A karácsonyról általában az ajándékok, a karácsonyfa és a hó, nem pedig a horror műfaja jut az eszünkbe, mégis számtalan alkotás született ebben a témában, mint például a Black Christmas, vagy a Silent Night Deadly Night című művek, illetve Edmund Purdom és Derek Ford 1984-es filmje, a Don’t Open Till Christmas. Ez a mű azonban, annak ellenére, hogy több mint két évig készült, sajnos igen csak felemásra és felejthetőre sikeredett.

Egy karácsonyi bulin Kate (Belinda Mayne) és párja, Cliff előtt megölik a lány édesapját, aki éppen Mikulásnak öltözött. A gyilkosság után Ian Harris (Edmund Purdom) nyomozó keresi fel őket, miután kiderül, hogy ez nem az első eset, hisz London utcáin az elmúlt pár hétben a Télapó ruhába bújt emberek úgy hullanak, mint a legyek. A nyomozás egyre furcsább és furcsább lesz, ráadásul felbukkan egy újságíró, Giles (Alan Lake), aki azt állítja, hogy nagyon fontos információ birtokában van és azt tanácsolja, figyeljenek oda a nyomozóra. Habár karácsony közeledtével egyre több és több ember hal meg, Harris nyomozó hirtelen leadja az ügyet, így Kate-nek kell a kezébe vennie az ügyet, hogy megtalálja apja gyilkosát…

Őszintén megvallva, nagyon örülök, hogy sikerült elmesélnem a történetet, hiszen lényegében egy majdnem nézhetetlen alkotásról beszélünk. Az operatőri munka felejthető, azonkívül, hogy csak borzalmas minőségben tudtam megtalálni, vannak jelenetek, ahol nem is lehet követni az eseményeket, hiszen a kamera egyszerűen nem azt veszi, amit kéne. Ennek egy oka, hogy a gyilkos személyét homály fedi egészen a film végéig, ezért próbálták kerülni az arcát, azonban ez kicsit zavaró lett számomra a mű előrehaladtával. A jelenetek között túl gyorsak a vágások, ráadásul be sincsenek fejezve, olyan az ember érzése, hogy rossz anyagot néz, és véletlenül belevágtak egy későbbi részt a filmbe. Azonban ezen jelenetek közt sincs kohézió, az alkotás tulajdonképpen három, szinte egymástól függetlenül haladó szálból áll: egyrészt az apját gyászoló Kate történetéből, aki a film végére maga kezd el nyomozni, másrészt a folyton az irodájukban gubbasztó rendőrökből, végül pedig a Mikulásokat könyörtelenül kivégző gyilkosról. Ezeken kívül egy-egy kisebb szál is megjelenik, melyek viszont teljesen feleslegesek és nagyon rövidek, nem is értettem mi a szerepük, hiszen a benne szereplők a későbbiekben fel sem tűnnek. A párbeszédek nagyon bugyuták, azonban a karakterek is felszínesen vannak megírva, a színészeknek nem kellett megerőltetniük magukat. A film legnagyobb hibája azonban az, hogy mérhetetlenül unalmas. Egyszerűen semmi nem történik másfél óra alatt, emlékezetes momentumot alig tudok felidézni belőle, sőt, valószínű, hogy a mákos bejgli karácsony harmadnapjára azt is elfeledteti velem.

Az alkotás véleményem szerint inkább krimi, sem mint horror, hiszen magáról a nyomozásról, vagyis inkább annak imitálásáról szól, hiszen nem jutnak túlságosan közel a gyilkos személyéhez, ahova időnként beékelődik egy-egy gyilkosság, melyek viszont brutálisak és nagyon jól vannak megcsinálva. Kár, hogy ezek csupán fillérjelenetek, a játékidő kitöltéséül szolgálnak és semmivel nem mozdítják előre a cselekményt. Tulajdonképpen csak sajnálni tudjuk szegény flótásokat, hiszen legtöbbjük egyszerű, néha kissé bugyuta ember, kiknek egyetlen bűnük, hogy karácsony közeledtével Télapó ruhába bújtak.

Összességében egy rendkívül felejthető alkotásra sikeredett a Don’t Open Till Christmas, melynek címe szinte semmilyen módon sem kapcsolódik a filmhez, az utolsó, nagy fordulatot hozó jeleneten kívül, mely véleményem szerint drámaira sikeredett. A filmhez tartozó szomorú érdekesség, hogy a gonoszt alakító Alan Lake a mű megjelenése előtt két hónappal öngyilkos lett, pedig az egyik legjobb alakítást ő nyújtotta a filmben. Mindenesetre nem ajánljuk az alkotást sem most, karácsonyi időszakra, sem pedig az év másik napjára sem, inkább nézzétek meg a Resszkessetek betörőket már vagy ezredjére. Áldott karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Értékelés: 2/10

Kele-man