A Horrific Tales Publishing jóvoltából már idén olvashattunk egy igen kellemes független horrorkötetet (Dead Shift), július végén pedig megérkezett legújabb kiadványuk, a jóval sötétebb, és borongósabb hangulatú The Grieving Stones, egy újabb tehetséges, többszörösen díjnyertes szerző, Gary McMahon tollából.

 

 

Alice férje öngyilkosságot követett el, a nő pedig képtelen túltenni magát a halálán. Rendszeres rémálmok kísértik, izolálja magát egykori barátaitól, ismerőseitől, az egyetlen támasza egy gyászolók számára összeállt terápiás csoport, melynek vezetője feltűnően nagy érdeklődést tanúsít iránta. Clive kiválasztja Alice-t a csoport három másik problémásabb tagjával együtt egy speciális hétvégi terápiára, melynek színhelye egy izolált, hatalmas ódon épület, a Gyászoló Ház. A táj festői, az épülettől nem messze egy ősi, Stonehenge-re emlékeztető rejtélyes kör áll, egyedül maga az épület olyan, mintha évtizedek óta senki sem lépett volna be. A terápia eleinte jól indul, Alice pedig csodálatos módon kezd megbékélni a múlt démonaival – a jelenlétük azonban nem várt rejtélyes eseményeket indít el, és hamarosan kénytelenek szembenézni a ház sötét, fekete mágiával, boszorkánysággal és gyilkossággal teli múltjával.

 

McMahonról már több helyen is olvastam, hogy hihetetlenül tehetséges szerző, a Grieving Stones után pedig csak igazolni tudom ezt az állítást, és nem tartom kizártnak, hogy a művei néhány éven belül akár hazai polcokra is ellátogathatnak majd. Csuklóból teremt a legelső pár oldalon olyan hangulatot, amelyről több független szerző is csak álmodni mer, remekül építi a karaktereket, tökéletes arányban tartja a leírások és a cselekmény váltakozását. A The Grieving Stones terjedelme alapján egy hosszabb novella, talán még gyorsabban végeztem vele, mint a HTP előző kiadványával, viszont annál sokkal sötétebb, borongósabb történettel bír, nyoma sincs fekete humornak, McMahon inspirációi olyan klasszikusok voltak, mint Shirley Jackson klasszikusa, a Haunting of Hill House, és Richard Mathesontól a Hell House – a szintjüket pedig bár nem érte el, a hatásuk nagyon tisztán tetten érhető. A hiba, amely számomra elválasztja a Grieving Stones-t a klasszikus státusztól, az utolsó egy-két fejezet. A szerző ekkor kezd nagyon őrülten machinálni a múlt, jelen, jövő, valóság, álmok és kényszerképzetek fogalmaival, ami alapvetően nem lenne rossz csavar, viszont a fináléra úgy éreztem, nagyon erőteljesen egy konkrét értelmezés felé sodorta az olvasót, amellyel a befejezés sokat veszített az erejéből. Ettől függetlenül egy remek könyv, és mindenképp ajánlom a beszerzését.

értékelés: 9/10

Zoo_Lee

A könyvet a Horrific Tales Publishing biztosította számunkra.