Nyomasztó, feszültséggel teli, fojtogató légkör, alattomos, elmébe befurakodó pszichológiai terror, gusztustalan, gyomorkavaró bio-horror, meglepő és szokatlan csattanóval a végén. Ezt ígéri a Mélység, illetve az Agave kiadó, aki a Wayward Pines trilógia és a Horzsolások után ismét bizonyított a kortárs minőségi horrort illetően!

A kanadai születésű Nick Cutter – aki előszeretettel használja a Patrick Lestewka álcát, polgári nevén egyébként Craig Davidson – nem most kezdte az írást. Eddig négy kötete jelent meg (az első, Rozsa és Csont című novelláskötetéből filmet is rendeztek), melyek közül a Mélység a második sorban. Amit még marketingszempontból illik megemlíteni, hogy mind Stephen King, mind Clive Barker, de a horrorban kevésbé jártas Chuck Palahniuk is elismerően nyilatkozott munkásságával kapcsolatban.

A poszt-apokaliptikusnak tűnő történet a következő: egy ismeretlen betegség, a Kór üti fel fejét a Földön, melytől az emberek egész egyszerűen elkezdenek felejteni. Először csak apróbb dolgokra nem emlékeznek, végül a testük teljesen elfelejt működni, és meghalnak. Aztán hirtelen a Mariana-árok mélyén elszánt tudósok rábukkannak egy ambróziának keresztelt, ismeretlen összetételű anyagra, ami az első vizsgálatok tanúsága szerint képes meggyógyítani mindenféle betegsége, kvázi le tudják győzni vele a Kórt.

Főszereplőnk Luke Nelson, egy nevenincs állatorvos, aki tudós testvére hívására érkezik a helyszínre, hogy társával alámerüljön az óceán mélyén, tizenegyezer méterrel a felszín alatt fekvő Trieste nevű kutatóállomásra. Ami pedig lent vár rájuk, arra legádázabb rémálmukban sem gondoltak…

A mindentől elzárt kutatóbázis klausztrofóbiás alapszituációjának felvázolása közben óhatatlanul is eszünkben juthatnak olyan klasszikusok, mint az Alien, A Dolog, A Gömb vagy A mélység titka, ráadásul a cselekményben tovább jutva, a csupán néhány szereplőre építő kamaradráma-szerűen feszült és borzongató hangulat, a titokzatos organizmus mibenléte némi (földöntúli?) sci-fi beütéssel, és persze a végén szinte mindent felborító lovecraft-i csavarral több, mint amire kezdetben gondolnánk!

Maga a cselekmény az elején nem túl izgalmas leíró részekkel, de annál magabiztosabban halad előre, a jelenben történő események és a főszereplő múltban gyökerező traumáinak állandó váltakozásával. Elsőre kicsit furcsának tűnhet ez az állandósult retrospektív jelenlét, viszont lényeges momentum, aminek jelentőségét majd csak a későbbiekben értjük meg.

Egyértelműen a pszichológiai horror vonala dominál a könyvben, hiszen a mélység, az elhagyatottság, az ismeretlentől való félelem, valamint a képzelet és a valóság valamennyi dimenzióját felülíró szubsztancia összessége által kiváltott, elmén túli rettegés hasonlóan leírhatatlannak tűnik, mint a lovecraft-i őrület. Emellett persze találkozhatunk néhány kötelezőnek tűnő hatásvadász horror-sablonnal – ki tudja milyen állapotban lévő, bezárkózott tudós, megsebesült, ámde titkolózó testvér, szívünkhöz nőtt kutyus csúnya vége, belevaló katona csaj eltűnése -, ami ilyen pozitívumok mellett teljesen megbocsájtható. Úgyhogy vegyetek nagy levegőt, és tessék csak alámerülni, mert vár a MÉLYSÉG!

Értékelés: 8/10

eyescream