Az ilyen projektek alkalmával, amikor valami újdonságok után kutatok-keresek, előfordul nagyritkán, hogy igazi gyöngyszembe sikerül botlanom, jelenleg a szó pozitív értelmében. Nem tudtam, hogy mit várjak egy indonéz horrortól, de alaposan meglepett, hogy Ennyire jó tud lenni egy IMDB 5,4-es film. A Modus Animali visszahozta nekem a found footage műfajban rég elvesztett hitemet.

A történet szerint egy 30-as férfi felébred a vadonban elásva. Semmire sem emlékszik, csak bizonyos nyomokra bukkan, ahogy visszatér az erdei faházba, melyek rávezethetik, hogy mi előzte meg az események végkimenetelét. Először rájön, hogy valószínűleg megölték a feleségét és foglyul ejtették a fiait, így nekiindul, hogy levadássza a gyilkost és megtalálja a gyermekeit. Azonban ahogy egyre közelebb kerül a megoldáshoz, annál inkább összekavarodnak a szálak, és úgy tűnik, valamit nagyon rosszul csinál. Hogy végül sikerrel jár-e és megtalálja-e a tettest, az legyen a film misztériuma.

Viszonylag rövidnek tűnik a leírás, olyan, mintha egy teljesen unalmas horrorról írtam volna, pedig nem erről van szó. Pont az a gond vele, hogy iszonyatosan izgalmasnak találtam, bár tényleg lassan bontakozik ki a cselekmény. Így nagyon nehéz többet elárulnom róla úgy, hogy a csattanókat ne lőjem el. A feszültség gyakorlatilag percről percre nő, és ezzel együtt a néző zavarodottsága is. Így az egész film atmoszférája kicsit ambivalenssé változik, ahogy a cím is mondja, anomáliák lépnek fel a megismertekkel kapcsolatban. Pedig a nyomok egyértelmű irányba viszik, ott vannak a gyilkos fegyverek, a megkötözéshez használt eszközök a házban, az asszony holtteste, több videofelvétel az érkezésükről és a gyilkosságról. Mégis, valahogy nem akar összeállni a kép.

Az operatőri munka és a világítások miatt, illetve a hangeffekteknek és a zenének köszönhetően egy roppant hátborzongató alap társul a film hangulatához. Szerencsénkre a futkorászós részeknél annyira nem rángatják a kamerát, így nem leszünk tőle tengeribetegek, így őszintén örülök, hogy nem lépték meg az alkotók, hogy kézi kamerás hatást próbáljanak kelteni. Mivel a főszereplővel párhuzamosan ismerünk meg minden tényt és nem ugrálunk az időben és térben, így minden egyes felfedezése akkora sokkot okoz bennünk is, mint őbenne. Emiatt újabb adag frusztráció kezd kialakulni, hiszen csak találgatni tudunk, hogy milyen irányba indul el a film. Viszont a Modus Animali egyik nagy előnye, hogy érdemes akár többször is megtekinteni, pont azért, hogy utólag össze tudjuk rakni a puzzle darabkáit.

Spoiler mentesen nehéz volna többet írnom, még elemzés szinten is, csupán annyit emelnék ki, hogy iszonyatosan beteg a film hangvétele és kimenetele. Azon túl, hogy teljes bizonytalanságban tart bennünket, olyan titkokra derül fény közben, amely hátborzongató egy átlagos horror néző számára is, és még én is elismerően biccentettem, hogy végre valami kreativitást csempésztek egy ilyen történetbe. Nem akármilyen meglepetésekkel szolgál nekünk ez az utazás, felfedezés, amelyre a főszereplő kalauzol el bennünket. Az öveket érdemes becsatolni, és ne kérdezzetek utána a csattanóknak, bár én még többször is meg fogok tekinteni, mert nem biztos, hogy elég jól oda tudtam figyelni minden mozzanatra.

Joko Anwar (Pintu Terlarang, Halfworlds sorozat) rendezésére ezért valószínűleg érdemes odafigyelni, aki kedvet kapott, nézelődjön a filmográfiájában és bátran írja meg a tapasztalatait. Én nyugodt szívvel ajánlom ezt a horrort, mert igazán kreatívra sikerült.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány