A szegedi Genéziusz Színház munkájával már találkozhattatok az oldalon, amikor interjút készítettünk a rendező Horváth Istvánnal a tavasszal bemutatott, és nagy sikert aratott ELEFÁNT/ember című darabjuk kapcsán. A társulatuknak emellett volt egy korábbi horrorhoz kapcsolódó adaptációja is, Stephen King Mumus című novellájából, amely pár hete egy előadás erejéig ismét a szegedi Pinceszínház műsorára került.

Dr. Harper (Annus Szabolcs) pszichiáter, aki épp készül hazaindulni, amikor egy furcsa, zaklatott férfi érkezik a rendelőjébe. Lester Billings (Horváth István) a közelmúltban veszítette el három gyermekét, és azt állítja, ő a felelős a halálaikért. Csak közvetve, a tettes ugyanis állítása szerint a Mumus, egy rettenetes, földöntúli szörnyeteg, aki éveken át terrorizálta a családjukat, miközben sorban végzett a gyerekekkel.

Akik olvasták King eredeti novelláját az Éjszakai műszak című kötetben, tudják, hogy egy elég rövid, lényegében a történet végi csattanóra kihegyezett közepes eresztés a mestertől (hogy mennyire inspirálták King saját frusztrációi, félelmei és tapasztalatai a gyermeknevelés mellett, már más kérdés). A színpadi feldolgozás ehhez illően pusztán egy felvonás, szűk egy órában, egy helyszínen, alig néhány színésszel (a Genéziusz csapata esetén négy taggal), amelyet mégis fel kell építeniük úgy, hogy a darab atmoszférája, hangulata és tempója is maximálisan hű legyen a horror műfaj elemeihez.

A szegedi adaptáció esetében pedig egy-két apróságtól eltekintve úgy éreztem, ez sikerült. A színészi alakítás tökéletes volt, maximális átéléssel a két főszereplőtől (Szabolcs és István), a köztük zajló párbeszéd tempója, dinamikája, István esetében a hirtelen, frusztrált kirohanások remekül növelték a feszültséget, és tették működőképessé a novellában viszonylag egyszerű karaktereket. A technikai kivitelezés is sokat adott hozzá az élményhez, különösen a világítástechnika, amely a fináléhoz közeledve egyre sötétebb, nyomasztóbb tónust adott a helyszínnek. A hangok esetében sajnos az élmény már kissé felemás volt, a darab kezdetén és végén felcsendülő zene, a fináléhoz közeledve lejátszott hatások jól működtek, az első mennydörgő effektek azonban még inkább megmosolyogtattak egy kicsit. Az egyetlen dolog, amely egy kicsit furcsán hatott, az a Mumus ábrázolása – tény, hogy maga King is egy elég egyszerű, már-már klisészerű lényt körvonalazott, és a lehetőségek is meglehetősen korlátozták, mi jelenhet meg a színpad ruhásszekrényében, mégis, arra a pontra sikerült egy kiváló, hátborzongató, nyomasztó légkört teremteniük, tökéletes közeget a “jumpscare”-hez – a kivitelezés pedig ehhez, és az előadás többi részéhez képest egy kicsit gyengébben hatott.

Ettől függetlenül az előadás nagyon jól kivitelezett, hatásos volt, amellyel a csapat a maximumot hozta ki az alapanyagból. Ha van rá lehetőségetek, mindenképp kapjatok el egy időpontot. (További információkért kövessétek a Genéziusz honlapját és Facebook oldalát)

Zoo_Lee