The Possession of Michael King (2014)

The_Possession_of_Michael_King_posterDavid Jung, a film rendezője nem vállalt túl sok kockázatot, hiszen két olyan műfajt választott filmjéhez, amik a manapság rendkívül divatos irányvonalat képviselik. A found footage reneszánsza és az örök klasszikusnak tekinthető ördögűzős téma egybegyúrásával már néhányan próbálkoztak, több kevesebb sikerrel. A Possession of Michael King egy-két tetszetős trailer után 2014 augusztusán debütált a nagyközönség előtt. 

A történet nem túl komplikált, az események Michael King filmrendező körül forognak – ahogy azt a címből is kitalálhattuk. Michael felesége hirtelen bekövetkezett halála után elhatározza, hogy következő alkotását annak szenteli, hogy bebizonyítsa, nincs sem Isten, sem Gonosz, sem más természetfeletti erő a világon, mindezek csupán az emberi képzelet szüleményei. Érdekes módját választja a feltevés bizonyításához, ugyanis összeszed néhány olyan rituálét, amiket hitelesnek mondanak okkult tanokban járatos személyek, így a listára felkerülnek halottak, vagy épp démonok megidézésére alkalmas szertartások is.

pm-still-8

A különféle procedúrákat barátja rögzíti kamerával,  valamint a lakásába is kamerákat telepít, hogy mindenképp megörökíthesse az esetleges parajelenségeket. Michael abszolút szkeptikusként és elszántan vág bele a bizarr kalandokba, hiszen elgondolása szerint minden csak a képzelet műve. Éppen emiatt fittyet hány az intő jelekre, kezdetben mindent megpróbál megmagyarázni, ám eljön az idő, amikor elkezd rájönni, hogy a világról alkotott meggyőződése több ponton nem fedi a valóságot.

A Possession of Michael King nem tartalmaz túl sok újdonságot, a történetben sincsenek észbontó fordulatok, de ennek ellenére jóval erősebb teljesítményt nyújt sok, hasonló témakört felhasználó társához képest. Közhelyekben nincs hiány, azonban ezek nem befolyásolják olyan mértékben az élményt, hogy a film megállításán gondolkoznánk el az első fél óra után. Úgy gondolom, ebben az esetben sikerült megtalálni azt a középutat, ami egy átlagos, de szórakoztató horrorhoz szükséges. Nem akar erőltetetten erkölcsi mondanivalót belevinni, a szereplők nem akarnak “túl nagyot” mondani.

82d2b28b1c9d3ddad289d4cca9411c7f

A film célja pusztán a szórakoztatás, nem több, viszont ezt igyekszik a maga módján igényesen tenni. Logikai buktatókat már csak azért sem lehet nagyon találni, mivel a banális történet kevéssé teszi ezt lehetővel, Michael King karaktere pedig kellően elvakult módon materialista és szkeptikus ahhoz, hogy ne vegye észre azokat az intő jeleket, amikre mások esetleg már felfigyeltek volna.

Összességében véve a Possession of Michael King egy kifejezetten szórakoztató filmként értékelhető, ami bár távol áll a hibátlantól vagy a korszakalkotótól, de tökéletesen alkalmas az egyszeri nézésre, egy unalmas délutánon.

Értékelés: 7/10

Kinek ajánljuk: Az ördögűzős/megszállottsággal foglalkozó filmek kedvelőinek, és mindazoknak, akik vágynak egy, a maga nemében szórakoztató found footage horrorra.

(Absvrd)

youtube-logo       imdb-share-logo       

Be the first to comment on "The Possession of Michael King (2014)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .