Nagy veszélybe került a világunk a nem is oly távoli múltban, mivel egy idegen faj, az Evil Moon megneszelte, hogy kezdünk túl intelligensek lenni, ezért egy Ro-Mant küldenek a Földre, aki egy család kivételével, az egész emberiséget kiirtja, halálos infrasugarával. De! Az utolsó família kifog rajta, ugyanis a professzor családfő még Ro-Man Extension XJ-2 érkezése előtt mindenkinek beadta a „soha, semmilyen betegség nem árthat neked” -szérumot, ami nem csak a vírusok és baktériumok, hanem a halálsugarak ellen is véd. Így marad a puszta ököl, azzal kell lecsapni a túlélőket.

Elnézést mindenkitől, de nem érdekel, hogy spoilerezek, szerintem itt ez nem számít. Ro-Man, egy gorilla jelmezbe bujtatott, asztronauta sisakot viselő lény, aki láthatóan nem tud mit kezdeni a futurisztikus kütyükkel, pusztán csak úgy csinál, mintha fontos gombokat tekergetne. Nem hibáztatom, ugyanis a kellékesek egy fürdőszoba tükör elé állították szerencsétlent, de plusz díszletként helyet kapott egy tranzisztoros rádióval kombinált orsós szalaglejátszó is. Viszont a kreativitás átlátszik a null költségvetésen; a másik bolygón játszódó jeleneteknél már van egy lombik és neoncső is, illetve valaki notóriusan buborékokat fúj a szereplő arcába.

Nem szeretném félvállról venni a dolgot, ezért megemlíteném, hogy maga a színész George Barrows hozta otthonról a gorilla maskarát, mivel nem volt pénz robot jelmezre, csak egy sisakra. Viszont 3D-ben forgott, és ez minden idők első sztereóhangzású sci-fije! A speciális effekteket kivágták más mozikból (One Million B.C., Flight to Mars, Captive Women, Rocketship X-M), úgyhogy ezért sikerült annyira hitelesre a cyclotronikus vibrálással életre keltett őskori hüllők pusztítása. A filmvégi csavart pedig annyira erősnek érezték az alkotók, hogy háromszor is visszajátsszák.

Sok helyen ezt tartják mindenidők egyik legrosszabb filmjének, én láttam már nézhetetlenebbet, főleg olyat, ami még csak nem is szórakoztatott. Persze Phil Tucker rendezőt ez nem nyugtatta meg és egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után rájött, hogy egyszerűen szar, amit csinált.

Meg kell jegyezni – hogy azért pozitívumot is mondjak -, a film score-ját a későbbi világhíres és Oscar-díjas Elmer Bernstein szerezte, aki ekkor politikai nézetei miatt feketelistás volt, ezért ugyanebben az évben a Cat-Women of the Moon című trágyadombnak is elkészítette a zenéjét. Külön nagyszerű, hogy nem használja az ekkoriban agyon nyúzott teremint, hanem inkább a későbbi western zenék alapritmusához és hangzásvilágához nyúl.

Mint film, tényleg értékelhetetlen, de közben elhangzik egy 11 éves kislány szájából, hogy: Nem bánthatsz, mert apukám nem engedi – mondat, mire Ro-Man nagy nyugodtan csak annyit mond: Majd meglátjuk! – és megfojtja a kislányt. Váratlanul csap nyakszirten, és a 64 perc teli van ilyen pillanatokkal. Szóval…

Értékelés: 4/10

Miskei