2034-ben járunk, amikor az általunk ismert világ nagy rész szinte egyetlen éjszaka leforgás alatt elpusztult. Észak-Finnország végeláthatatlan sivatagjában egy, magukat Nightsatan névre keresztelt szintetizátor-harcos csoportosulás próbálja meg nem feladni a küzdelmet, és valahogy zenélve túlélni – hogy egyik napról a másikra ne kattanjanak be ebben a poszt-apokaliptikus környezetben!

Egyszer csak a semmiből előbukkan egy transzi fazon (később pedig különös, cyborg gyermeke), akik valamiért roppant szórakoztatónak tartják, hogyha magányos nőket ásnak el nyakig a homokba, sikolyaikat pedig loop-olják, és azt hallgattatják velük az örökkévalóságig – innen a cím, ugye. Hőseink (az emocionális Inhalator II, a robotikus Mazathoth és egy koponyamaszk mögé rejtőző Wolf-Rami) aztán egy bundát és agancsot viselő – amúgy pedig meglehetősen szemrevaló! – hölgy után erednek, akit a transzi szintén homokba ágyazott. Kis brainstorming után rájönnek, hogy egyedül csak szintis zenéjükkel tudják megtörni a ’végzet köreit’…

Szerintem elég rendhagyó, hogy a Christer Lindström által írt és rendezett, közel húszperces produkció mindez ízében finn, de mégis végig olaszul beszélnek benne, mindezt pedig angol felirattal közvetítik felénk. Maga a poszt-apokaliptikus környezet elég trash-kategóriás; jelmezek terén mintha csak a török Star Wars köszönne vissza, díszletek meg szinte alig akadnak. Irritáló sikolyok, fedetlen női testek meg infantilizmusba hajló jelenetek annál inkább.

Ha mégis valahova el kéne helyezni ezt a szerény költségvetésből realizált művet, akkor a Daft Punk elektronikus kinézetével bíró trió egy hosszabb videóklipjének is felfogható, amit Jodorowsky szürreális atmoszférájával és a Mad Max-féle kiégett apokaliptikus környezettel hangoltak össze. Aki pedig bírja John Carpenter korai klasszikusainak zenei aláfestését, illetve a Goblinékat, az nyugodtan tegyen próbát vele, mivel a csapat külön filmzenei anyagot is megjelentetett hozzá!

Rövidfilmünk megtekinthető: ITT

Értékelés: 7/10

eyescream