Közepesnek mondható cápa-fanatikus vagyok, ami leginkább Steven Spielberg 1975-ös nagyszerű filmremekének köszönhető. A Jaws (A cápa) minden idők legjobb horrorfilmjei közé tartozik, mai szemmel nézve sem okoz csalódást semmilyen fronton. A nyári blockbuster fogalmát Hollywood-ba bevezető klasszikus alkotás után sokan kétszer meggondolták, hogy mennyit lubickoljanak az óceánban.
Túlzás lenne azt állítani, hogy cikkem tárgya alkalmas ilyen hatásfokú ijesztgetésre, de azt is tisztán kell látni, hogy a szörfözés azért kevésbé populáris tevékenység a szimpla strandlátogatásnál. Visszatérve a cápák iránti vonzalmamra, sajnos a Sharknado-féle szemeteket és különböző trash-moslékokat leszámítva igen ritkán találkozhatunk szélesvásznon ezekkel a érzelemmentes ragadozókkal. Ráadásul a végtermékek minősége általában legtöbbször kritikán aluli. Emlékeim szerint a legutóbbi cápás film, ami kicsit is tetszett az az ausztrál Bait (2012) volt, habár az is eléggé húz a trash-vonal fele, de ettől függetlenül egy teljesen vállalható móka. A XXI. század talán legjobb ilyen jellegű próbálkozása az Open Water (2003) volt, a magukra hagyott búvár-páros hiper-realisztikus története inkább a friss alapötletével hatott, a körömlerágást ott sem erőltették túlzottan.
A zátony leginkább erre az alapkoncepcióra épít, de sajnos nem túl következetes a végrehajtásban. Alapvetően sok más lehetőségük nem is volt a készítőknek, hiszen a sztori egy helyszínen játszódik, gyakorlatilag egyszereplős kamaradarab, ha a morcos cápát nem számítjuk. A gyönyörű ausztrál öbölben forgatott film bővelkedik a nagyszerű felvételekben, de ilyen környezetben a kevésbé impresszív képek elfogadhatatlanok lettek volna. Nancy édesanyja emlékének hódolva szeretne egy gondtalan délutánt szörföléssel tölteni az eldugott öbölben, de óriási pechjére kiszúrja magának egy óriási cápa, aki roppant dühös és éhes. Néhány kisebb mellékszereplő elfogyasztása után már nincs túl sok variálás, ő vagy a cápa. Addigra persze már halmozottan hátrányos helyzetbe kerül főhősnőnk, mivel komoly sérülést szenvedve egy törött szárnyú sirály az egyetlen társa a víz közepén kiálló szikla tetején.
Az ár lassan érkezik, ő pedig kifogyott az opciókból, reménytelensége egy elkeseredett akcióban ölt testet. Amit mindenképpen leszögeznék: halvány lila gőzöm sincs a szörfözésről, a tengerről és a cápákról se tudok sokkal többet. Így annak megítélése, hogy az árapály mennyire szabályszerű, egy cápa miként reagál ilyen szituációkban, vagy a szörfös jelenetek valósághűsége teljesen kívül esik a hatáskörömön. Blake Lively viszont határozottan jól fest a szörfdeszkán és van benne néhány jól elkapott jelenet. Jaume Collet-Serra katalán direktor néhány horrorfilm (Az árva, Viasztestek) után Liam Neeson személyes rendezője lett, hiszen három felejthető alkotást (Éjszakai hajsza, Non-stop, Ismeretlen férfi) is levezényelt az örökifjú akcióveterán főszereplésével. A rendezéssel itt sincs komoly probléma, rutinmunkáról van szó, a hibák leginkább a forgatókönyv számlájára írandóak. Ahogy említettem is a nagyon realisztikus felütés után van egy pont, ahol a film szinte önmaga paródiájává fordul át, egészen a teljességgel hihetetlen zárójelenetig.
A borzasztóan vérszegény A cápa-folytatások után nehezen tudom elfogadni, ha ténylegesen ilyen kevés véres jelenet van egy filmben, ami arról szól, hogy egy cápa embereket fogyaszt el. A PG-13 korhatár-besorolás azonban pénzügyi szempontból igazi telitalálatnak bizonyult, hiszen a 17 millió dolláros költségvetés csak az USA-ban megtriplázódott, jelenleg pedig 115 millió dolláros világszintű összbevétel fölé kúszott a produkció. A kicsit tudathasadásos script ellenére, ha nem töri sokat rajta az ember a fejét, akkor kellemes kikapcsolódást jelenthet A zátony. Van benne szörföző jó csaj, néha lehet látni cápát, és a játékidő is másfél óra alatt van. Ennél többet egy magamfajta horror-rajongó nem is kívánhat.
10/6
afiaf
Nekem tetszett a film. A cápás horror egy népszerű műfaj, és elég szomorú, hogy ez a népszerűség nem azt vonja maga után, hogy igényes darabok készüljenek a témában, hanem végtelen számú gagyi ökörség. El lehet persze röhögcsélni némelyiken, de nagyon hiányzik már egy olyan darab, ami csak megközelítené a klasszikus Cápa színvonalát.
Az ízlésvilágomról persze sokat elárul, hogy eltántoríthatatlan Péntek 13. fanatikus vagyok, aminek mindegyik részében nagyjából ugyanaz történt, de szerintem végre szakítani kellene azzal az igénnyel, hogy mindenáron valami újat akarnak mutatni a nézőnek. Bőven beérném egy olyan cápás filmmel, amiben van egy igényesen megkreált cápa, vannak szereplők tűrhető alakításokkal, van sok vér meg csonkolás, és a történet sem eget verő ökörség.
Nem kell szabadkoznod, szerintem a legtöbb horrorrajongó nem arra vágyik, hogy újra feltalálja valaki a spanyol viaszt. Főleg a cápás filmek területén nem érdemes ilyesmivel próbálkozni, hiszen a cápa, mint főszereplő eléggé behatárolja a lehetőségeket. Sajnos vagy nem sajnos, de Spielberg filmjénél jobbat nagy eséllyel soha nem fogunk látni.