Ha a 17. századi Angliáról és horrorról beszélünk, akkor talán az elsők között jutnak eszünkben a boszorkányperek. Így nem olyan meglepő, hogy ebből az országból egy igazi klasszikus darabot mutatok ma be nektek, Vincent Price (House on Haunted Hill, A kút és az inga, A vörös halál álarca) főszereplésével. Persze alapjában véve ennek a korszaknak bármely eseményére mondhatjuk, hogy hátborzongató volt, hiszen akkoriban egyáltalán nem válogattak az eszközökben, ha valamit el akartak érni.

Lowes atya hithű, azonban nem szimpatizál a royalistákkal. Szerető unokahúgát, Sarah-t eljegyezte Cromwell egyik kiváló katonája, Marshall (Ian Ogilvy). Az esküvő csupán azért várat magára, mert a fiút a frontra vezénylik, hogy a megfékezzék a felkelőket. Békében és szeretetben válnak el, de az atya elmondja neki, hogy a faluban sokan az életére törnének nézetei miatt, így vigyázzon magára Marshall is.

Ahogy a férfi visszatér társaihoz, összefut Matthew Hopkinsszal és kísérőjével, Stearne-nel, hogy mit sem sejtve átadja nekik az üzenetet, miszerint a falu határában már nagyon várják őket. Ekkor még úgy gondolja, hogy jogi ügyről lehet szó, hiszen ügyvédként nevezik meg a parasztok. Nem sejti, hogy Lowes atya koncepciós boszorkányüldözés áldozata, és hóhérja a két idegen lesz. Sarah megpróbál segíteni unokabátyján, és elcsábítja a boszorkányvadászt, azonban csak ideig-óráig képest halogatni az elkerülhetetlent, mert Stearne alaposan keresztbe tesz neki.

A visszatérő Marshall megtudja, hogy mit műveltek velük a kegyetlen inkvizítorok, és bosszút esküszik. Lévén a katonaság egyik megbecsült tagja, így a törvény ugyan Hopkins mellett áll, de a bajtársiasság sem elhanyagolható fegyver a háborús időszakban. A boszorkányvadász befolyása ugyanakkor annyira megerősödik, hogy generálisként emlegetik, így nehéz dolga lesz a férfinak, ha véghez szeretné vinni az ítéletet, melyet a megtévesztő zsarnokokra szabott ki.

A Michael Reeves (The Sorcerers) rendezte film vizuálisan túlságosan erősnek, sokkolónak bizonyult a maga korában, ezért hamar utolérte a cenzúra. Pont emiatt lehet, hogy a szubkultúrákban inkább kultfilmként tartják számon. A középkori, polgárháborús kegyetlenkedések, kínzások messze meghaladják a mai, civilizáltnak mondott ember képzelőerejét. Minden módszer, amellyel valakit rá lehetett bírni arra, hogy beszéljen, valljon, vagy olyasmit ismerjen be, amelyet sohasem követett el, mindezt azért, mert a megváltó halál talán az illető osztályrészéül juthat, nos, ebben zseniális volt az inkvizítorok bármely fajtája. Nem akadtak olyan tabuk, amelyek megállíthatták őket, olyanok sem, amelyeket ma már alapvetőnek veszünk. Rettentő kreativitással rendelkeztek, hiszen nem egy esetben az anatómiát is ismerték. A fém, a hő, a jég, a víz, a fa, számtalan lehetőség akadt, hogy kipróbálják ma már perverznek, embertelennek tűnő módszereiket. Még mérgeket is használhattak, mert tudjuk, hogy a gyógynövények ismerete széleskörűen elterjedt. Ezért nem kell meglepődni, hogy olyan furfangos, ugyanakkor brutálisnak tűnő módszereket vesznek elő a Witchfinder Generalban, amelyeket ma már nem mernének alkalmazni.

A horror alapja egyébként Edgar Allan Poe A győztes féreg című verse.

Imitt egy gála éj
A vég-évek magányaiban!
Angyalnép, könnyben ázva, mély
Fátyol közt, szárnyasan
Szinházban ül, drámát akar,
Reményt és rémeket,
Mig szférák zengnek, büszke kar,
Szeszélyes éneket.

Ezer isten-formáju báb
Súg-búg a szinpadon,
S ling-leng idébb-odább,
Jő, s puszta bábként megy vakon,
Amint formátlan odafönt
Nagy erők mozgatják a színt;
Kesely-szárnyuk csapkodva önt
Láthatatlan kínt!

Óh bolond dráma! nem feled
Örökre aki lát!
Hogy űzi folyton a tömeg,
S nem éri, fantomát,
És körben űzi, s visszatér,
Nem éri sohase;
Bűn, őrület és szenvedély:
Ebből áll a mese!

De ím, egy csúszó rémalak,
Mint vérpiros gomoly,
Előgyürűz a szinfalak
Magányaiból.
Jön! – jön! – és a bábok soka
A Csúszók étke lesz.
Sír a szeráf: férgek foga
Emberek vérével veres.

A lámpa – a lámpa mind kihal!
S lehull a remegő
Formákra, zúgva, mint vihar,
A függöny, a szemfedő.
Az angyalnép sápadva föláll
S szól, míg fátylával időz:
“Ez az »Ember« című dráma volt,
S a Győztes Féreg a hős.”

 (Babits Mihály fordítása)

 A mondanivalója pedig nem más, hogy bárhogyan cselekszünk életünk folyamán, bármit is teszünk, bármennyire is úgy érezzük, hogy mi irányítunk, bármennyire is megvetjük a többi embert, bármennyire is hangoztatjuk, hogy mellettünk van egy isten, egy állam, egy törvény, bármi, attól még ugyanúgy a férgeké lesz testünk. Márpedig az ember gyakran hajlamos megfeledkezni arról, hogy valójában halandó. Elhitető önmagával, hogy a teremtés koronája és mindenható, pedig a sorsunk mindannyiunknak ugyanoda vezet, a halálba. Nem szabad, hogy az illúziónk olyan irányba vigye el cselekedetünket, hogy visszaéljünk a hatalmunkkal, melyet csak ideiglenesen birtokolhatunk. Valahol ez lesz a Boszorkányvadász generális tanulsága is.

Ezt a művet bátran merem ajánlani Vincent Price, E.A. Poe és minden horror rajongónak, mert nagyon hangulatos és hátborzongató, néhol pedig naturális az ábrázolásmódja.

Értékelés: 8,5/10

Smaragd Sárkány