Ha múzeumi kiállításokra gondolunk, általában nem horrorisztikus jelenetek elevenednek meg lelki szemeink előtt, hiszen ezek a tárlatok ritkán prezentálnak ehhez hasonló témaköröket, az elrettentés, vagy a sokkolás pedig viszonylag csekély arányban tartozik céljaik közé. Oldalunkon már olvashattatok a Kambodzsa történelmének kevésbé fényes fejezetét bemutató Tuol Sleng múzeumról, ma pedig egy hasonló jellegű helyet szeretnék bemutatni nektek.

Több cikkünkben is olvashattatok már arról, hogy a pszichiátria történelme cseppet sem mentes olyan eseményektől és jelenetsoroktól, amelyek hallatán akár egy jó horrorfilm rendező is ihletet nyerhet (és nyert is több esetben).

1872-t írunk, Missouri állam törvényhozó testülete szükségesnek látja és ezért engedélyezi egy új tébolyda megépítését, amihez 200 000 dollárnyi anyagi segítséget is nyújt. 1874-re a munkálatok végére érve megnyitja kapuit az intézmény, amely az egyszerű, de nagyszerű State Hospital for the Insane, Number 2 nevet kapja. A kezdetben csupán huszonöt beteget ellátó tébolyda kapacitása az idők során drasztikusan megemelkedik, így az 1950-es évekre már háromezer páciens tartózkodik a területen. Érdekesség, hogy eddigre az itt kezelést kapó betegek közt ugyanúgy megtalálhatók voltak börtönbüntetésre és kényszergyógykezelésre ítélt gyilkosok, mint gyenge, átmeneti depresszióval küzdő személyek is, a pacientúra összetétele tehát rendkívül széles skálával rendelkezett. Természetesen az idő előrehaladtával rengeteg olyan gyógyszer került forgalomba, amelyeknek köszönhetően az enyhébb pszichés zavarokkal küzdőket már nem tuszkolták elmegyógyintézetekbe, így az évek során a bentlakók közt az ilyen problémákkal küzdők száma fokozatosan csökkent.

1967-ben George Glore, a State Hospital for the Insane alkalmazottja egy sajátos kiállítást nyit egy másik kórház egyik részlegén. George elkezdte összegyűjteni azokat az eszközöket, amikkel az utóbbi évszázadok során Európában és az Egyesült Államok területén kezelni szerették volna a mentális és/vagy pszichés betegségekben szenvedőket.

Az idők során rengeteg ilyen szerkezetet gyűjtött össze, amelyek közt nem volt ritka a több száz éves, tizenhatodik-tizenhetedik századból származó eszköz sem. George Glore negyvenegy évig tartó karrierje során szemtanúja volt a pszichiátriai módszerek fokozatos fejlődésének és átalakulásának, ezt a folyamatot pedig a gyógyítási célokra alkalmazott masinák gyűjtésével, későbbi kiállításával dokumentálta a publikum számára. ’1997-re az egyre bővülő kiállítást elköltöztették egy másik épületbe, jelenleg pedig már egy háromszintes múzeum formájában a Glore Psychiatric Museum várja az érdeklődőket.

A kiállításon az érzékletesség céljából sokszor bábukkal szemléltetik a különböző eszközök működési mechanikáját, hogy mindenki számára még világosabb legyen, sok esetben milyen kínokat okoztak azok az eljárások, amelyeknek hivatalos célja a gyógyítás volt. Ezek közé tartozott például a jól ismert sokkterápia, a jégfürdő, a hidroterápia (ami során az illetőt órákra egy tűzforró vízzel teli tartályba zárták, mivel egy időben úgy gondolták, a szifilisz mesterségesen indukált lázzal gyógyítható), vagy a gigászi mókuskerekek, amelyekben embereket futtattak, hogy azok megszabaduljanak a bennük felgyülemlett feszültségtől.

A lehetőségek tárháza azonban szinte kimeríthetetlen, érdekességképp megemlíthető például az úgynevezett „nyugtató szék”, amelybe sok esetleg hetekig lekötözve vergődtek a páciensek, miközben különböző tortúráknak vetették alá őket, ilyen volt például a véreztetés (piócákkal vagy vágott sebeken keresztül) vagy a végtagok forró vagy épp jeges vízbe mártogatása. Megtalálhatunk a kiállított darabok közt egy tizennyolc-tizenkilencedik században használatos, a nyugtalan, dührohamokkal küzdő betegek megregulázására szolgáló kalitkát is.

A bizarr szerkezetek mellett olyan érdekes orvosi leleteket is megszemlélhetünk, mint például az az összegyűjtött 1400 fémtárgy, amelyet mentális zavarának köszönhetően egyetlen(!) nő fogyasztott el. Egy másik érdekes történet bizonyítéka is kiállításra kerül, 1971-ben egy meghibásodott TV miatt – amelynek egyik részébe az egyik beteg papírcetlit gyömöszölt – kellett szerelőt hívni. A készülék javítása közben további 525 ilyen papírt találtak, amelyek mindegyikét ugyanaz a férfi írta, az írások pedig furcsa tévképzeteiről szóltak. A múzeum második emeletén találhatók azok a képzőművészeti jellegű alkotások, amelyeket elmegyógyintézetek lakói készítettek.

Az épület mellett található temetőben rengeteg azonosítatlan holttest nyugszik, a több mint kétezer elhunyt közül csupán néhány tucatnak van sírköve vagy fejfája, ami alapján azonosítani lehetne őket. Egy időben a hely teljesen elhanyagolt állapotban volt, de mára már a renoválási munkálatoknak köszönhetően végső nyughelyhez méltó külsőt kapott a több ezer halottat rejtő terület.

(Absvrd)