Az 1980-as években a DC Comics hatalmas változásokon ment keresztül. Ekkortájt szüntették meg a több Földből álló multiverzumukat a Crisis of Infinite Earths elnevezésű eseménnyel, egyszerűvé téve eme kesze-kusza világot és utat engedve kiváló tehetségű íróknak. Így a 80-as évek második felében olyan, mai napig népszerű művek születtek, mint a Batman: Year One, vagy a The Dark Knight Rises. Ebben az időben lépett színre Alan Moore, a Watchmen és a V for Vendetta írója, aki egy Superman-es sztori után úgy döntött, ideje a képregénykiadó másik reklámarcával, a Denervéremberrel foglalkozni. Végül 1988-ban kiadta a Gyilkos tréfa című füzetet, mely talán mind a mai napig az egyik legnagyobb hatású Batman képregény.

Batman-t az utóbbi időben nagyon rágja a kapcsolata örök nemezisével, a Joker-rel, így meglátogatja őt az Arkhami elmegyógyintézetben.  Miközben elmélkedik a kettejük kapcsolatáról, rájön, hogy valójában nem a bűn bohóc hercegével beszélget, hanem egy imposztorral, tehát az őrült bünöző ismét megszökött Arkhamból.  A köpönyeges igazságosztó rögtön nyomozni kezd, ám így is túl későn: Joker becsönget a gothami rendőrfönők, Jim Gordon házába, és lelövi annak lányát, Barbarát, a rendőrt pedig elrabolja. Célja egyszerű: bebizonyítani neki és Batman-nek, elég egyetlen rossz nap, hogy az ember őrültté váljon…

A gyilkos tréfa az egyik, azon kevés képregény közül, melyet minden ember dicsér, és mindenkire hatalmas hatással van. Célja tulajdonképp nem más, mint hogy bemutassa és elmélyítse Joker és Batman kapcsolatát és rámutasson, hogy ketten tulajdonképpen nem is annyira különbőzek, mint amennyire hinnénk. Mindkettejükkel történt valami, átéltek „egyetlen rossz napot” és ez örökre megváltoztatta az életüket. A különbség csupán annyi, hogy míg Batman a fájdalmát úgy próbálja elnyomni, hogy harcol a gothami bűnözőkkel, akik ebbe az állapotba jutatták, addig Joker egyszerűen megőrül és fittyet hány az őt körülvevő világra. A képregényben megismerhetjük a bohóc (egyik) eredettörténetét, ám később maga a bűnöző is rámutat, hogy gyakran másképp emlékszik, de „ha már kell lennie múltjának, az többszörös választás legyen”.  Ez a történet összhangban van egy 1951-es képregénnyel, melyben megtudhatjuk, hogy Joker eredetileg egy Red Hood nevű bűnöző volt, majd megőrült, miután beleesett egy vegyi anyaggal teli konténerbe.

Az, egyébként nem túl hosszú történet magáról az őrületről szól. Ebben nagy segítségünkre vannak Brian Bolland zseniális rajzai, melyek színezése már-már szürreális. Ezt a színezést aztán 2008-ban lecserélték egy sokkal realisztikusabb változatra, mely sokaknak nem tesztett, ám a történet maga annyira erős, hogy még ezen keresztül is átjön az az őrület és téboly, amit ez a képregény nyújt. Átérezzük Jim fájdalmát, amint keresztül megy a szellemvasúton, és erre még jobban rátesz Joker éneke, melyet szinte hallani vélünk a fülünkben.  Az egész jelenet annyira   álomszerű, mint amilyen a világ lehet a Joker féle őrültek számára. A képregény végén pedig egy pillanatra találkozhatunk az ép és egészséges emberrel a pszichopata alatt, aki ha csak időnként is, de tudatában van tettei jelentőségével. A csúcspont azonban a történet végén következik be, a vicc elmesélésével és Batman meglepő nevetésével, mely talán a legnagyobb csavar az alkotásban.

Az egyik legmeglepőbb elem a műben, hogy a Denevérember viszonylag könnyen megbocsájt Joker-nek Barbara lelövéséért, aki így örökre tolószékbe kényszerült, ám az író szándéka ezzel talán pont az, hogy megmutassa, milyen közel áll Joker és Batman személysége, hisz a gothami álarcos igazságosztó átérzi a bohóc helyzetét. Összességében Alan Moore zseniálisan mutatja be Joker motivációját és lelki világát, nem véletlen hogy műve mind a mai napig töretlen népszerűségnek örvend.

Értékelés: 10/10

Kele-man