A sorozatgyilkosságok, vagy talán jobban mondva elkövetőik, és a köréjük felépülő, néha visszás, érthetetlen pátosz szerves részét képzi a horror, illetve a thrillerek világának. Rengeteget lehetne magáról a jelenségről beszélgetni, miért született meg szinte egy sajátos szubkultúra a témakör rajongóinak, megszállottjainak köszönhetően, de talán majd erről egy másik cikkben olvashattok, hiszen a mostani írásban egy egészen friss, idei filmet szeretnék bemutatni nektek.

A filmkritika egyik, ha nem a legnagyobb nehézsége a szubjektivitás helyes arányban való adagolása, hiszen ha erre az író nem képes, csupán egy kisarkított, végletekig egyoldalú véleményt kap az olvasó. Anthony Hopkins régi nagy kedvencem, színészi játéka évek óta nyűgöz le, korunk egyik legzseniálisabb színészének tartom, így nem könnyű az ő főszereplésével készült Solace-ről írni anélkül, hogy ne rá fókuszálnék.

A történet középpontjában egy rejtélyes sorozatgyilkos utáni hajsza áll, a hihetetlen precizitással, pontossággal dolgozó ismeretlen elkövető motivációi legalább olyan érthetetlenek, mint maga a gyilkosságsorozat háttere. A tanácstalanságtól a fejüket vakargató nyomozók egy helyben toporognak, éppen ezért Joe Merriweather FBI-ügynök egy régi barátját, John Clancyt kéri fel, hogy segítsen a hatóságoknak. John éveken keresztül segítette az FBI-t és a rendőrséget különleges képessége használatával, ugyanis a férfi parafenoménként képes olyan esemény,- és emlékfoszlányokat látni, amelyeket egy átlagember nem…

A Jeffrey Dean Morgan, Anthony Hopkins és Collin Farrell hármas már önmagában sok jóval kecsegtet a filmrajongók számára, mindezt pedig a Solace esetében egy ötletesen felépített sztorivonal és egy telitalálatnak nevezhető atmoszféra támogatja. A sorozatgyilkos-témakörből 2016-ban meglehetősen nehéz újat mutatni, de valahol a Solace készítőinek a maguk módján mégis sikerült; a film legfőbb erőssége a színészi alakítás, és a már fent nevezett légkör – a sok esetben szürreális, impressziókkal dolgozó képi világ olykor a Hannibal sorozat pillanatait idézi. A karakterek, bár semmi különlegességet nem hordoznak önmagukban, mégis sikerült a több, mint másfél órányi játékidő alatt kibontakoztatni őket.

Elcsépeltként hangozhat a látszólag a talajon két lábon álló, szkeptikus nyomozónő és az élettől kellően szarkasztikussá, keserűvé váló parafenomén párosítása, de mindez a film során meglepően sokat tartogat a néző számára. Bár nem akarja túlvállalni magát a mondanivaló területén, a Solace olykor elgondolkodtató témákat boncolgat, az akciódús és pörgős nyomozás mellett így némi agyalás is helyet kap. Amint azt már az előbbiekben is említettem, a színészi alakításra nem lehet panasz és – elfogultság ide-vagy oda- azt hiszem azok is egyetértenek Anthony Hopkins meghatározó szerepét illetően, akik nem a színész rajongói.

Érdekesség, hogy a film eredetileg a méltán legendás hírnévre szert tevő Hetedik folytatásának indult, azonban ezt az ötletet a készítők elvetették később. Személyes véleményem, hogy a Solace az utóbbi idők egyik legjobb thrillerjére sikeredett, így jó szívvel tudom ajánlani szinte mindenkinek, nem csupán a műfaj szerelmeseinek.

Értékelés: 9/10

(Absvrd)

Kinek ajánljuk: A sorozatgyilkosos-thrillerek kedvelőinek, Anthony Hopkins-rajongóknak, vagy bárkinek, aki vágyik egy színvonalas, szórakoztató krimire.