Mint szinte minden országban, így hazánkban is megtalálhatók olyan helyek, amelyek valamilyen oknál fogva különös renoméval rendelkeznek. Ennek okai és gyökerei sokszor a történelemkönyvek hasábjain keresendők, nincs ez másként Dél-Magyarország egyik kísértethistóriáktól hemzsegő területe, a Boszorkány-sziget esetében sem. Ez a Szegeden található sziget (ami a valóságban inkább félsziget) nevét a Magyarországon lezajlott utolsó, halálos ítélettel végződő boszorkányperről kapta.
Ahhoz, hogy a történetet átfogóbb módon láthassuk, egészen 1728-ig kell visszatekintenünk az időben. A térséget árvíz, később éhínség, ezt követően pedig rég nem látott mértékű aszály sújtotta, ezekben a hányattatott időkben pedig az emberek úgy vélték, hogy ezek a természeti csapások Isten büntetései, ez az elmélet pedig hamarosan vadhajtásokat hozott. Rövidesen a lakosok boszorkányokról kezdtek beszélni, és azt gondolták, ők tehetők felelőssé a helyzetért. Ez az elmélet egyesek szerint összefüggésben állt azzal, hogy akkoriban a városba különös „idegenek” látogattak. Ezek az idegenek a helybéliek szerint a Sátánt szolgálták, céljuk pedig boszorkányok képzése volt. Ennél jóval valószínűbb verziónak tűnik, hogy az idegenek az inkvizíció emberei lehettek, akik, a történelem folyamán már megszokott módon, áldásos tevékenységükkel fokozták a településen tomboló káoszt. Egy másik forrás említést tesz arról, hogy állítólag Makóról érkeztek olyan, Szegedre betelepülő asszonyok, akiket a hír szerint a másik településről is boszorkányság vádjával űztek el. A vadabbnál vadabb gondolatokat hamarosan tett is követte, és egy inas beszámolója alapján azonosították a boszorkányokat, akik közt férfiak és nők is egyaránt voltak, a fent említett beszámolót az utókor legnagyobb örömére meg is örökítették:
“Az inas egy másik fiúval az utczán játszadozva, a többi közt ennek a következőket mondotta: megtréfálom ma a szegedieket, kik azt várják, hogy ma esni fog; de csalódnak, mert zivatart idézek elő, – jőjj, tarts te is velem. De emez mentegetőzött, hogy ő ilyesmihez nem ért; mire emez biztatta, hogy majd megtanítja reá, hisz az igen könnyű, el is mesélte annak módját. Azonban emez újra szabadkozott, hogy nem akar benne részt venni, sőt az inast magára hagyta. Délben, mikor az iszonyú zivatar kitört és a jég mindent megsemmisített a mezőkön és a szőlőkben, midőn az asztalnál együtt ült mindenki, az utóbbi fiú az inassal való találkozását atyjának elbeszélte. Az apa erről az előljáróságnak rögtön jelentést tett, mire az inast beidézték és szigorú vallatóra vették. Az inas ekkor megnevezte a bűnösöket, kik azonnal börtönbe kerültek és megérdemelt büntetésüket el is vették…“
Ez alapján a gyanúsítottakat a megszokott és jól bevált módszerhez folyamodva kínvallatásnak vetették alá. Tudjuk jól, hogy emberek esetében a kegyetlenség és a szadizmus nem ismer határokat, így a módszerek ismét változatosak voltak: a vádlottak közül néhányukat szöges lóra ültették, csontjaikat módszeresen darabokra törték, de találkozhatunk a jó öreg vízbe merítéses próbával is. A több tucat vádlottból így -nem meglepő módon- beismerő vallomásokat csikartak ki, amik között akadtak egészen hajmeresztő történetek is, ezek alapján például Kökényné Nagy Anna bábaasszony saját gyermekét a Sátánnak keresztelte meg. Az életben maradó 13, egyesek szerint 14 vádlottat bűnösnek nyilvánították, büntetésük pedig máglya általi halál volt.
1728. július 23-án az egész település lakossága összesereglett, hogy a kivégzés szemtanúi lehessenek. Ennek során -már ha hihetünk a beszámolóknak- egyik boszorkány sem hallatott egyetlen hangot sem, miközben elégették őket, ellenben átkokat szórtak az ott állókra. A hamvak közt amuletteket találtak, amelyeket a rémült sírásók otthagytak, a később visszatérők pedig már nem lelték meg az ékszereket. Miután a per és a kivégzés lezajlott, a város lakói félni kezdtek a boszorkányok haragjától. Egyre többen számoltak be a hely körül észlelhető furcsa jelenségekről, egyesek suttogó hangokat hallottak, mások szerint a fák visszhangozták a boszorkányok átokszavait. A helyiek szerint a sziget átkozott lett, az ott található erdőről pedig rémtörténetek keringtek, ezek a történetek pedig generációról generációra szálltak, többen pedig a mai napig furcsa hangokat vélnek hallani a kivégzések évfordulóján, július 23-án.
(Absvrd)
Be the first to comment on "ParaHelyek – A szegedi Boszorkány-sziget"