Fogalmam sem volt, mit kapok majd, amikor beültem a Virsliparti című filmre. Az idén 20 éves South Park volt számomra az első olyan élmény, amikor animációs formátumban kaptam a trágárságot és a jó értelemben vett szennyet. Most, két évtizeddel később már felkészültebb vagyok, már nem lehet engem igazán sokkolni ilyesmivel. Gondoltam ezt, amíg el nem érkeztek a Virsliparti utolsó percei…

A sztori egyszerű: a különböző élelmiszerek egy szupermarketben várják a megváltó Isteneket (emberek), akik kiválasztva őket eljuttatják őket a földi mennyországba, hogy aztán gondtalanul éljék életüket a bolton kívül. Az igazság azonban sokkal kegyetlenebb, mint azt ők sejtik, a bolton túl ugyanis nem vár más rájuk, csak kín és pusztulás. Franknek, a virslinek a feladata, hogy ezt megértesse a többi termékkel, hogy aztán szembeszálljanak az Istenekkel és megmentsék saját életüket.

Senkit nem fog váratlanul érni, amit lát a filmben. Tele vagyunk rasszista poénokkal, politikai utalásokkal, szexista megjegyzések ezreivel, továbbá filmes utalásokkal és káromkodással. Az egészen szórakoztató kerettörténet és jó megvalósítás mellett ez tölti ki a filmet, az elejétől a végéig polgárpukkasztó és alpári. Nyilvánvalóan minden embernek máshol helyezkedik el az ingerküszöbe, így a mozi népes nézőközönségénél is a reakciók nagyon megoszlottak. Voltak, akik fulladoztak a röhögéstől, míg mások szemüket forgatva gondolkoztak el életük egyik legelhibázottabb döntésén.

Jómagam nehezen tudok nevetni a vígjátékokon, egyszerűen keveslem és egyszerűnek tartom a poénok többségét. Ahogyan a Stand Upoknál is láthatjuk, a humor nagy része a káromkodásra van felépítve, a vulgaritás ugyanis önmagában vicces a nyilvánosság előtt – legalábbis a mai értékrendek szerint. A Virsliparti ebben a tekintetben megfelelő volt, 3-4-szer könnyesre röhögtem magam és a néhol túlzásba vitt káromkodás és az utolsó 20 perc talán “túltolt” jelenetei mellett is jól szórakoztam rajta.

Ami a horror szegmensét illeti, nyilván egy animációs film esetében erről nem könnyű beszélni, de azért akadtak benne “kegyetlen gyilkosságok”, így a 18+ korhatár mindenképpen indokolt.

Összességében én elégedetten álltam fel a székből, jól szórakoztam, többet kaptam, mint vártam. De az tény, hogy ez a film a különböző politikai utalások és egyebek okán tényleg messze csak a felnőtt korosztálynak való.

És egy gyermeki lelkületű, animációs filmeket “a végtelenbe és tovább” rongyosra néző kollegina másodvéleménye: Hogy a fenti hasonlatnál maradjunk, az első 10 percben éreztem, hogy életem egyik elhibázott döntését hoztam meg, mikor hagytam magam rábeszélni. De így utólag, az első sokkot lerázva, annyit tudok mondani: jó volt. A történet meglepően bagatel, mégis szépen és kreatívan tálalt, a mondanivalója igazából meglepően okos, a körítés viszont aljas. Alpári és vulgáris dolgokon ritkán akadok már fenn, a képembe tolt szexualitás is mindennapos, de a Virsliparti explicit mivolta az én sokat látott szememet is bántotta már – na jó, valójában csak az utolsó 20 percben, mert tényleg gyönyörű képi világgal operál. A politikai és vallási problémák, a nemi és szexuális irányultságok bemutatása és feszegetése miatt mindenképpen jár a piros pont, a rengeteg pop-kulturális utalás miatt pedig megítélhetünk neki még egyet. Ez utóbbi remek szórakozást nyújthat azoknak is, akik egyébként a szemforgató-mindjártkimegyekmertezbotrány kategóriába sorolják magukat.

Értékelés: 7/10

(Varin)