Mióta (talán két éve?!) megláttam a filmet beharangozó kis szösszenetet, azóta fenem a fogam rá: egy igazi retro hangulatú kis mozi, az ötvenes-hatvanas években aranykorát élő, űrből érkező hatalmas méretű bogarak jegyében, de nem ám akárhogyan! Egyszerre elemi módon elkövetett parodisztikus mítoszrombolással (kifigurázás) esik neki a zsánernek, mindeközben viszont szerethetően bugyuta kliséket halmoz egymásra (tiszteletadás), és e kettősség által próbálja ellenállhatatlanná tenni ezt a bűnös élvezetnek is beillő, amúgy pedig teljesen komolytalan produkciót!

Egy messzi-messzi galaxisból – egészen pontosan az Óriásrovarok Bolygójáról – származó meteorit zuhan egy kisvárosi tóba, és a belőle megelevenedő csápos kreatúra szinte azonnal kinyírja a környéken fürdőző lánykát, később pedig még egy követi. De esnek még áldozatul különféle statiszták hatalmas pókszerű lényeknek, illetve egy repülő is lezuhan egy gigantikus moszkitó támadásának következtében.  A nyomozásban érintett Del ügynök – akinek az első két áldozat a lánya volt -, és egy szimpatikus szőke asszisztenshölgy is megpróbál a rejtély végére járni, mielőtt a hadsereg a védelem jegyében lebombáz minden…

Érdekes elegyet kaptunk, annyi fix. Magát a film vázát az ötvenes-hatvanas években a világkorukat élő óriásbogaras filmes unalomig ismételt klisék adják – tudjátok: űrből jövő bizarr fenyegetés, hihetetlenül tudományos okfejtés, gonosz tudós a világuralom jegyében, hasztalan katonai támadás stb. -, amiket aztán olyan parodisztikus és/vagy teljesen oda nem illő, jellegtelen szituációkkal és helyzetekkel töltenek tele, hogy az már fájdalmas!

Hogy miről beszélek?! Például a főszereplő ügynök italba fojtott gyászán két szőke cicababa próbál enyhíteni, ami aztán indokolatlan párnacsatába (!) torkollik, majd a tag egy dugóhúzóval próbál lyukat vágni az alsó ajkába, hogy ily módon emlékezzen elhunyt piercinget viselő lányára, de a kiömlő véren megcsúszik, és olyat esik, hogy majdnem ottmarad. Vagy amikor megtalálják a hálóba ragadt félholt áldozatot, nemhogy segítenek neki, hanem egyenesen elkezdik pofozni, hogy milyen szemétség tőle, hogy mindjárt meghal.

Aztán ott van az a rész, hogy a már-már másik főszereplőnek hitt, megsebesült szöszit a film egy pontján váratlanul ketté szabja a szörny, de a hősiesen baltával monszter-irtásra készülő csávó is arccal vágódik a betonba, miután odébb ment a szörny. De olyan eset is akad, amikor az aktívan haldokló tudós utolsó mozdulatával még megcsöcsörészi attraktív asszisztensét, aztán megmurdel. Számtalan ilyen és ehhez hasonló pihent baromságot rejtettek el az alkotók.

Ami a megvalósítást illeti, szintén vegyes a kép. Az elején még csak gumicsápjaikkal hadonászó lények a film háromnegyedére már teljes mellszélességükben a kamera elé állnak. És itt jön a kontraszt, ugyanis amíg ezek a lények igencsak pofásra és részletgazdagra sikerültek – ami azért beletelhetett jó néhány munkaórába, a rá költött pénzről nem is beszélve -, az élőszereplős jeleneteket látva pedig mintha csak egy abszolút kis költségvetésű produkciót juttat eszünkbe, alig néhány szerény kis kötelező díszlettel meg talpalatnyi helyszínnel.

Az ötvenes-hatvanas éveket idéző odavetítéses megoldások, kamerába történő direkt moralizálások, eltúlzott karakterisztika és még vagy napestig sorolhatnám a hommage jegyeit, így csak azzal zárom cikkemet, hogy aki odavan a retro jegyében született alkotásokért, az bizony jókat szórakozhat rajta!

Értékelés: 7/10

eyescream