1931, trágyától piszkos kezű, istenfélő földműves család retteg a sötétben. A belülről bedeszkázott ajtót feszülettel pecsételték meg, de minden tett és óvintézkedés hiábavaló és csak az elmének ad megnyugvást. Ugyanis a szél, a démoni szél megtalálja a házon a legapróbb rést is, hogy átfújjon rajta. A családfő pedig randa egy átalakuláson megy át (lásd a bekezdés utáni első kép), és a pusztulás kirobbanó erővel seper végig a házon.

A nyitány szereplői, Cory nagyszülei voltak, és bár Cory-t eddigi életében nem érdekelte a múlt, valami megváltozott mikor édesapja öngyilkos lett előző héten. Ezért barátaival felkeresi a régi farmot, hogy magyarázatot kapjon a családjában időről időre előforduló különös halálesetekre. A rom viszont ördögi erővel bír, például kívülről csak egy ajtókeret maradt épségben, de ha belépsz rajta, magában a házban találod magad, mintha sosem égett volna le. Aztán persze jön a szél és a látomások…

Magyarországon a VHS korszakban volt némi kultusza Charles Philip Moore munkájának, de a gyakorlatban, ha letépjük róla a nosztalgia por ette fátylát, akkor ott marad a gyurmamaszkos ócska valóság. Ráadásul a szinkronrendező az amúgy is idegesítő „szél” effekteket még akkor is benyomta a háttérbe, elnyomva a dialógusokat, amikor az eredetibe nem is szól – az Intercom megbízásából a szinkront a Havas Bt. készítette, köszönet érte!

A horror sokszor sajnos unalomba fullad, amiben nagy szerepe van a hosszú, művészinek szánt beállításoknak, amit a rengeteg befújt szárazjégnek köszönhetően mindig próbálnak feszültnek beállítani, de akkor már inkább újranézem az 1941-es Wolfmant, a túljáratott ködeffektjeivel, érdekesebb és nem tart 100 percig. Aki a régmúltból nem ismerte, már ne akarja megnézni a Demon Wind-et, a nosztalgia pedig csak tekerve fog élvezetet nyújtani.

Értékelés: 3/10

Miskei