Van valami nyugtalanító a macskákban. Nem véletlen, hogy a néphiedelem gyakran a túlvilággal, boszorkánysággal és egyéb nem evilági dolgokkal társítja őket. Talán a furcsa, néha érthetetlen viselkedésük, vagy az átható tekintetük teszi. Esetleg az a tény, hogy borzalmas hangokat tudnak kiadni magukból, amitől az ember hátán feláll a szőr. Mindegy is, a lényeg, hogy képzeljünk el egy macskát, aminek a hátsó fertálya egy gyíkban, vagy kígyóban folytatódik, és szabadidejében disznókat dönt le a lábukról, vagy békés pásztorokat ijeszt halálra. Ráadásul itt lakik a szomszédban…

Az alpesi tatzelférget (Tatzelwurm – karmos féreg vagy Springwurm – ugró féreg, Lindwurm, Kuschka, stb.) a szemtanúk gyíktestű, macskára emlékeztető fejű, egy méter testhosszúságú állatként írják le, széles, éles fogakkal teli szájjal, átható tekintettel legtöbbször egy pár mellső, ritkábban 2 pár lábbal, vagy láb nélkül. Az osztrák, olasz, svájci Alpok közepes magasságú, köves talajú régióiban fordul elő, de Sziléziából is jelezték már felbukkanását.

1779-ben Ausztria Salzburg tartományában egy bizonyos Hans Fuchs szabályosan halálra rémült, amikor egyszerre két ilyen lénnyel hozta össze a balsors: a férfi ugyan még haza tudott rohanni és beszámolni családjának a látottakról, ám végül szívrohamban elhalálozott az élmény (meg talán a szokatlan testmozgás) hatására. A tatzelwurm-al történő többi találkozás szerencsére nem járt ilyen drámai következményekkel, látták őt Tirolban egy hegyi vendéglőből az 1800-as évek végén, majd szintén Salzburg tartományban tűnt fel már az 1900-as években, ahol két kirándulót kápráztatott el tudományával: mintegy 3 métert ugrott az őt megzavaró bámészkodók felé. Általában a tatzelféregről azt tartják, hogy agresszív teremtmény, megtámadja a háziállatokat, illetve az nyugalmát megzavaró embereket is.

1854-ben egy Balkin névre hallgató svájci fotográfusnak állítólag sikerült lencsevégre kapnia a kreatúrát. Az előhívott fénykép később megjelent egy viszonylag neves német lapban, mely olyan nagy felbuzdulást váltott ki a témára fogékony népekből, hogy egy komoly expedíciót is szerveztek a lény felkutatására. Sajnos a kutatás végül eredménytelenül ért véget, az általános csalódottság hatására a tatzelwurm létezése körüli viták is csillapodtak. Manapság a témában járatosak többsége átverésnek tekinti Balkin fotográfiáját.

Egy másik állítólagos bizonyíték egy tatzelwurm csontváz, melyet a Genfi Tudományos Intézetnek adományoztak valamikor az 1900-as évek elején. A csontváz egy kígyótestű, rövid, karmos mellső lábakkal és tiszteletre méltó fogazattal rendelkező lényhez tartozott, amennyiben – és sajnos e felől eléggé megoszlanak a vélemények – nem csupán egy újabb ügyes átveréssel volt dolga a derék genfi polgároknak. A vitát a mai, fejlett tudományos módszerek sem képesek eldönteni, mivel a csontvázról mára mindössze egyetlen fénykép maradt fenn, a csontok maguk elvesztek az eltelt évek során.

A szkeptikusok a tatzelwurm jelenségét az európai sárkány mítoszokban látják gyökerezni, arra hivatkozva, hogy a szemtanúk mindössze képzeletükkel egészítették ki a látott lény képét, mely ugyan lehet ismeretlen a tudomány számára, ám valószínűleg sokkal kevésbé rejtélyes gyökerekkel rendelkezik, mint egy macskafejű, gyíktestű szörnyeteg. A tatzelféreg eredetére sokféle magyarázat született, többek között egy méretes lábatlan-gyík faj, a távol keleten honos és akár 180 centiméter hosszúra is megnövő óriás szalamandra európai rokona, vagy a Bipedidae családba tartozó – egyébként az amerikai kontinensen honos – kétlábú gyík is a lehetséges jelöltek között szerepelnek.

Ezen jelöltek némelyike valóban alkalmas lehet arra, hogy rossz fényviszonyok között, vagy ha az embernek csupán egyetlen gyors pillantást van alkalma vetni rá, összetéveszthetők a fentebb leírt szörnnyel. Hivatalos és minden kétséget kizáró megerősítés, vagy cáfolat az alpesi tatzelféreg létezésére vagy eredetére mind a mai napig nem áll rendelkezésre. Könnyen előfordulhat azonban, hogy éppen mi leszünk azok, akiknek sikerül végül lencsevégre kapnunk egy élő, lélegző tatzelwurmot, amint egy hűvös alpesi réten sütteti a hasát. Mindenesetre nem kell messzire utaznunk, hogy megpróbálkozzunk vele. Vigyázzunk azonban, óvatosan közelítsük meg, agresszív állat hírében áll!

Gabblack