Rövid az élet, de ha egy indonéz horror-vígjáték kerül a látóterünkben – amit ráadásul mindenféle emberi felirat helyett, csak és kizárólag eredeti nyelven van lehetőségünk végignézni -, bizony ne habozzunk, egyből lássunk is hozzá, hiszen olyan egyedülálló élményben lehet részünk, amit talán soha a büdös életbe nem akarunk majd újra átélni, haha!

A kezdő képkockákban egyenruhába öltözött apa és fia játszik utolsó léghajlítósat, majd megküzdenek egy csapat kiképzett harcossal – erre először azt hittem, hogy ez valamely másik film trailere, ami valahogy belekeveredett, merthogy egy vámpíros horror az én meglátásom szerint KIZÁRT HOGY ÍGY INDULJON. Tévedtem.

Főcím után rögtön egy múzeumba látogatunk, ahol éppen kiállítják a legendás Dracula két szemfogát, de nem sokáig marad a helyén, mert pár balfék elrabolja – egészen pontosan vért csöpögtet az ereklyére, amitől Dracula lelke (vagy mije?) egy brutálisan nézhetetlen effekt során átjut az egyik rablóba. Később ez az alak átadja hasonló trükk segítségével átadja a drakulaságát egy dagadt fazonnak, aki meglékeli a barátnőjét, majd nem sokkal ezután ő is továbbadja, és így tovább.

Közben a rendőrség megtalálja a meggyilkolt csajt nyakán a sebbel, és beviszi a dagadt arcot, aki persze miután kiment belőle a vámpírság, nem emlékszik semmire. Ezután újabb vérszívások következnek, és mivel nem jut előre a nyomozás, egy kotnyeles riporternőn kívül belevonják még a film elején látott légharcoló csávót – aki valamilyen speciális osztagot vezet, egy rakás miniszoknyás csajjal az élen -, és egy idő után leesik nekik a tantusz, hogy Dracula lelkének jelenlegi birtokosa egy szimpatikus (bizonyos szögből még akár Neve Campbell-re is hasonlító) lány személyében fel akarja támadni halott kedvesét, amit persze nem hagyhatnak, és hihetetlen karatés mutatványok közben a végén kicsinálják az összes vérszívót.

Mint a bevezető szövegben már említettem volt, eredeti nyelven néztem végig ezt a hülyeséget, és egy büdös kukkot sem értettem belőle, illetve csak annyit, amennyi a képi világa elmesélt. Ahogy láttam, próbáltak valamelyest poénkodni jelentről-jelenetre, de számomra annyira hitványnak és erőltetettnek tűnt az egész, hogy abszolút hidegen hagyott. De a produkció horror oldala sem sikerült jobban. Nagy vámpírkodásuk nagyjából ritka béna arc-effektekben merül ki – na jó, akad még egy darab fej-leszabás -, illetve egy technikai oldalról egy szörnyű szűrővel elkövetett múltbeli visszarévedést tekinthetünk meg össze-vissza karatézva repkedő vérszívókkal.

Apropó, karate. Talán az egyetlen jelenetsor, ami megmaradt a filmből, és kicsit talán még élveztem is, amikor a fináléban mindenféle gátlástalanul koreografált harci elemmel operálva egy raktárban csapnak össze a vámpírokkal, és a tényleg már csak a pont az i-n, amikor végén a kiscsávó a semmiből materializálódott ősi karddal nyírja ki a fővámpírt. Én valahogy máshogy képzeltem el a filmet, de ennyi brutális baromságra még én sem számítottam.

Értékelés: 5/10

eyescream