Ennek a sorozatnak az ismertetésével már régóta készülök, hiszen számomra ez az egyik legkreatívabb gore, amit valaha láttam. Az első felütéstől az utolsó pillanatig nagyon betegnek mondható, részletes, grafikus kivégzés ábrázolásokkal, és miként a Neon Genesis Evangelion, itt is némi szerepet kap a szexualitás, a vágy, illetve az ezzel kapcsolatos megváltozott tudatállapot. Semmit sem találtam öncélúnak benne, inkább egy nagyon sarkított, erős kritikai felhangot megütő kimondottan meghatározó alkotásnak tartom.
Régebben is megemlítettem, hogy nagyon kedvelem azokat a kezdéseket, ahol a főszereplő már a mű legelején meghal és utána mégis valamilyen küldetésben kell részt vennie. Ez lehet többféle, hiszen harcolhat egy másik síkon a bolygónk túléléséért, vagy az egész univerzum megmaradásáért, de egy játékba is csöppenhet, ahol a saját lelke a tét, amelyet esetleg vissza is nyerhet. Iszonyatosan izgalmas ötleteket lehet ilyen kiindulásból megvalósítani, bár rengeteg veszélyt rejthet egy-egy ilyen próbálkozás. Ha elmegy értelmetlen irányba, vagy bagatellizálódik, túlságosan nevetségessé, vagy elnyúlttá válik, akkor az egész koncepciónak nincs semmi értelme, csak egy hullámot lovagol meg, túlhype-olt, viszont számomra unalmasan egysíkú lesz. Ezért sem mindegy, hogy mit kezdenek vele, mert az anime vége minden esetben meghatározó lehet abból a szempontból, hogy végül ez egy jó sorozat, vagy egy elkapkodott fércmű. De nem is húzom tovább az időt, hiszen elmélkedésre még bőven akad betűm majd, here comes the Super Shooter from Rip Slyme!
Kei Kurono egy átlagos diák, éli a kis életét, megtapasztalja első merevedéseit az iskola padjában, amelyen osztálytársnői „Hentai!” – Perverz! – felkiáltással rögtön mindenki tudtára adnak, így egyrészt jól szórakoznak rajta, másrészt megszégyenítik még a tanárai is, hogy ne képzelegjen az órán. Ügyes és velős kezdés, hogy ilyen kétértelműen fogalmazzak. Hazafelé ballagva a fiú elmerül gondolataiban és igyekszik a külvilágról minél kevesebb tudomást venni, még a részegen tántorgó hajléktalanra sem reagál, mikor a sínek közé esik. Ráadásul egy iszonyatosan idegesítő, demenciával küszködő öreg hölgy is zaklatja a hülye, értetlenkedő kérdéseivel, hogy melyik irányba találja az XY állomást. Leráznia sem sikerül, mert a vénség elmélkedő gondolatait is megpróbálja ráerőszakolni főszereplőnkre. Mindezt tetézi, hogy a szerencsétlenül járt csöves segítségére siet egy gyermekkori barátja, Masaru Kato, aki mindennek tetejébe felismeri Kuronot és szólongatja a többiek előtt, hogy közösen emeljék ki a magatehetetlen testet. A bámészkodók reakcióit, gondolatait különösen érdemes megfigyelni, hiszen tipikus 21. századi minden a jelenetben, iszonyatosan erős társadalomkritika fogalmazódik meg már a legelső epizódban. Természetesen a tragikus végkifejlet elkerülhetetlen, bár a férfit kimentik a metró útjából, azonban a két főszereplőnk fejvesztve, szörnyűséges halált hal. A peronon várakozó, bámészkodó tömeg mobiltelefont kattintgatva élvezi az eléjük táruló látványt, majd mintegy csettintésre minden megváltozik és egy hihetetlenül kegyetlen játék veszi kezdetét, ami még a Fűrészt is kenterbe veri.
Adott ugyanis egy fura, fekete gömb egy tokyoi szobácskában, ahol a frissen elhalálozottak – köztük Kurono és Kato – gyülekeznek. Egy érdekes szerkezet szinte szkennelt szeletenként teleportálja át a testeket a helyiségbe, mely látvány rögtön a Sejt című filmet juttatta eszembe. Nem beszélve arról, hogy bonctermi gyakorlaton ilyen gyönyörű emberi anatómiát elénk táró preparátumokkal már élőben is találkoztam. Alapvetően fantasztikusnak találom a testet, szóval ezen a ponton már elvarázsolt a Gantz. Miután mindenki materializálódik, következik az újabb mindfuck élmény, amikor a Battle Royalet idéző rádiózene üvölteni kezd a gömbből és különböző feliratok jelennek meg rajta, majd hirtelen kinyílik.
Mindenkit szeretettel üdvözöl egy idegen figura – itt a szarkazmustáblát feltartanám jó magasra – és közli, hogy bizony ők meghaltak, az életük, valamint a sorsuk az Ő kezében van, tehát ideje egy érdekes játékot játszaniuk. Wanna play a game?! A célpont egy űrből érkezett idegen, akit le kell vadászniuk, még eszközöket is kapnak hozzá. Az állványok a gömbből gördülnek elő, finom kis sci-fis hangulatot adva a történetnek, egészen kreatív és futurisztikus fegyverekkel, kütyükkel és ez testpáncéllal. Ami meglehetősen ijesztő, hogy a ruhákat mintha a karakterekre szabták volna, legalábbis egyetlen gombnyomásra szépen rásimul a testükre, miként a Vissza a jövőbe című filmben is. Oh, igen, nem takar el semmilyen domborulatot a fekete páncél, hanem képzeletünknek nem sokat hagyva kiemeli a dúskeblű női szereplő, Kei Kishimoto izgalmas idomait. A férfinézőkre gondoltak csak igazán, ez érződik leginkább az első pillanattól, azonban szerintem azon túl, hogy kitűnően bizarrá varázsolja a hangulatot az ambivalensnek tűnő kontraszt, itt azért más szerepet is kap a szexualitás grafikusabb, ecchi ábrázolása. Viszont erre kicsivel később szeretnék kitérni.
Visszatérve a történethez tehát adott majd’ egy tucat hulla, akikhez hozzávágnak egy hihetetlennek tűnő küldetésszerűséget és egy csomó technikailag fejlett kütyüt. Nyilvánvalóan kevesen eszik meg az egészet és kétkedésüknek hangot is adnak. Ismét érdekes megfigyelni, ki hogyan viselkedik ebben a szituációban, hiszen senki sem tagadja meg önmagát. A jakuzák pökhendin, fittyet hányva az állításokra, inkább csak jól megerőszakolnák az egyetlen jelenlévő nőt, aki ráadásul pucéran jelent meg. A többiek pedig ismét félrenéznek, igyekeznek nem törődni a jelenettel, szóval akár ott helyben, előttük is megtehetné ezt a férfi, azonban annyi szégyenérzete maradt, hogy egy szomszéd szobába cipelje a csajt. Természetesen most is halljuk az emberek gondolatait és nézzük látszólagos tehetetlenségüket, és ez alkalommal is hasonló jelenet játszódik le, miként a metróban. Jönnek a pofonok a nézőknek, hiszen Ti mit csinálnátok ilyen esetben? Valószínűleg ugyanazt, mint a szereplőink.
Közjátékok ide vagy oda, Masanobu Hojou az egyetlen, aki úgy látszik, hogy tudja, mi a fene is zajlik a gömb körül, akit a továbbiakban Gantz-nak fogok nevezni. Ő viszont csendben szemlélődik és izgatottan várja a folytatás, mert perceken belül mindenki távozik a helyiségből pontosan úgy, ahogyan megjelentek, tehát szeletenként teleportálódva. Innentől pedig nincs visszaút, a játék elkezdődött, kiszállni nem lehet, csak meghalni vagy győzedelmeskedni. A szabályokra fokozatosan ébrednek rá a karakterek és néha ez bizony igazi áldozatokat követel. Ez egy véresen komoly helyzet, nem tudják elkerülni azt, hogy öljenek. Hiába próbálnak tiltakozni, vagy kontrollálni magukat, ellenszegülni és meggyőzni egymást észérvekkel. Az élet nevű játék bizony nem mindig beszélgetésről és érvelésről szól, főként, ha a túlélés a tét. Olyankor bizony előjönnek az ösztönök, melyek felszólítanak bennünket a cselekvésre. És ezek nem mindig kellemes, társadalmilag elfogadott, kényelmes és civilizált viselkedésre sarkallnak bennünket. És a szereplőknek így szembe kell nézniük önmagukkal, saját korlátaikkal, illetve ismerőseik, barátaik valós jellemével. Hiába az undor, a megvetés, a hányinger, ha a saját életünk kerül veszélybe vagy egy szeretett személyé, úgy bizony kénytelenek vagyunk megemberelni magunkat, kilépni a komfort zónánkból, és a helyes cselekedet nem feltétlenül az lesz, amit a józan ész diktál. Survival of the fittest, ahogyan Darwin is megfogalmazta. Persze lehet erényekről elmélkedni, de ha egy kést szorítanak a torkodhoz, akkor valljuk be, hülyeség lehajtott fővel a vágóhídra menni, főként, ha azzal megmenthetnénk mások életét, hogy meghúzzuk a ravaszt. Nem fekete-fehér a válasz erre, ez egyértelmű, de nagyon jó kis kérdéskör, amelyet boncolgatunk.
„A new morning has come
This morning of hope
Fills your heart with happiness,
The sky is big and blue.
At the sound of the radio,
Fully fill your lungs
With the fragrant of the wind.
Then 1, 2, 3!”
Rengeteg ambivalens kép, ellentmondásos üzenet, képi világ vetül elénk a Gantz-ban. Van itt hipokrita beszédeket mondó karakter, önfejű, büszke fiúcska, ambiciózus főszereplő, kegyetlen gyilkosok, bigott vallási hírnökök, no és persze az egész kegyetlen, beteg játszmát kiötlő és levezető titokzatos erők. Bizony el kell feledkezni a civilizációs gondolatbetegségekről, melyek mostani kultúráinkat meghatározzák, ha kicsit meg szeretnénk érteni az anime mondandóját. Nagyon durva, kiélezett kritikák fogalmazódnak meg és ennek legfőbb oka az, hogy valójában mi sem cselekednénk másképp, mint ezek a szereplők. Valamelyikkel mindenki azonosulni tudna, majd rá kell ébredjen, hogy ez a túléléshez elég kevés, hiába tudja morálisan, vagy akár logikailag is alátámasztani a döntését az illető. Izgalmas kérdésköröket robbantanak az arcunkba, mintegy Dr. Csernusosan, lecsupaszítva, ítélkezőn ránk bámulva, vádlón a szívünkre mutatva. Ki kell ábrándítanom mindenkit, aki úgy érzi, hogy az Ő viselkedése az ilyen szituációban megfelelő volna, hiszen valójában helyes nem létezhet, csupán kielégítő, esetleg a túléléshez megalkuvó. És ezért fantasztikusan kreatív az anime, ezért kedveltem meg ilyen könnyen, hogy azóta is beleborzongok, ha megtekintem.
Hiroya Oku (GANTZ : G, Zero One) mangája korántsem fejeződött be akkor, amikor a sorozat útjára indult, így miként a Berserk, itt is csak egy nagy szeletet kapunk a teljes cselekményből. A 37 kötetes alkotásból az első két Stage-et (valójában a harmadik is elkezdődik) ölel fel az anime, meglehetősen ügyesen felépítve az egész történetet. Ichiro Itano rendezte a Gantz adaptációját, aki olyan gore művekhez is adta a nevét, mint például a Violence Jack 2 és az Angel Cop. A karakterekért és animációért Naoyuki Onda volt a felelős, aki szintén nem ismeretlen, hiszen a Berserk filmekhez, az Ergo Proxyhoz, a Parasite Dollshoz és a Psycho-Passhez is sokat hozzátett. Yasuharu Takanashi zenéjét pedig már az Ayakashi – Samurai Horror Tales-ben, a Beelzebubban, a jelenleg közismertebb Fairy Tail-ben, a legendás Hell Girl-ökben, a Mononoke-ben, illetve a Naruto Shippūdenben is hallhattuk, nem megfeledkezve a Shiki csodálatosan komor, dark és nyomasztó világának meghatározó muzsikájáról.
Az anime hangulata lépcsőről lépcsőre változik, és folyamatosan egyre nyomasztóbbá és kegyetlenebbé válik. Fantasztikusan felkavaró és megrázó jelenetekkel operál. A frusztrációk szexuális megnyilvánulásai pedig tökéletesen szimbolizálják a belső vívódások deformáló erejét. Azok a feszültségek, melyek az ifjú főszereplő változásokat átélő testében megjelennek, a hormonok tombolása valójában nagyon ügyesen emlékeztetnek a társadalom azon beállítottságára, mely vakká teszi azon események tekintetében, mint egy verekedés, támadás, vagy éppenséggel egy nemi erőszak. A látszólagos tehetetlenség érzete, a másik személy vádolása, és a „nem az én problémám, segítsen más” attitűd korunk egyik olyan mételye, melytől jelenleg esélytelen megszabadulnunk. Hiszen a társadalom beállítottsága és eszméi egyszerre tesznek bennünket tompává és érzéketlenné az ilyesmivel szemben, valamint erősen frusztrálttá, mikor megérint bennünket a szomorú valóság realitása. A szex is ilyenféle tabu, ami egy részről természetes, másrészről a hálószobába való. Egy ősi ösztön, a fajfenntartásé, egy ősi reakció, mint Kurono merevedése, mely teljesen normális, mégis nevetség és gúny tárgyává válik. Miként a kamasz fantáziája Kishimotoról, a szexualitást sugárzó nőről. Vajon van különbség főhősünk vágyakozásának tárgya és a jakuza erőszakossága között? Mindkettő vágyon alapszik, ösztönszerű és egyáltalán nem evidens, hogy valaki, aki vonzó, annak dugnia kelljen velünk. Szóval itt bizony egyáltalán nem öncélú az ecchi jelenet grafikus ábrázolása, hanem szoros kapcsolatban van az erőszakossággal és a frusztrációval, amit a Gantz boncolgat. Nem csupán a bosszú horrorok eszközvilága ez, inkább egyrészt az ösztönszerűségé, másrészt az éhségé a bármilyen kapcsolatra – lásd a fentebb emlegetett Neon Genesis Evangelion –, illetve letagadhatatlanul szerepe van abban, hogy hogyan viszonyulunk a karakterekhez, illetve ahhoz, hogy mi történik velük. Furcsamód így egyszerre lesz vadállatias és romantikus az aktus.
És hogy pontosan mi is lesz a vége az egésznek? Hogy hol záródik le az anime? Ne felejtsük, hogy a manga még javában íródott, amikor már a szemgyönyörködtető Limitált DVD kiadást a kezemben tarthattam. Ettől függetlenül kimondottan frappánsnak, ugyanakkor kicsit bénának gondolom a befejezést. Ajánlom a gore horror rajongóinak és mindenkinek, aki el tud vonatkoztatni a látvány szuggesztív hatásától, képes az üzenetre is koncentrálni, és elborzadni.
Értékelés: 10/10
Smaragd Sárkány
Be the first to comment on "Gantz (TV) (2004)"