. 9 éves fia, Han Sang-woo kicsit túlsúlyos, ezért anyukája igyekszik mozgásra kényszeríteni, afféle edzéstervet és szigorú diétát ír neki elő, de természetesen nagyon szereti őt. Sang-woo azonban szereti ellógni ezeket a feladatokat és inkább csokit és cukorkákat töm magába a rejtekhelyén, közben pedig apukáját próbálja utánozni, akire nagyon büszke.

Egyik este éppen ugrókötelezés helyett M&M-et majszol a hintánál, amikor egy ismeretlen közelíti meg. Mire apja hazaért, kiderül, hogy a fiú eltűnt, de ekkor még nem gyanakodnak semmi komolyra, csak amikor megcsörren a telefon és megkezdődik életük legborzasztóbb tortúrája. A hang a készülékben közli, hogy nála van a kisfiuk és százezer dollárt követel tőlük cserébe. Megegyeznek, hogy fizetni fognak, és nem szólnak a rendőrségnek, hiszen az apa számtalan esetben tudósított már, hogy elrablás után csupán a gyerekek holttestét kaphatták vissza a szülők. Ilyenkor általában a rendőrség úgyis tehetetlen volt, csak elmérgesítette a helyzetet. Van esély rá, hogy tisztán, gyorsan bonyolítsák le a tranzakciót és Sang-woo épségben hazakerülhet 24 órán belül.

Az elrabló értesíti őket, hogy hova vigyék el a pénzt, de nem bízik bennük, ezért folyamatosan megváltoztatja a helyszínt. A kergetőzés folyamán kiderül, hogy az anyuka nem tudta betartani a férfi kérdését, és értesítette a hatóságokat. Így a telefonhívások száma megnő és az elkövető úgy irányítja a szálakat, ahogy neki éppen kedvére való. A rendőrség időközben próbál a nyomára akadni, bevetnek mindent a hagyományos és a modern technika vívmányait is. De ahogy szorulni látszik a hurok, úgy egyre reménytelenebbé válik a helyzet.

A gyilkos hangja inkább erős pszichothriller elemekkel dolgozó dráma, ahol a hangsúly a szülők lelkiállapotán és a rendőrökre nehezedő nyomáson van. Mindkét oldalt nagyon ügyesen bemutatja, bár egyértelmű, hogy erős kritika éri a hatóságokat. Érződik, hogy nem vették túlságosan komolyan az ügyet, elbízták magukat és rengeteget hibáztak. Valószínűleg rengetegszer történik ilyesmi, és ahogy a híradóban is megfogalmazza a főszereplő A gyilkos hangja legelején, ilyenkor bizony a valós felelősség jóval feljebb kellene tolódjon. Rengeteg esetben iszonyatos a feszültség, ha egy eltűnt gyermek ügyéről van szó, bár nem mindegy, hogy a média felől érkezik ez, vagy kormányzatiról. A sürgetés valójában sosem a megfelelő eszköz, hiszen minden nyomozáshoz kreatívan kellene hozzájárulnia a felsőbb szerveknek. Az eléggé kritizálható hozzáállás, hogy valami simán legyen meg holnapra, ami egyértelmű, hogy limitált erőforrásokkal képtelenség, pláne, ha semmilyen nyommal nem rendelkeznek. Ezért kicsit érthető is, hogy néhány rendőr arra panaszkodik a filmben is, hogy egyrészt nem kapnak semmilyen bónuszt a veszélyesebb küldetésekért, illetve túlóráért, valamint megbecsülés sem éri őket, hiszen a végén úgyis a főnök aratja le a babérokat, vagy egy miniszter, akinek a világon semmi köze nem volt az egész megoldáshoz. Ez sajnálatos módon arról szól, hogy vagy teljesítesz és megmaradsz, vagy elbuksz, és a fejedet veszik. A Chikatilo ügy kapcsán pedig már láthattuk, hogy mit eredményezhet a kormányzat beleszólása az igazságszolgáltatás bármely részébe. És ez a kritika erősen megfogalmazódik A gyilkos hangjában, bár hangsúlyozom, a rendőrséget sem kímélik.

Mivel ez egy igaz történet feldolgozása, így sok mögöttest nem kell benne keresni. Ettől függetlenül a másik, amit kiemelnék, mert szintén fantasztikusan sikerült ábrázolni, az a szülők viselkedése az ilyen szituációban. Erre ugyanis nincs adekvát, társadalmilag, morálisan vagy éppen logikusan kielégítő megoldás. Ha valakinek elrabolják a gyermekét, nehezen fog hideg fejjel gondolkodni. Hiába vannak tisztában vele, hogy nagy valószínűséggel nem fogják viszont látni őt, nem akarják elfogadni a lehetőséget, hogy elveszthetik. Így a férfi és a nő válasza pontosan olyan könnyen megvalósulhat, mint bármely más reakció. Talán a kategorikus elutasítás volna a legmegfelelőbb cselekvés az ilyen esetekben, hiszen terroristákkal sem érdemes alkudozni, nem biztos, hogy a nagyobb jó az, ha engedünk nekik, és fordítva. Azonban ismét kiemelem, ha valakit személyesen érint az ügy, képtelen lesz higgadtan eldönteni, hogy mit kell tennie, és mindent megpróbál elkövetni annak érdekében, hogy visszaszerezze rokonát. Ez a kérdéskör külső szemlélő számára egyértelmű csupán, aki belül van, úgyis másként éli meg, így viszonylag kiszámíthat a reakciója is.

Márpedig a film egyik erőssége pont ez, hogy a lélektani ábrázolások, a színészi játék is erre próbál rávezetni bennünket. Bármennyire is helyesnek, helytelennek értékeljük a válaszukat a szituációra, valamelyikükkel mindig tudunk azonosulni, képesek vagyunk megérteni, hogy mit miért tesznek, még akkor is, ha teljesen logikátlannak, vagy feleslegesnek tűnik a szemünkben.

Jin-pyo Park rendezte ezt a thrillert, és tényleg csak ajánlani tudom, pláne, akiket izgatnak az olyan esetek, amelyek igen misztikusak és továbbra is megoldásra várnak. Ettől függetlenül a vége nem kiszámítható, így bátran tekintsétek meg.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány