Az Alexandre Bustillo és Julien Maury francia író/rendező páros 2007-ben egy csapásra ismert lett a horrorrajongók körében. Az Inside (A betolakodó, 2007) a francia extrém egyik legemlékezetesebb, legdurvább és legjobb alkotása, amihez képest a napjainkban készült hollywood-i horrorfilmek 99%-a csak egy könnyed, laza nyári séta a parkban. Kritikám tárgya a harmadik és egyben legismeretlenebb filmjük, amivel zárom a tematikus heteket, melyben mindegyik munkájukról olvashattatok a Cinegore oldalán.
Természetesen nem tétlenkedtek sokat a két film között eltelt években, hiszen 2011-ben elkészítettek a Livid-et, előtte pedig majdnem rendeztek egy Hellraiser újrafilmet. Ezután némi közösségi finanszírozás bevonásával összehozták az Among the Living-et, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem tértek le a kitaposott útról. Újfent a slasher szubzsánere mellett döntöttek, de ezúttal inkább a feszültségteremtésen van a hangsúly, nem az extrém erőszakon. Gondolom ez sokak számára csalódást jelenthet, voltak olyan jelenetek, ahol én sem értettem miért nem mutatnak többet, hiszen dramaturgiailag ezt nem sok minden indokolta. Az első tíz perc viszont hozta a szokásos szintet, Halloween estéjén pár percre bekapcsolódhatunk egy furcsa család mindennapjaiba. Visszaemlékezés formájában megkapjuk a kerettörténetet, a veterán apuka valamilyen idegméreg hatására genetikai mutációt adott át az utódjainak. Az anyuka a békés vacsorakészítés helyett inkább a baseballütőt és a kést választja a család feltálalására és néhány fogcsikorgató jelenet után véget is ér a felvezetés.
Aztán következik a meglepetés, hiszen a film középső része, akár a Stand By Me (1986) vagy a Goonies (1985) is lehetne, hiszen három iskolás srác nyári szünet előtti napjaiba láthatunk bele. Elég sok csínytevés és a tisztelet teljes hiánya jellemzi kalandjaikat, de annyi biztos, hogy a nehéz családi háttérrel rendelkező fiúk barátsága erős alapokon nyugszik. Egy némileg váratlan ötlet hatására azonban drasztikus fordulatot vesz az életük, a Blackwoods nevű elhagyatott filmstúdióban tett látogatásuk örökre megpecsételi a sorsukat. Az első találkozást még megússzák, de a csínytevőknek a rendőrség egyáltalán nem hiszi el a látottakat, arra pedig egyikük sem számított, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen látogatójuk akad.
Az eddigi alkotásaik közül ez a film követi leginkább a klasszikus slasher történetvezetést, nem kevés Halloween/Péntek 13 utánérzés van a filmben. Érdekes módon ezúttal pont azok a részek működnek a filmben, amikor nincs nagy mészárlás. A gyerekek levadászása igazán izgalmasra sikeredett, azonban itt fájóan hiányoztak a véres jelenetek. Gyakorlatilag nem volt kohézió a film különböző szakaszaival, ennek ellenére én ezeket a perceket élveztem a legjobban. Tisztán érezhető volt, hogy zárt terepen (ahogy az Inside és a Livid esetében is) sokkal hatásosabban működnek a jeleneteik. Aztán következett a befejezés, ami újfent a Blackwoods stúdió díszletei között játszódott, és ami egyértelműen a film leggyengébb pontja.
Egyáltalán nem sikerült kihasználni a díszletekből adódó lehetőségeket, szinte komikus szituációk sorával ér véget a film. Sajnos ez erősen rá is nyomja a bélyegét az összhatásra, pedig szerintem az első 75 perc alapján egy elég erős produktummal lett volna dolgunk, de így ez a leggyengébb alkotásuk. Ettől függetlenül érdemes nekifutni, mivel vannak benne szuper jelenetek és az alapsztori is izgalmas lehet a slasher műfaj szerelmeseinek.
Természetesen azóta sem lassítottak, még 2014-ben szerepet vállaltak az ABCs of Death horrorantológia folytatásában, ahol az „X” betű jutott nekik. Akik nem ismernék, néhány szó a koncepcióról: 26 rendezőt kérnek fel, hogy az abc valamelyik betűjével kapcsolatban hozzanak össze egy halállal kapcsolatos négy-ötperces rövidfilmet. Nagy kihívást jelentő feladat, hiszen ilyen rövid idő alatt a klasszikus filmes formulák nem működnek, inkább egy remek, kreatív ötletre van szükség. Nos, ők a Xylophone nevet választották az epizódjuknak és az elvárásoknak megfelelő sötét jelenetet prezentáltak, kellő mennyiségű vérrel. Az Inside gonosz behatolója ezúttal egy nagyit alakít, aki nem bírja tovább az unoka csörömpölését. Egyetlen szó sem hangzik el a jelenetben, de nagyon erős a végeredmény, érdemes megnézni.
Az idei év döntő lehet az Alexandre Bustillo és Julien Maury alkotópáros életében, hiszen ennyi év várakozás után végre megkapják a hollywood-i lehetőséget, ugyanis ők rendezik a Leatherface névre hallgató kőkemény road-movie-nak ígérkező darabot, ami A texasi láncfűrészes mészárlás (1974) előzményfilmje. A történet a fiatal Bőrpofa szökését mutatja be, amit az elmegyógyintézetben toborzott haverokkal visz végbe, és azt hiszem nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, hogy pokoli utazás lesz. Emellett nem kerülhették el az újrafilmek reneszánszát sem, de szerencsére az Inside nem az álomgyár henteseinek kezében landolt. A spanyol horror-nagyágyú Jaume Balagueró (Névtelenek, Darkness, Hideg csontok, (REC), Amíg alszol) készíti a forgatókönyvet, amibe természetesen bevonta az eredeti alkotókat is, a rendezést pedig Miguel Ángel Vivas kezébe adta, aki a Kidnapped (2010) vagy az Extinction (2015) kapcsán már tett le valamit az asztalra. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle, de az előjelek biztatóak.
10/6
afiaf
Be the first to comment on "Among the Living (2014)"