Az vagy, amit megeszel tematikus hetünk olyan filmalkotások sorát takarja, ahol az egyik legelemibb emberi szükséglet és a horror kapcsolatát próbáljuk több aspektusból is körbejárni. A korábban nagy népszerűségnek örvendő kannibál-filmek mára ritkaságszámba mennek, ezúttal pedig egy pár éves mexikói darabnak az újragondolásáról olvashattok néhány sort tőlem. A kritika még 2014 év elején készült a film megtekintése után.

Nem tartom magam a remake-hullám ádáz ellenségének, sőt általában megadom az esélyt az újragondolt/újraforgatott daraboknak, de az eredeti mexikói alkotás 2010-ben készült, ami azért nem volt olyan régen, ráadásul finoman fogalmazva sem írta át a nagy XXI. századi horrorfilm-térképet. Azért nem állíthatom, hogy ez egy rossz sztori lenne, sőt egy igen erős atmoszférával rendelkező filmet rakott össze Jim Mickle (Stake Land, Mulberry St.), bár korábbi alkotásaihoz képest ez határozott visszalépés.

A Parker család életébe nyerhetünk betekintést, akik tragikus hirtelenséggel kénytelenek feldolgozni az anya elvesztését. A halál körülményei erősen gyanúsak, de az is teljesen egyértelmű, hogy nagyobb titkokat is rejt a család élete. Rose és Iris veszik át édesanyjuk teendőit, de mivel a család egy ősi hagyománynak is hódol, ez jóval többet jelent a vasárnapi ebéd elkészítésénél.

Frank Parker mindent megtesz a titkuk megóvása érdekében, de a dolgok szépen lassan kicsúsznak a kezei közül, ráadásul az extrém időjárás is ellene dolgozik. Ha eltekintünk a némileg felesleges jelzőtől, akkor egy szépen fényképezett, hangulatos filmet kapunk, ami az én ízlésemnek túlzottan lassú volt.

A főszereplők egytől egyig jól alakítanak, igaz ehhez az erős drámai vonal és a karakterközpontú forgatókönyv is nagy teret ad. Azért az eredeti alkotás egy egészen más megközelítése a történetnek, ilyesformán azért van létjogosultsága az újragondolásnak. Aki kedveli a klasszikus rémsztorik modern interpretációját bátran rámozdulhat, nem fog csalódni!

10/6

afiaf