Bone Daddy (1998) (Mesterségük a halál/Kicsontozva)

bdminiA filmet még valamikor 1990-es években láttam Kicsontozva címmel, majd később ismét elém került, mikor utánanéztem és már Mesterségük a Halálként találtam rá. Hogy őszinte legyek, az első verzió jobban visszaadja a hangulatot, hiszen a második teljesen más jelentéstartalmat kölcsönöz a filmnek, illetve fals irányba mozdítja el a fantáziánkat. Csontos trilógiám második darabja nem véletlenül lett a Bone Daddy, hiszen tökéletesen illeszkedik a témához.

Egy amerikai város vezető törvényszéki orvosszakértője visszavonult, most jelenik meg első bestsellerje, mely az egyik leghíresebb ügyét dolgozza fel. Maga a mű valójában részben fikció, hiszen a sorozatgyilkos, akivel foglalkozik, sosem került letartóztatásra, a mai napig ismeretlen a valódi tettes kiléte. Ettől függetlenül a könyv óriási érdeklődést vonz és hatalmas gigasiker lesz, ezért Palmer (Rutger HauerBlade Runner, Ladyhawke, Flesh+Blood, Split Second, Blind Fury) foglalkoztat egy ügynököt, aki a megjelenést, a sajtót, a dedikálásokat szervezi le neki. A probléma az, hogy eltűnik a hotelszobájából, csupán egy csirkecsont marad utána. Nem is volna igazán érdekes ez a darabka, ha nem orvosszakértő volna a főszereplő. Azonban ő már messziről kiszúrja, hogy az bizony egy bal középső ujj maradványa. Nyilvánvalóan adott a kérdés, hogy reklámfogásról van-e szó, vagy egy másoló gyilkosról, esetleg visszatért a Bone Daddy (Csontapa) néven emlegetett pszichopata, akiről a regény is mesél. Ha pedig erről van szó, akkor felmerül az is, hogy véletlen-e, vagy a mű megjelenése provokálta-e ki, illetve lehet-e bosszú a háttérben, hiszen a mostani áldozat a szerző ügynöke.

Palmer nem örvendett túl nagy népszerűségnek, kimondottan magánakvaló és tüskés alak, de igazi szaktekintély, így nem veszik félvállról az ügyet. Nem beszélve arról, hogy a könyv megjelenésével párhuzamosan a fiát is éppen most nevezték ki törvényszéki orvosszakértőnek. Apja nyomdokaiba lépett Peter, és az ünneplést néhány jól elhelyezett ajándék zavarja meg: még több csont az ügynökből. Meglepetésükre azzal a problémával kell szembesüljenek, hogy ezek (is) még élő áldozatból származnak. Valaki tehát elragadta a hotelszobájából eltűnt Rockyt és valahol fogságban tartja, azon túl, hogy végtagonként kicsontozza. Gyönyörű gore kép tárul lelki szemeink elé, és stílusosan elégíti ki a rendező (Mario Azzopardi – The Outer Limits, Total Recall 2070, Kung Fu: The Legend Continues, The Flash) a horror éhségünket. Szerintem zseniálisan kreatív módja a sorozatgyilkosságoknak ez a módszer, bár arra sajnos nem derül fény, hogy a régebbi áldozatokkal hogyan végzett az elkövető. Amennyit viszont most megtudunk róla az az, hogy általában sípcsontokat postázott a rendőrségnek és jelenleg ettől úgy tért el, hogy az ügynök darabkáit a bestseller oldalaiba csavarva küldte el. Illetve abban, hogy most nem random mód lett kiválasztva az illető, és több csontocska is megjelenik a célzott helyszíneken.

bd1Egy fiatal rendőrnőt, Sharont (Barbara WilliamsWatchers, Krippendorf’s Tribe, White House Down) bíznak meg azzal, hogy nyomozzon Palmerral az elkövető után. A régi aktákat előkaparva elindulnak egy olyan úton, amely vagy zsákutcába vezet vagy egy igen riasztó valóságba. A feszültség a gyanúval párhuzamosan emelkedik és vetül egyik irányból a másikba. Nagyon ügyesen felépített krimi bontakozik ki a néző előtt, valóban mesteri erők dolgoznak a háttérben. Bár egy bizonyos ponton sejthető az elkövető kiléte, de addig gyakorlatilag az orrunknál fogva vezetnek bennünket. Össze kell dolgozniuk a szereplőknek, félre kell tenniük a múltjukat és sérelmeiket, hogy elkaphassák a sorozatgyilkost. A széthúzás csupán a tettesnek kedvez. A kérdés, hogy van-e olyasmi a múltban, amely választ adhat a kérdésre vagy a jelenben kell keresni a megoldást. Mi az összefüggés a könyv megjelenése, a fiú kinevezése, a gyilkos visszatérése és a főszereplőnk között? Vajon a kulcsot meglelve milyen borzasztó titokra derül majd fény? Milyen indítékok vezérelték Csontpapát?

bd2A kedvenc lélektani elemzésem ezúttal nem válik konkréttá, de tökéletes választ kapunk minden kérdésünkre akkor, amikor kiderül az elkövető személye. Ez az egyik legszebb verziója – szerintem – az indítékoknak, hiszen az emberi elme egyszerűen csodálatosan komplex. A működését érdemes tanulmányozni, így elsősorban olyanoknak ajánlom, akik nem riadnak vissza egy kis csontjátéktól sem, de a pengéjüket az agyban is szívesen megmártják. Van itt pszichothriller, krimi, némi lájtos gore képecske és borzongás a végzettől. Kreativitásból mindenképpen csillagos ötös.

Értékelés: 8/10

imdb-share-logoyoutube-logo

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Bone Daddy (1998) (Mesterségük a halál/Kicsontozva)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .