A film rendezőjének, André Øvredal-nak a neve gyaníthatóan nem csak nekem hangzott teljesen ismeretlenül, utánanézve munkásságának pedig ez némiképp érthető is. A jelen cikkben taglalt Autopsy of Jane Doe ugyanis az úriember első olyan alkotása, amelyben az elejétől a végéig angolul beszélnek, ezelőtti leginkább említésre méltó alkotása pedig a Norvégiában és az USA-ban egyaránt nagy sikert arató Trollhunter című fantasy volt. 

Valahol egy amerikai kisvárosban a hatóságok egy brutális gyilkosság körülményeit igyekeznek rekonstruálni. A szinte felismerhetetlenségig roncsolódott tetemek mellett egy fiatal nő látszólag teljesen érintetlen holttestére is rábukkannak, akinek kiléte legalább olyan ismeretlen, mint a bizarr ügy szinte bármelyik részlete. Az áldozatok boncolása és ezáltal a gyilkosság hátterének a felderítése a helyi halottkémre és fiára hárul, akik a szorító határidő miatt kénytelenek aznap este hozzálátni a feladathoz. A vizsgálat során azonban egyre világosabbá kezd válni, hogy az ismeretlen nő holttestével valami nagyon nem stimmel, a nyomozás pedig egyre ijesztőbb részleteket, valamint egy rossz értelemben vett emlékezetes estét tartogat apa és fia számára.

Egyéntől függ, hogy kire mi gyakorol legnagyobb hatást egy horrorfilm kapcsán, mik azok az elemek, amik leginkább képesek arra, hogy az esetenként nem létező szőrszálakat is égnek meresszék az illető különböző testrészein. A tonnaszám kiontott belek, az ordító, feszületforgató démonok, vagy egyéb horror-alapkellékek számomra sosem hatottak olyan ijesztően, mint például egy jól megkomponált atmoszféra, egy megfelelően realista közegben tálalva. Az Autopsy of Jane Doe-nak pontosan sikerült valami hasonlót összehoznia, ugyanis megtekintése során többször is kényelmetlenül kezdtem érezni magam, amire pedig az utóbbi jó pár hónapban nem volt példa – legalábbis horrorfilm okán biztosan nem.

A cselekmény szinte egésze egy ugyanazon helyen játszódik, és túl sok arcot sem kell megjegyeznünk a mintegy másfél órás játékidő alatt, azonban ez cseppet sem zavaró, sőt! Már az első 15-20 percben látszik, hogy itt valami másról lesz szó, mint amit a mai horrorok adhatnak, mondhatnám úgy is, hogy a készítőknek sikerült a horror esszenciáját megtalálniuk, ami valljuk be, az utóbbi időkben igencsak ritkán történik meg. A cselekmény és a történet felépítése, a szereplők javarészt reálisnak, életszagúnak mondható viselkedése, a folyton szinten tartott feszültség mind megfelelő arányban koncentrálódik, és ad kiváló élményt a néző számára. Nem szeretek semmiről és senkiről superlativusokban nyilatkozni, vagy az egekig magasztalni. Azonban az Autopsy of Jane Done etalonként állhat a műfaj rendezői előtt – legyen szó akár kezdőkről, vagy régi motorosokról.

A horror, mint definíció számomra az ilyen alkotásokban nyer értelmet, hiszen képes az ember agyában elindítani olyan folyamatokat, amelyek a félelem generálásához vezető folyamat első, legfontosabb lépései. Éppen ezért tartom szükségesnek megjegyezni a mű egyetlen szépséghibáját, a felesleges jumpscareket. Egy ennyire jól megkomponált, felépített atmoszférához úgy gondolom, valamelyest méltatlan és oda nem illő az ilyesfajta hangulatkeltő eszköz. Ennek ellenére az Autopsy of Jane Doe a 2016-os év, de megkockáztatom az utóbbi jópár esztendő egyik legjobb horrorfilmje lett. Ha még szebben akarnék fogalmazni, a film képes lehet arra, hogy egy laikus érdeklődő számára is megszerettesse a horrort, mint műfajt, ennek ténye pedig azt hiszem, aligha lehetne nagyobb dicséret egy rendező és csapata számára.

Értékelés: 9/10

Kinek ajánljuk: Minden horrorrajongónak, és azoknak, akik szeretnének választ kapni a “milyen a jó horrorfilm” kérdésére.

(Absvrd)