Sosem lehetünk biztosak abban, hogy egy rejtélyes lény vajon pusztán a képzelet szüleménye és a felzaklatott emberi elme ruházza fel anyaginak látszó testtel, vagy valóban létezik, csak mindezidáig képes volt elkerülni a modern tudomány kutató tekintetét. A két véglet közötti terület meglehetősen ingoványos. Van egy kriptid, melynek létezését egyesek ugyanúgy készpénznek veszik, mint mondjuk a jetiét, míg mások pusztán egy internetes hecckampány termékének tekintik. Ez a lény a Figyelő, más néven The Rake.

Ősi toposz, az emberiség nagy közös tudatalattijában rejtező félelem, hogy míg alszunk, valaki, vagy valami befurakszik az életterünkbe, bámul minket az ágyunk végéből, és meggyilkol, mikor végül felébredünk. Az állítólagos idegen látogatásoknak is jelentős része történik a hálószobában, amikor is az áldozat arra ébred, hogy nem képes mozogni, vagy akarcsak a fejét is félre fordítani, mégis érzi, hogy valaki más is van a szobában rajta kívül. Ezt a jelenséget alvásszakértők is megvizsgálták, és arra jutottak, hogy létezik egy bizonyos alvászavar, melynek során a beteg, annak ellenére, hogy teljesenen tudatosnak és ébernek érzi magát, valójában még alszik, így a motoros funkciók sem működnek úgy, ahogy megszokhatta. Ha belegondolunk, egy ilyen tapasztalat könnyen pánikot válthat ki, az ébrenlét és az álom határmezsgyéjén lebegő tudatnak pedig már csak egy lépés kis zöld emberkéket képzelni az ágy mellé. A figyelő legendája éppen ezt az ősi félelmet célozza meg, egy lény, mely eljön az éjszaka közepén, megáll az ágyad végében, nézelődik egy darabig, majd megcsócsálja a lányodat (lásd. alább). Kitaláció, vagy van némi valóságalapja? Ki tudja.

A figyelő először 2003-ban keltette fel a média figyelmét az Egyesült Államok New York államában, amikor több szemtanú is beszámolt egy emberszerű, szürkés bőrű teremtményről, mellyel állításuk szerint összehozta őket a balsors. Furcsa mód a lénnyel való találkozásokat rögzítő dokumentumok és állítólagos bizonyítékok jóformán mind egy szálig megsemmisültek, illetve eltűntek. A történet szerint 2006-ra egy titokzatos, meg nem nevezett csoport végül mintegy két tucat dokumentumot szedett össze a világ minden tájáról a figyelőről, melyek közül az interneten a következő történetek találhatók meg.

Búcsúlevél 1964-ből: “Most, hogy készülök eldobni magamtól az életet, szeretnék minden bűntudatot és fájdalmat enyhíteni, amit e tettem okoz. Senki más nem hibás, csakis Ő. Egyszer felébredtem és éreztem a jelenlétét. Egyszer magamhoz térvén láttam a körvonalát. Máskor hallottam a hangját és belenéztem a szemébe. Nem tudok aludni, attól félve, mire ébredek fel legközelebb. Nem ébredek fel többé. Viszlát.” A búcsúlevél mellett hagyott személyes levélben a következő állt: “Kedves Linnie, imádkoztam érted. Említette a neved.”

Spanyol eredetiből fordított naplóbejegyzés 1880-ból: “Megtapasztaltam a legnagyobb rettenetet. Megtapasztaltam a legnagyobb rettenetet. Látom a szemeit, mikor a magamét lehunyom. Üresek. Feketék. Látnak engem és átfúr a tekintetük. A keze nedves. Nem fogok aludni. A hangja… (kivehetetlen írás).”

Egy tengerész naplója 1691-ből: “Álmomban jött el hozzám. Éreztem valamit az ágyam lába felől. Mindent elvett tőlem. Vissza kell térnünk Angliába. A Figyelő azt kéri, soha ne térjünk vissza ide.”

Egy szemtanú 2006-ból (kivonat a vallomásból): “(…)Hajnali 4 óra körül felébredtem, gondolván a férjem felkelt, hogy kimenjen a mosdóba. Kihasználtam az alkalmat, hogy visszaszerezzem a takaró rám eső részét, de valójában ekkor ébresztettem fel. Elnézést kértem, és mondtam, hogy azt hittem, kimászott az ágyból. Amikor megfordult, hogy szembe forduljon velem, hirtelen elakadt a lélegzete és olyan gyorsan rántotta vissza a lábát az ágy végétől, hogy a térde majdnem kilökött az ágyból. Aztán megragadott és egy szót sem szólt. Miután egy fél pillanat alatt hozzászokott a szemem a sötéthez, már láttam, mi okozta a furcsa reakciót. Az ágy végében, nekünk háttal ült valami, mely egy meztelen embernek, vagy egy nagy, szőrtelen kutyának tűnt. A testtartása furcsa volt, természetellenes, mintha egy autó gázolta volna el, vagy valami. Valamiért az első gondolatom nem az ijedtség volt, inkább az állapota miatt aggódtam. Ekkor még azt gondoltam, talán segítenünk kéne neki. Férjem hol rám, hol újra a lényre tekintett a karja és a térde felett, magzati pozícióban. Egy hirtelen mozdulattal a teremtmény négykézláb végémászott az ágy oldala mentén, majd csapkodó mozdulatokkal kísért kúszással végig az ágyon, egészen addig, míg mintegy 30 centiméterre nem volt a férjem arcától. A teremtmény teljes csendben bámult a férjemre mintegy 30 másodpercen keresztül (…). Ezután a lény a megérintette a férjem térdét és kirohant a folyosóra, mely a gyeremekeink szobája felé vezetett. Felsikoltottam és a villanykapcsolóhoz szaladtam, azt tervezve, hogy megállítom, mielőtt bánthatná a gyermekeimet. Mikor kiértem a folyosóra, a hálószobából kiszűrődő fény elég volt ahhoz, hogy lássam, amint ott gugol és görnyed olyan 6 és fél méterre. Megfordult és egyenesen rám tekintett, vérrel volt borítva. Felkapcsoltam a falon lévő kapcsolót és megláttam a lányomat, Clarát. A teremtmény lerohant a lépcsőn, amíg a férjem és én odarohantunk, hogy segítsünk a lányunknak. Súlyosan megsérült és az utolsó szavai rövid élete során így hangzottak: “Ő a Figyelő”. A férjem a tóba hajtott aznap éjszaka, miközben a lányunkat próbálta korházba juttatni. Egyikük sem élte túl. (…)”

Őszintén szólva, engem ezek a beszámolók sokkal inkább emlékeztetnek egy lovecraft-i horrortörténetre, mint hitelt érdemlő tanúvallomásokra. Valahogy túlságosan irodalmiak, túlságosan drámaiak. Önmagában az a tény, hogy a Figyelő kommunikál az áldozatokkal furcsa, ha nem is példa nélküli kivétel a dokumentált kriptidek között. A Figyelő állítólag képes emberi szavakat formálni, habár hangja nem emberi, hangját a szemtanúk leginkább egy kutya vonyításához hasonlítják. Érdekes módon a Figyelő természetes életközegéről semmit sem tudunk, minden megjelenése emberi élettérhez köthető. Éppen ez az a momentum, ami számomra a leginkább megcáfolni látszik a Figyelő legendájának valóságos voltát. Az interneten keringő, állítólag a Figyelőt ábrázoló felvételek valódiságát bizonyítani igen nehéz, szóval a kérdés eldöntésében ez sem igazán segít. Egyes források a The Rake jelenséget egyértelműen egy internetes tréfának tartják (a Something Awful nevű portal fórumából eredeztetik) és jómagam is hajlok rá, hogy ez így igaz. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy sem a kriptozoológiára szakosodott internetes oldalak, sem pedig a szakirodalom nem tesznek említést a Figyelőről.

Ha The Rake egy unatkozó fórumozó fantáziájának terméke, meglehetősen félelmetesre sikerült. A lény megteremtője pontosan ráérzett arra, amitől szinte kivetel nélkül mindannyian rettegünk: hogy sebezhetővé válunk egy olyan szituációban, amikor teljesen magatehetetlenek vagyunk. Elképzelni egy ilyen élményt talán még a szkeptikusok hátára is lúdbőrt csal. Nem csoda, ez a félelelem olyan ősi és mélyen belénk kódolt, hogy nehéz közömbösnek maradni irányába. És ha a Figyelő véletelenül valóban létezik? Na akkor baj van, legalábbis én nagyon nem szeretnék arra ébredni éjjel, hogy az ágyam végében ücsörög, vagy felém hajolva engem bámul.

Gabblack