Home invasion-filmekből sosem elég, mutatja ezt az is, hogy a műfaj már jópár éve a horror egyik legnépszerűbb ágazata. Sikere talán abban rejlik, hogy ebben az esetben hétköznapi helyzetbe csöppen bele a néző, nincsenek természetfeletti, vagy számunkra ismeretlen erők, a túloldalon csupán emberek állnak. A “veled is bármikor megtörténhet”-körítésre alapozott a Hush rendezője is, lássuk milyen eredménnyel.

Főhősünk a kenyerét íróként kereső Maddie, akinek életét drasztikusan megváltoztatta egy gyerekkori súlyos megbetegedés, ugyanis annak következményeként elvesztette hallását és beszédképességét. A tragédia azonban nem küldte padlóra végleg Maddiet, aki igyekszik teljes értékű életet élni, amennyire ez ilyen helyzetben lehetséges. Egy teljesen hétköznapi nap, miután Sarah (aki egyben barátnője és szomszédja is) meglátogatta, Maddie munkához lát, és elmerül az írói alkotásban. Ennek köszönhetően nem veszi észre, hogy barátnőjét szó szerint pár méterre tőle gyilkolja meg egy maszkos idegen, aki, miután felfedezi, hogy Maddie mennyire védtelen, úgy gondolja, a nő lesz következő áldozata.

Meglepve tapasztaltam, hogy több helyen is szinte az egekig magasztalják a Husht, holott erre véleményem szerint finoman szólva nem szolgált rá. Mivel a home invasion-filmek egyik ütőkártyája a realizmus, éppen ezért elvárhatónak tartom, hogy ehhez igazodva a rendezők próbáljanak életszerű jeleneteket kidolgozni. Ennek ellenére a Hush esetében néha hajmeresztő hülyeségeket láthat a néző, sőt, már az alapötlet kivitelezése is hagy némi kívánnivalót maga után. Miért lakik egy hallását és beszédkészségét elveszített fiatal nő egy olyan helyen, ahol a szomszéd párt leszámítva (akik néha otthon vannak, néha nem) élő lélek sincs? Miért jó ötlet egy védtelen embernek egy erdő közepén található házba költözni, ahol bármilyen baleset, bűncselekmény esetén szinte csak magára van utalva?

Mindannyian tapasztaltuk már, hogy könnyen megérezhetjük, ha valaki néz minket (arról nem beszélve, hogy egy érzékszerv hiányos működése esetén felerősödnek a meglévő érzékelési módok). Nos, Maddie esetében ez a szabály nem érvényesül, a gyilkos ugyanis szinte már táncra perdül néhány méterre a háta mögött, főhősnőnk azonban ezt nem érzékeli. Értem, hogy a készítők ezzel a kiszolgáltatottság mértékét kívánták érzékeltetni, de valahogy ezzel a ló túlsó oldalára estek. Érdemes kitérni a maszkos gyilkos karakterére is, aki néhol kifejezetten összeszedettnek és tudatosnak tűnik, máshol viszont égbekiáltóan ostoba módon viselkedik.

Mindent összevetve, a Hush egy jó alapötletet követő mellényúlás, sajnos a film olyan mennyiségű ésszerűtlenséggel tarkított, hogy elvesznek mellettük a jó megoldások, ötletek. Emiatt sajnos -legalábbis számomra- a film nagy csalódás volt, de természetesen, akit érdekel, tekintse meg és ítélje meg maga, hátha több szerencsével jár, mint én.

Értékelés: 5.5/10

Kinek ajánljuk: A home invasion rajongóinak, akiket nem zavarnak az olykor égbekiáltóan irreális sztorielemek.

(Absvrd)