Eme alkotásnak az írója nem más, mint Ed Wood, azonban nem feledhető tény, hogy a korszakos meg nem értett álmodozó a produkció létrejötte alatt hosszú ideje halott volt. Lehet-e más, nagyobb volumenű jelenséget feltárni annak érdekében, hogy kiderüljön, valakinek az életműve többre volt hivatott? Nem hinném. Ed Wood munkái tehát nem csupán megmaradnak, hanem bővülnek az utókor számára. A stáblista pedig tanúskodik arról, hogy mindenképp az emlékének szerettek volna áldozni. Így is tett Aris Iliopulos rendező, és Billy Zane, aki producerként és még egy sor más titulusban a film körül legyeskedett. Nem mellesleg pedig ő a főszereplő.

A történet egy zsenge hajtásból indul: a transzvesztita férfi mindent megtesz, hogy kijusson az elmekórházból, ahol fogságban tartották és merő neglektív hozzáállásából gyanítva, nem igazán törődik ő sem a körülötte élőkkel. A nővér ruhát levetve kénytelen “beilleszkedni” a mindennapokba, ám ez kvázi képtelenség. Lopással, csalással, gyilkosságokkal van útja kikövezve és egyik bajból a másikba esik komikusra fazonírozott karaktere. Ugyanis történjék bármilyen tragédia a filmben, mindezt jól nyakon öntötték egy adag humorral és a legtöbb szereplő önmaga karikatúrájaként jelenik meg.

Míg a nevesincs tolvaj (Zane) mindig a könnyebbik utat választja a meggazdagodásra, ez végül még nagyobb bajba keveri és még több zsiványság lesz köthető a nevéhez.

A filmnek van egy különleges íze, amit azzal értek el, hogy a színészek egyszer sem szólalnak meg. Nem némafilm, ugyanis hangokat lehet hallani, de a szereplőknek a nem nyelvi jelekre való támaszkodás volt az egyetlen eszközük, amit mélységesen képesek voltak kihasználni. Mindezek közül pedig kiemelkedik Zane karaktere, aki egy kicsit Johnny Depp-es formájú, afféle örök csavargó lúzer, aki sehol nem találja a helyét. Illene rá a “mindenhol jó, de mindenhonnan elzavarnak” megfogalmazás. Képes a legváratlanabb pillanatokban is uralni a teret, ahogyan nagy ívű kézmozdulatai, mimikája és mozgása kiforrottan kerül elénk. Egy másik “mesélő” pedig maga a szkript, vagyis annak bizonyos részletei, amik magyarázó jelleggel segítenek kiigazodni a kérdéses helyzetekben. De nem csupán a jellem-, hanem a helyzetkomikum is formálja közeget.

Az atmoszféra a legtöbb esetben jól működik, amihez a Zane által válogatott zenék többségében sokat adnak hozzá. A vágások remekül működnek, ahogyan az operatőri munka szintén erős beállítások segítségével kooperál. A színészek pedig brillíroznak, habár hozzá kell tegyem, szinte a legkisebb szerepekig csupa nagy nevű, nagy múltú emberek járultak ahhoz, hogy valami egész különlegessel gyarapodjék a film világa. Ron Perlman, Christina Ricci, Tippi Hedren, Andrew McCarthy és még sokan mások tűnnek fel, akár szinte egy-egy pillanatra is.

Néhány üresjáratot és kissé elnagyolt színt leszámítva egy egyedi produktum, ami nem csak Ed Wood rajongók számára kötelező!

Értékelés: 8/10

Plendil